Miklós
-4 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

12 szám Ronald Reaganről

2011.02.06. 15:53
A popzene történetében egyetlen politikus sem ihletett meg annyi szerzőt, mint az Egyesült Államok 40. elnöke. A róla szóló dalok 99,9 százaléka pedig kifejezetten az egykori színész gyalázásával foglalkozott. Itt van a tucatnyi legjobb.

Azzal nyilván sokan vitatkoznának, hogy Ronald Reagan volt-e a legrosszabb amerikai elnök, a popzenei nyomokat vizsgálva viszont kifejezetten úgy tűnik, hogy ő volt a világtörténelem második leggonoszabb figurája, közvetlenül a mindenkori énekes csaját lenyúló szemétláda mögött. Pedig Reagannak inkább csak balszerencséje volt, és a körülmények peches összjátékaként lett belőle a popzene sátánja.

Elvisék idejében a popzene még nem nagyon politizált, mert egyrészt inkább a csajokkal volt elfoglalva, másrészt a hidegháború legfeszültebb éveiben valahogy senki nem gondolta, hogy közéleti kérdésekről rádióbarát slágerekben kellene vitatkozni. A hatvanas években aztán elindult a popzene legalább egy részének politizálódása, ami a vietnami háború hatására jutott el a csúcsra. A hippik viszont inkább egy komplett rendszert támadtak egyetlen bűnbak helyett – az akkori amerikai elnök, Lyndon B. Johnson egyébként is annyira unalmas figura volt, hogy nyilván senkinek nem volt kedve róla énekelni.

Nixont már lehetett volna engesztelhetetlenül gyűlölni, csak addigra a protest songok kimentek a divatból. Később a hetvenes évek diszkója és unalmas, felnőttes rockzenéje sem nagyon foglalkozott azzal, hogy ki van hatalmon. Reagan viszont pechére akkor jutott hatalomra, amikor a popzenében divat lett a politikusokat gyalázni.

Reagannek persze voltak bőven megvethető tettei és személyiségjegyei. Mindenféle gyilkos, de Amerika-barát diktátorok támogatása, a hagyományosan a gazdagabbak érdekei szerint alakított republikánus gazdaságpolitika, a vacak filmjei, a közéleti szerepléseit is átszövő butuska cowboy-mentalitás. Mégsem ezek, hanem a korszak tehetett leginkább arról, hogy Reagan számtalan sláger és még több elfeledett dalocska főszereplője lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a popzene történetében második legtöbbet gyalázott személy, Margaret Thatcher Reagannel szinte egyidőben volt Nagy-Britannia miniszterelnöke.

Pechére Reagan 1980-ben jutott hatalomra, amikor az amerikai punkzene, és annak közvetlen folyománya, a hardcore legszebben kezdett virágozni. A sok dühös, tépett hajú vagy éppen tarkopasz fiatalember pedig nem talált jobb célpontot gyűlöletéhez az öreg, republikánus cowboynál. Ekkor már senki nem gondolta, hogy a szovjetek atommal fogják bombázni Washingtont, így a hazaárulás vádja nélkül lehetett mindennek elmondani az ország vezetőjét. A legdühösebb köpködők az amerikai punkok voltak, de az ő lendületük más műfajok képviselőit is megfertőzte, sőt, még más országok dalos kedvű fiataljait is az amerikai elnök gyalázására ösztökélte.

Reagan Youth - Reagan Youth 
Az első hardcore-hullám szerencsétlen sorsú együttese mindjárt nevében is megvonta a párhuzamot az elnök és a Hitlerjugendnek nevet adó német közt. Harci indulójukban is többször elhangzik a heil, és még El Salvador, Reagan egyik legsúlyosabb bűnének helyszíne is felmerül.

Dead Kennedys - We’ve Got a Bigger Problem Now 
Sokan utálták Reagant, de gyakorlatilag külön művészeti ágat ebből csak Jello Biafra, a Dead Kennedys énekes tudott létrehozni. Az együttes munkásságának nagy része Reagan Amerikájának gúnyos kifigurázásával foglalkozik, és több számuk foglalkozik csak magáról az elnökről szól. Ez az 1981-es darab az együttes leghíresebb számának, a California Über Allesnek az átdolgozása. Ez eredetileg Jerry Brownról, Kalifornia mostani kormányzójáról szólt, aki egyszer már a hetvenes években is betöltötte ezt a tisztséget – éppen Ronald Reagan után. Ez a verzió viszont már az elnök Reagannel foglalkozik, tételesen felsorolva a bűneit Salvadortól Iránig.

DRI - Reaganomics 
Tényleg egymillió punkegyüttesből lehet itt válogatni, a Dirty Rotten Imeciles száma mégis kihagyhatatlan. Egyfelől mert a hardcore-t és a thrash metált forradalmian keresztező együttes iskolát teremtett, másrészt mert ez az alig 40 másodperces dühroham tökéletes esszenciája a műfajnak. A szöveg mindössze a “reagonomics killing me” és a “reagonomics killing you” sorok üvöltéséből áll, a hallgató pedig nem tudja elhessegetni a gondolatot, hogy Kurt Brecht énekes ennél szofisztikáltabban és hosszabban akkor sem tudott volna beszélni Reagan gazdaságpolitikájáról, ha azt a műfaj korlátai engedték volna.

D.I. - Reagan Der Fuhrer 
Ha csak a Reagant Hitlerhez hasonlító számokat szednénk össze, azokból is kijönne vagy három komplett lemez. Még úgy is, hogy ezek szinte mind rövid punkdalok. Mint például ez a darab ettől a közepesen jó kaliforniai együttestől.

Government Issue - Hey Ronnie
A legjobb hardcore-együttesek a nyolcvanas évek legelején működtek Washingtonban. A színtér egyik elfeledett legendája volt a Government Issue, akik a műfaj szabályainak megfelelően irtózatosan gyorsan és irtózatosan dühösen tudták megmondani a véleményüket Ronald Reaganről.

Minutemen - If Reagan Played Disco
Az amerikai posztpunk-színtér legizgalmasabb és legeredetibb együttesének rövid közbevetése arról, hogy ha az elnök diszkóba járna, akkor szarrá lőné az egészet, mert lovaglócsizmában nem lehet ott táncolni.

NOFX - Reagan Sucks
Egy kakukktojás, ami nem Reagan éveiből, hanem 1996-ból származik. A kilencvenes évek legjobb kalifornai punkegyüttesének tagjai még kicsávók voltak, amikor menő volt Reagant gyalázni, viszont ők azokon a dalokon nőttek fel. Így hát ők arról írtak egyet, hogy mennyire hiányoznak nekik azok az évek, amikor még volt egy közös ellenség, és minden tisztességes punkegyüttes jól megmondta a magáét az elnöknek. Név szerint említenek többet is az előző együttesekből.

Heaven 17 - (We Don't Need This) Fascist Groove Thang 
Se nem punk, se nem amerikai, viszont cserébe akkorát rúg Reagenbe, mint kevesen. Az angol újhullámos együttes kellemesen táncolható szintetizátor-alapokra építve nevezte egyszerűen fasiszta istennek az amerikai elnököt, aminek hatására a BBC nem is merte lejátszani a dalt, félve az esetleges jogi következményektől.

Prince - Ronnie, Talk To Russia
A zseniális szextörpe sokkal jobban szeretett a nőkről és a lábuk közéről énekelni, Ronnie azonban még őt is megihlette. Szupersztárrá válása előtt, ebben az 1981-es dalban arra figyelmeztette a frissen megválasztott elnököt, hogy “beszéljen az oroszokkal, mielőtt túl késő”, valamint hogy “az állatkertbe el lehet menni, de a gerillákat nem kéne etetni”.

Frankie Goes to Hollywood - Two Tribes
A világtörténelem első és utolsó videója, amelyben Konsztantyin Csernyenko főszerephez jutott. A botrányos dalairól és a kor szexuális normáit minimum feszegető külsőségeiről híres együttes száma két törzs háborújáról szól, amelyben főszerephez jut a “cowboy number one”. Így érthető, hogy az ehhez készült videóban is neki kellett iszapbírkóznia az éppen aktuális szovjet múmiával, miközben a világ népei a lelátóról figyelnek.

Gil Scott-Heron - Re-Ron
A fekete bőrű költő, énekes és rap-előfutár ebben az 1983-as dalában Reagan újraválasztásának veszélyeire figyelmeztetett – nem sok sikerrel. Hiába énekbeszélt izgalmas elektronikus alapokra Grenadáról, Libanonról és egyéb gaztettekről, hiába érvelt azzal, hogy nála még Michael Jackson is jobb elnök lenne, Reagant újabb négy évre megválasztották 1984-ben.

Ramones - Bonzo Goes to Bitburg
Végül pedig a legjobb szám, amit valaha Reaganről írtak. Bonzo Reagan egyik gúnyneve volt, ami egy filmszerepe után ragadt rá, Bitburg pedig egy németországi katonai temető helyszíne, amit az elnök annak ellenére felkeresett, hogy ott több SS-katona sírja is megtalálható. Ez hatalmas felháborodást okozott Amerikában, és egyúttal megihlette a Ramones zsidó származású énekesét, Joey Ramone-t is. Joey-nak meg kellett küzdenie saját gitárosával, a híresen hithű republikánus Johnnyval is, ám végül sikerült átnyomni rajta a dalt, igaz annak árán, hogy az nagylemezen csak más címen, My Brain Is Hanging Upside Downként jelenhetett meg. Ez a hetvenes években még két perc alatti rohamaikkal legendává váló Ramones talán legjobb száma. Csak egy sima popdal, fülbemászó refrénnel, amiről a Rolling Stone magazin korabeli kritikusa joggal írta, hogy “élénken ragadja meg a Reagan-korszak fiataljainak tanácstalanságát és zavarát”.