Zuhan a nagy egyensúlyozó

A napokkal korábban sorsdöntőnek beharangozott pénteki tüntetések estéjén az egyiptomiak és a világ nagyhatalmainak vezetői a kulcsszereplő, az 1981 óta hatalmon lévő Hoszni Mubarak beszédére vártak. Már délután 5 óra körül beharangozták, hogy hamarosan beszélni fog, de végül csak éjfél körül állt nyilvánosság elé.

Bejelentette kormánya menesztését, de semmi jelét nem adta a lemondásának vagy annak, hogy az idei választáson ő vagy fia nem indulna újra. Szereplése így inkább olajat öntött a tűzre; beszéde végén ezrek tódultak utcára, és ha lehet még hangosabban követelték távozását.

Ami azt illeti, Mubarak híveinek nem jó jel a kormánya bejelentett menesztése, hiszen a tunéziai elnök is előbb a belügyminisztere kirúgásával igyekezett csillapítani az elégedetlenkedőket, hogy néhány nap múlva már úton legyen Szaúd-Arábia felé.

Mubarak nagy túlélő ugyanakkor, a szó szoros értelmében is, összesen hat merényletet élt túl. A 19. század első felében uralkodó, amúgy albán származású Mohamed Ali után Mubarak hatalma a második leghosszabb – majd' harminc éves – Egyiptom történelmében.

Ahogy a monarchia 1951-es megdöntése óta az összes egyiptomi elnök, így a középosztálybeli családba született Mubarak is katonaként kezdte pályafutását. Vadászpilóta volt, tanult a Szovjetunióban is. Az Izraeltől 1967-ben elszenvedett megalázó hatnapos háború után már vezérkari főnökként kellett újjászerveznie az ország légierejét. Az 1973-as jom kippuri háború kitervelésében már maga is részt vett Szíriával együtt; Egyiptom visszakapta az 1967-ben elvesztett területeit, cserébe viszont el kellet ismernie Izrael államot.

Politikussá elődje, Anvar Szadat mellett vált, aki 1975-ben alelnökévé nevezte ki, és akinek 1981-es meggyilkolása után átvette az elnöki hatalmat. Még Szadat életében egyre nagyobb szerepet kapott, a titkosszolgálatok irányítása mellet például ő lett a főtitkára az 1978-ban létrehozott kormánypártnak, a választásokat harminc éven át kétharmados többséggel nyerő Nemzeti Demokratikus Pártnak.

Szadat halála után fokozatosan demokratizálta a rendszert, az elődje elleni merénylet ürügyén leszámolt a muszlim szélsőségesekkel és a militáns pártokkal, támogatta azonban a mérsékelt iszlámistákat.

Jellemző Mubarak hatalmának mai illékonyságára, hogy 1986-ban még erős kézzel leverte a központi biztonsági szervek Kairóból több városra is átterjedő lázadását. Ekkorra már a szélsőséges iszlám szervezetek is erőre kaptak, több politikus ellen követtek el például merényletet.

A szélsőséges iszlamista mozgalmak népszerűsége tovább erősödött a kilencvenes években, soha annyian nem voltak vezetőik és tagjaik közül börtönben, mint akkoriban. Mubaraknak a sajtó és véleménynyilvánítás szabadságát, vagy a szabad pártalapítást semmibe vevő féldiktatúrája közben a nyugatnak is megfelelt, mivel mindig számíthattak Mubarakra a közel-keleti konfliktusokban, például a Kuvait felszabadításáért vívott öbölháborúban vagy a 2003-as Irak elleni háborúban. És legfőképpen azért, mert demokratikus viszonyok között az erősödő szélsőséges iszlám mozgalmak miatt könnyen elveszthették volna legfőbb térségbeli szövetségesüket.

2001. szeptember 11. után a George Bush vezette USA demokratizálást sürgetett az arab világban, és így Egyiptomban is, de csak annyira, hogy Mubarak ne veszítse el hatalmát. Ennek lett a következménye az új rendszerben lebonyolított 2005-ös elnökválasztás, amikor már több jelölt indulhatott, viszont a húsz százalékos részvétel mellett 88 százalékkal győztes Mubarak mögötti második helyezett jelölt nem tudot erős kampányt folytatni, mivel – jellemző módon – koholt vádakkal börtönben ült éppen.

Hogy Mubarak mit vár a 2011-es választásoktól, azt senki sem tudja. Tavaly nyáron Németországban gyógykezelték, nyugati lapok kész tényként számoltak be róla, hogy a 82 éves elnök has- és hasnyálmirigyrák végső stádiumában szenved. Ehhez képest, ha nincs is kirobbanó formában, de halálos betegnek sem látszik.

Mind a mai napig, péntek esti beszédét is beleértve, hallgatott arról, hogy indulna-e az őszi elnökválasztáson, netán bizalmasát, a titkosszolgálatokat irányító Omar Szulejmant indítaná az elnöki posztért. (Mubarak maga is a titkosszolgálatokat irányította Szadat utolsó éveiben, ráadásul, ő alelnök is volt, ahogy szombattól már Szulejman is az; ilyen funkciót eddig senki nem tölt be Mubarak Egyiptomában.)

Szokás még a fiát, Gamalt utódának tartani, aki először 2000-ben kapott szerepet a kormányban, csakhogy soha nem volt katona, a civil elnököknek pedig az elmúlt hatvan év egyiptomi történelmében nyoma sincs.