A BBC-nek sikerült kapcsolatba lépnie a harmadik legnagyobb líbiai városban, a hetek óta ostrom alatt álló Miszrátában dolgozó egyik orvossal. Szerinte március 18 óta legalább 142 halottja és 1400 sebesültje van Kadhafiék és a felkelők összecsapásainak.
Az orvos szerint a kormánycsapatok utcáról utcára nyomulnak előre Miszrátában, és ő attól tart, hogy vérfürdő lehet a vége.
David Cameron brit miniszterelnök hangsúlyozta, ez nem lesz egy újabb Irak. "A líbiai nép nem akar inváziót, és a britek és szövetségeseink sem" - mondta a skót parlamentben tartott beszédében.
Alain Juppé francia külügyminiszter szerint meg kell vizsgálni az állítólagos tűzszünet feltételeit, ugyanis Líbia egész területén érvényben kell lennie, nemcsak Bengázinál. Mint mondta, Líbiának az ENSZ-határozat minden elemét be kell tartania. "Készen állunk, de ennél több részletet nem mondhatok" - mondta a légicsapásokat firtató kérdésre. (Reuters)
Az Afrikai Unió öt államfőből álló delegációt küld Tripoliba tárgyalni Kadhafival, egyelőre csak Joveri Muszeveni ugandai elnök nevét hozták nyilvánosságra. Erről egyébként még az ENSZ döntése előtt megállapodtak. Az ugandai külügyminiszter most azt mondta, tisztában vannak vele, hogy a légtérzár egész Afrikának költségeket jelenthet, mivel érinti a teherszállító repülőket is, ugyanakkor nagyon fontosnak nevezte az emberek életének megóvását. (BBC)
A líbiai kormányzat egy része hajlandónak mutatkozott, hogy beengedje a humanitárius szervezeteket, de egyelőre még született megállapodás, jelentette be Elisabeth Byrs, az ENSZ szóvivője. (AFP)
Barack Obama amerikai elnök magyar idő szerint este hétkor bejelentést tesz a líbiai helyzettel kapcsolatban, miután találkozott a kongresszusi vezetéssel. (BBC)
Jose Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök bejelentette, felkérte a parlamentet, hogy engedélyezzék a spanyol légierőnek a Líbia fölötti légtérzár betartatását. (BBC)
Egy megbízhatónak tűnő forrás szerint még fél órája is lőtte a tüzérség Adzsdabíját, jelenleg azonban csend van, elképzelhető, hogy életbe lépett a tűzszünet. Több forrás szerint civilek haltak meg, a holttesteket pedig kifosztották, írja Brian Conley a Twitteren.
A líbiai kormány egyik szóvivője továbbra is állítja, hogy már tűzszünet lépett életbe, és nem indítottak a kormányerők támadást Miszratánál vagy máshol az országban, ez azonban minden más forrásnak ellentmond. A szóvivő egyben azt mondta, hogy a kormány megkérte a török és a máltai hatóságokat, hogy segítsenek felügyelni és betartatni a tűzszünetet. (BBC)
"Őrült tüzérségi támadás volt, ilyet még nem látott a világ. Kaotikus a helyzet. Az orvosi központban vagyok, nem tudom, mi történt otthon a családommal, nem tudom, hogy életben vannak-e még" - jelentkezett telefonon egy férfi Miszratából, amelyet a jelek szerint a bejelentett tűzszünet ellenére is lőnek a kormányerők. (al-Dzsazíra)
Nagyjából tíz robbanást lehetett hallani Tripolinál húsz perc alatt, jelentette Ian Black, a Guardian helyszíni tudósítója. Egyelőre nem adtak hivatalos magyarázatot, ugyanakkor repülőket nem láttak a közelben.
Ian Black, a Guardian Tripoliban tartózkodó tudósítója megerősítette, hogy péntek reggel több újságírót sem engedtek ki a szállodájukból. Az említett hotelben van a kormányzati médiaközpont. Black szerint a rezsim így akarhatta megakadályozni, hogy esetleg a pénteki ima utáni tüntetésekről tudósíthassanak. Később kiengedték őket, de akkor is csak egy behatárolt útvonalat járhattak végig.
Bálint Gábor két héten át teljesített segélyszolgálatot a líbiai–egyiptomi határ mellett, látott a határ felé menekülő civileket, bombatámadásban sérülteket, harctérre induló tinédzsereket. Azt mondja, a líbiaiak mégis hihetetlenül boldogok.
"Ha az Egyesült Államok nem tesz semmit, az pont olyan, mintha tenne valamit. Morálisan és stratégiai szempontból is. Ha legfőbb céljainkat - az újrakezdés az arab világgal és a térség demokratikus erőinek támogatása - nézzük, egyszerűen katasztrofális lenne, ha nem tennénk semmit" - nyilatkozta a BBC-nek Anne-Marie Slaughter, aki nemrégiben még a külügyminisztérium politikai tervezőrészlegét vezette.
Nem ad csapatokat a Líbia elleni katonai akcióhoz Németország, "fenntartások nélkül osztja a BT határozatának céljait. Távolmaradásunk azonban nem tévesztendő össze a semlegességgel", jelentette be Angela Merkel német kancellár. Németország a Biztonsági Tanácsban tartózkodott a határozat elfogadásakor. (BBC)
Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkár szerint már az utolsókat simítják a "megfelelő fellépés" tervén. A Reuters diplomáciai forrásokból származó értesülései szerint az események azután gyorsultak fel, hogy felpuhult a katonai beavatkozást korábban ellenző Németország és Törökország álláspontja. (BBC)
Olaszország csak akkor küld katonákat, ha a parlament is megszavazza, jelentette be Ignazio La Russa hadügyminiszter. Előtte Frattini külügyminiszter aktív részvételről beszélt. (BBC)
Bár Musza Kusza külügyminiszter 11:40-kor jelentette be a tűzszünetet, de a BBC monitoring szolgálata szerint a líbiai állami tévé még délután háromkor sem tett említést róla.
Több nagy robbanást hallott az elmúlt fél órában Tripoliban az al-Jazeera angol nyelvű adásának helyszíni tudósítója. (Guardian)
Közösségi csatornákon terjedő hírek szerint négy szíriai városban is tüntettek Basar Aszad diktatúrája ellen. Ez a Facebookon posztolt felvétel állítólag Darában, az izraeli határ közelében készült. A felvételek alapján több ezren tiltakoztak. Az AFP jelentése szerint Damaszkuszban civilruhás rendfenntartók oszlattak fel egy tüntetést a nagymecsetnél, és legalább két aktivistát letartóztattak. A mecsetben a jelentés szerint a felhangzott a hagyományos "Nincs más isten, csak Allah" kórus is. (Guardian)
Nem teljesen világos, hogy a tűzszüneti bejelentés együtt járt-e a harcok felfüggesztésével, mondta Hillary Clinton. Az amerikaiak azt szeretnék látni, hogy a kormányhadsereg vonuljon el a frontról. (BBC)
Olaszország katonai támaszpontjait ajánlotta fel a repülési tilalom betartatására szerveződő koalíciónak. Franco Frattini külügyminiszter szerint az ország ezen felül is "aktív szerepet fog játszani" a hadműveletekben. (BBC)
A BT határozata "fontos lépés, de az Egyesült Államok és partnerei továbbra is kutatják a további lehetőségeket a líbiai válság megoldására" - jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. (BBC)
A bahreini vezetés már napok óta fenyegetőzött azzal, hogy lerombolják az ellenzék szimbolikus helyszínének számító Gyöngy-emlékművet, ma pedig tényleg megtették. Az emlékművet porig rombolták.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter szombaton Moszkvába utazik, de még nem tudni miért, jelentette a BBC. Oroszország a várakozásokkal szemben nem vétózta meg a Biztonsági Tanács határozatát.
CF–18-as vadászgépeket küldenek a Líbia elleni ENSZ-határozat betartatására, jelentette be Stephen Harper miniszterelnök. (BBC)