Obama a kétpárti együttműködést hangsúlyozza
Hétvégi videóüzenetében Barack Obama utalt arra, hogy a gazdasági növekedés biztosítása és a munkahelyteremtés érdekében elsősorban a demokraták és a republikánusok együttműködésére van szükség. Ezt előzetesen jelentette be szombaton Washingtonban, három nappal a várt beszéde előtt, ami helyi idő szerint kedd este hangzik el.
Az unió helyzetéről szóló útiterv Obama tényleges prioritásait tartalmazza, különös tekintettel arra, hogy azok megvalósítása nagyban befolyásolhatja 2012-es újraválasztási esélyeit.
Az elnök hangsúlyozta a két nagy párt, a demokraták és a republikánusok, továbbá a függetlenek együttműködésének szükségességét, első helyen említi a munkahelyek biztosításának, és a kiadások csökkentésének szükségességét. Obama utalt arra, hogy ez a feltétele fokozatos gazdasági növekedés tartósításának.
Az idei év nehéznek ígérkezik az elnök számára. A demokrata elnöknek republikánus többségű képviselőházzal kell szembenéznie, és megcsappant a demokraták többsége a szenátusban is.