Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Közeleg Dél-Szudán elszakadása

2011.01.16. 17:37

Megkezdődött a Dél-Szudán függetlenné válásáról szóló népszavazás voksainak összeszámlálása, az első adatok szerint az elszakadást pártolók nagyarányú győzelme várható.

Az egyhetes referendum szombaton ért véget, a szavazatszámlálók egész éjjel dolgoztak, és vasárnap reggelre kifüggesztették az első eredményeket. Az AP hírügynökségnek a déli főváros, Dzsuba tíz helyszínéről származó beszámolója szerint itt 95 százalékos volt a részvétel, csaknem 30 ezren szavaztak, közel 96 százalékuk a függetlenségre, 3 százalék az ország egyben maradására, 1 százaléknyi voks érvénytelen volt.

Ez csak egy kis szelete a leadott 3,2 millió szavazatnak (a szavazásra jogosultak száma mintegy 3,9 millió volt), de csaknem minden megfigyelő biztosra veszi az animista keresztények lakta Dél elszakadását a muzulmán Északtól.

A függetlenségi népszavazást egy 2005-ös békeszerződés írta elő, amely véget vetett az Észak és Dél közötti, kétmillió ember életét követelő polgárháborúnak. Ha a mostani folyamat zavartalanul végbemegy, július 9-én Dél-Szudán lesz a Föld legújabb országa.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár dicsérte a szavazók "bölcsességét, türelmét és békés eltökéltségét, ami a szavazást egész héten jellemezte". Az északi kormányzó párt még pénteken jelezte, hogy kész elismerni a déli országrész függetlenné válását. A határvonal helyét, az állampolgárság kérdését, az olajkincs jogainak megosztását és (az olajban gazdag) Abjei régió hovatartozását még további tárgyalásokon vitatják majd meg.

A szudáni főváros, Kartúm sajtója már kész tényként kezeli a Dél leválását. "Referendum... az elszakadás elkerülhetetlen" - írja az al-Intibaha című kormánypárti napilap, az ország egyik legbefolyásosabb újsága. "Gyorsuló menetelés az elszakadás felé" - ezzel a címmel jelent meg egy másik lap, az al-Ahrám al-Jóm. Az al-Intibaha ugyanakkor bírálja a népszavazás mögött rejlő állítólagos "külföldi beavatkozást".