A BBC-nek sikerült kapcsolatba lépnie a harmadik legnagyobb líbiai városban, a hetek óta ostrom alatt álló Miszrátában dolgozó egyik orvossal. Szerinte március 18 óta legalább 142 halottja és 1400 sebesültje van Kadhafiék és a felkelők összecsapásainak.
Az orvos szerint a kormánycsapatok utcáról utcára nyomulnak előre Miszrátában, és ő attól tart, hogy vérfürdő lehet a vége.
A francia külügyminiszter szerint az ENSZ BT a csütörtöki ülésén tárgyalhat egy tűzszünetről szóló orosz javaslatot.
Most bekapcsolódó olvasóink kedvéért összefoglaljuk, hogy jelenlegi ismereteink szerint, mik most a legizgalmasabb kérdések az arab világban.
1. Misratát, bár napok óta lövik, még mindig nem tudták bevenni Kadhafi erői. Helyiek beszámolója szerint legalább 40 ember meghalt, 125-en megsebesültek. Mi lesz a város sorsa?
2. Több mint 24 órája nem tudni, hogy él-e még Kadhafi egyik fia, a katona Haszim. Egyes hírek szerint elesett a harcokban, mások szerint súlyosan megsebesült. Kiderül, mi lett vele?
3. A líbiai kormány azt állítja, hogy sokan meghaltak és megsebesültek a Tripoli melletti katonai kikötőt ért szövetséges támadásban, de bizonyítékot egyelőre nem mutattak az újságíróknak. Lesznek bizonyítékok polgári áldozatokra?
4. Jemenben Szaleh elnök 2011 végéig távozna, ha az ellenzék cserébe visszahívná embereit az utcáról. Az ellenzék az ajánlatot vélhetően elutasítja. Hogyan reagál az utca Szaleh szavaira?
Megtalálták a hétfőn lezuhant F-15-ös másik pilótáját. Lényegében mindketten sértetlenek, és minden bizonnyal elhagyták Líbiát.
További részletek Robert Gates moszkvai sajtótájékoztatójáról: az amerikai védelmi miniszter szerint nem kell kész tényként elfogadni azt, amit Kadhafi és emberei a civil áldozatok számáról állítanak. (Hétfőn 64 polgári áldozatról beszéltek, kedden sok halottról.)
Bengázitól egyórányi autóútra zuhant le hétfőn az amerikai F-15-ös, aminek a két pilótáját már kimenekítették az országból. A roncsokat a nyugati újságírók közül a Daily Telegraph riporterei pillantották meg először. Egy kisebb szuvenírgyűjtő csoport és az ellenzék támogatói voltak a gép körül.
Egy helyi szemtanú így írta le a gép lezuhanását: „Éjfél után egy órakor egy nagy robbanást hallottuk, és láttuk, ahogy a gép köröz a levegőben. Először azt hittük, hogy csak egy rakétát lőtt ki.” (Reuters/Daily Telegraph)
"Nem kellene [Szaleh elnöknek] követni Kadhafi stílusát a pusztításban és az emberek meggyilkolásában. Hosszú kormányzása után azt kellene mondania: Népem, köszönöm, békében elhagylak benneteket" – mondta Jaszin Noman, jemeni ellenzéki vezető azután, hogy Szaleh elnök bejelentette: 2013 helyett már az év végéig visszavonul, cserébe azt kéri az ellenzéktől, hogy hagyjon fel a tüntetésekkel. (Al-Dzsazíra)
A Moszkvában tartózkodó Robert Gates amerikai védelmi miniszter szerint a koalíció nagy hangsúlyt fektet a civil életek megóvására. Gondosan ügyelnek rá, hogy a bombázandó célpontok kellő távolságra legyenek a lakott övezetektől. A legtöbb ilyen célpont légvédelmi jellegű. Gates szerint a bombázások ereje napokon belül csökkenhet. (Gates nem a líbiai krízis miatt ment Moszkvába, az időpont már hónapokkal korábban ki volt tűzve.)
Két katona halt meg a jemeni hadsereg és a Köztársasági Gárda közötti harcokban Mukallában, az elnöki palota mellett.
Londoni források szerint nem valószínű, hogy a NATO tagállamai megegyezzenek a líbiai hadműveletek vezetéséről, derült ki a szövetség nagyköveteinek reggeli brüsszeli találkozóján. Legnagyobb gond a törökök meggyőzése az egységes fellépés szükségességéről.
Újabb részletek derültek ki a misratai harcokról. A felkelők szóvivője szerint a Kadhafi-párti erők öt embert megöltek, köztük négy gyermeket. (BBC)
Törökország soha nem fog fegyvert használni Líbiában, jelentette be Tayyip Erdogan török miniszterelnök, aki szerint a hadműveleteket az ENSZ-nek kellene vezényelnie.
Az amerikai F-15-ös lezuhanását nem ellenséges akció, hanem meghibásodás okozta, erősítette meg az USA afrikai parancsnoksága. A két pilóta katapultált, egyiküket megtalálták, a másikat még keresik. Hogy hol zuhant le a gép, azt továbbra sem lehet tudni, csak annyit, hogy a felkelők ellenőrizte területen. A gép a királyi légierő lakenheath-i bázisáról indult utolsó bevetésére. (Al-Dzsazíra)
A jemeni elnök katonai parancsnokok előtt arról beszél, hogy polgárháborúhoz vezet, ha valaki puccsal ragadja magához a hatalmat. Azt is bejelentette, hogy év végéig lemond hatalmáról. Fogadkozott, hogy nem adja át a katonáknak a hatalmat. (Másfél hónappal korábban még csak abba ment bele, hogy 2013-ban nem jelölti magát újra az elnökválasztáson.) (Al-Dzsazíra)
A kormányhű Október 14-e című ádeni lap újságírói csatlakoztak a rendszerellenes tüntetőkhöz, és elhatározták, hogy beszüntetik a lap megjelentetését.
Az újságírók így tiltakoznak az Információs Minisztériumból érkező instrukciók ellen.
Dél-Jemenben 1963. október 14-én kezdődött fegyveres harc az országot megszállva tartó britek ellen.
A hétfői harcokban negyven ember halt meg a Kadhafi-párti erők által ostromolt Misratában. (Reuters)
Lezuhant egy amerikai F-15-ös hétfőn Líbiában. A pilótát a felkelők találták meg, és biztonságban van. Az USA afrikai parancsnokság megerősítette a brit Daily Telegraph értesülését.
A spanyol légierő csatlakozott a Líbia elleni hadműveletekhez, jelentette be immár hivatalosan Madridban a spanyol védelmi miniszter. (BBC)
Pakisztán, Katar, Omán és Spanyolország jemeni nagykövetsége, valamint a dubai konzulátus is a felkelők oldalára állt.
Már eddig is egy sor külképviselet fordított hátat Szaleh rezsimjének, köztük a budapesti. (Al-Dzsazíra)
Most bekapcsolódó olvasóink kedvéért összefoglaljuk, hogy jelenlegi ismereteink szerint, mik most a legizgalmasabb kérdések az arab világban.
1. Misratát, bár napok óta lövik, még mindig nem tudták bevenni Kadhafi erői. Egy orvos beszámolója szerint csak hétfőn 125 ember sebesült meg, hogy mennyi a halott, azt nem tudni.
2. Több mint 24 órája nem tudni, hogy él-e még Kadhafi egyik fia, a katona Haszim. Egyes hírek szerint elesett a harcokban, mások szerint súlyosan megsebesült.
3. A líbiai kormány azt állítja, hogy sokan meghaltak és megsebesültek a Tripoli melletti katonai kikötőt ért szövetséges támadásban, de bizonyítékot egyelőre nem mutattak az újságíróknak.
4. Jemenben Szaleh elnök állítólag már nem ragaszkodik ahhoz, hogy 2013-ig hatalmon maradjon, fél éven belül távozna, ha az ellenzék cserébe visszahívná embereit az utcáról.
A Kadhafi-párti erők által ostromlott Misratából nyilatkozott egy orvos a BBC-nek. Ötödik vagy hatodik napja lövik a várost. A kórház tele van betegekkel, nincs elég ágy, nincs áram, telefon, víz. Csak hétfőn 125 ember sebesült meg.
Hétfőn egy rövid időre úgy tűnt, hogy a kormányerők elfoglalták a várost, de aztán kiderült, hogy a felkelők még tarták magukat, bár a város központjában nincs már egy ép ház sem. (BBC)
A Kadhafi-párti erők megtámadták a Tripolitól 160 kilométerre nyugatra fekvő Zintan városát, amelyik az elsők között állt a felkelők oldalára. A várost a kormányerők március 2-án sikertelenül próbálták visszafoglalni. (Reuters)
A líbiai közszolgálat tévében a műsorvezető egy automata fegyvert tart a kezében, és esküt tesz, hogy az utolsó csepp véréig harcolni fog. (BBC)
Jemeni és szaúdi vezetők tárgyalnak egy esetleges előrehozott elnökválasztásról Jemenben. Az 1978 óta hatalmon lévő Szaleh elnök a tüntetések hatására februárban bejelentette, hogy 2013-ig akar elnök maradni. Nos, a jelek szerint erre nem lesz lehetősége, az ország a polgárháború szélén áll. Szaleh elnök most állítólag azt ajánlotta, hogy hat hónapon belül visszavonul, cserébe nyugalmat kér, vagyis a tüntetések befejezését. A Szaúd-Arábiában tartózkodó – Szaleh elnök üzenetét kézbesítette a szaúdi királynak – jemeni külügyminiszter közben hazatért Szanaába.
Az Al-Dzsazíra diplomáciai forrásai szerint a jemeni elnök szaúdi segítséget kért az ellenzékkel való kapcsolatfelvételben.
Nick Harvey, a fegyveres erők minisztere szerint a koalíciós erők kizárólag katonai célpontokat támadnak. Kadhafi egyik palotáját, illetve annak melléképületét ért vasárnapi támadásról elmondta: azért bombázták, mert azt katonai célokra használták. (BBC)
Franciaország büszke arra, hogy szerintük a hétvégén, a bombázások megkezdésével jelentős szerepük volt abban, hogy megóvja a Bengáziban élő emberek életét. Kadhafi katonái már elérték a külvárost, és a város ostromára készültek, jelentette a BBC Párizsból. Kétségtelen: Sarkozy ezúttal – szemben a tunéziai passzivitásával – valóban döntő szerepet játszik. Sőt, ezúttal azért bírálják, mert túlságosan is impulzívak a diplomáciai lépései.
Civilek haltak meg és többen megsebesültek az éjszakai, amikor a szövetségesek légiereje a Tripoli melletti tengerészeti bázist bombázta, állítják a kormányerők. Számokat nem árultak el, de egy miniszter így nyilatkozott: "Kórházaink tele vannak." A BBC tudósítója azt jelentette, hogy a nyugati újságírók bizonyítékokat kértek minderre a kormány illetékeseitől, mivel eddig csak szóban tájékoztattak.
Egy katonatiszt és három sorkatona sérült meg a tüntetők oldalára állt katonaság és a rezsimhez hű köztársasági gárda közötti összecsapásban Al Mukallában, az ország déli partvidékén. A 190 ezres város bejáratánál és főbb útjain tankok cirkálnak. (Al-Dzsazíra)
Három nyugati újságíró, köztük az AFP két munkatársa esett a Kadhafihoz hű erők fogságába. A New York Times négy újságíróját hétfőn engedték szabadon, az Al-Dzsazíra munkatársai még mindig fogságban vannak. (AFP)