Rekordhosszúságú politikai válság Belgiumban

2010.12.23. 11:36
Belgiumban pénteken 194. napja lesz annak, hogy a júniusi választások után nem sikerült megalakítani az új kormányt. Az ország ezzel minden idők leghosszabb kormányalakítási válságát éli.

Ennyi idő elteltével az eddigi rekordévnek számító 2007-es esztendőben már sikerült koalíciót kovácsolni a különböző nyelvű országrészek széthúzásától évtizedek óta sújtott országban.

A mostani válságnak ráadásul még nem látszik a vége, mert a koalíciókeresési egyeztetésekben érintett pártok álláspontja között továbbra is igen jelentős a különbség.

A francia és a hollandajkú országrész viszonyát régóta mérgezik fontos, eldöntésre váró kérdések, mint az egyes régiók illetékességi körének, illetve pénzügyi forrásainak újraelosztása, de a választási győztes Új Flamand Szövetség (NV-A) és vallon partnerei egyelőre nem találták meg a kompromisszumot.

A La Libre Belgique című napilap csütörtökön részletes összefoglalót készített a június 13-i választások óta történtekről, a lap véleménye szerint nem kizárt az új választások kiírása.

Az elemzés szerint ez azonban nem oldana meg semmit, csak további halasztást jelentene, mert azt követően ugyanazok a pártok ugyanazokkal a problémákkal találnák szembe magukat, mint jelenleg.

Elsősorban a költségvetési helyzet miatt ugyanakkor már januárban
fontos lenne hosszabb távra szóló kormánydöntéseket hozni, hiszen az
Európai Unió azt várja az országtól, hogy öt éven belül egyensúlyba
hozza államháztartását.

Az immár állandósult kormányválság ellenére Belgium ez év második felében csendben ellátta a soros EU-elnökségi teendőit.