Fordulat az arab világban

2011.02.25. 14:28

Fontosabb részletek
  • A szövetségesek légicsapásait kihasználva intenzív ellentámadásba kezdtek a felkelők. Rasz Lanuf, Bin Dzsavád és Brega városát már visszafoglalták, a harcok folytatódnak.
  • A NATO kedden veszi át a repüléstilalmi övezet betartatásának irányítását.
  • Szíriában komoly tüntetések kezdődtek több városban, a deraai vérengzés után Latakiában 12-en haltak meg.
  • Jemenben és Jordániában is egyre forróbb a helyzet. Előbbi a polgárháború közelébe jutott, utóbbiban egy tüntető halála korbácsolta fel végleg a kedélyeket, akit a rendőrök vertek halálra.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tízezrek tüntettek a kormány mellett és ellen Jemen fővárosában. Az ellenzékiek szokásos helyükön, az egyetem előtti téren demonstrálnak, Szaleh elnök hívei négy kilométerrel arrébb, a város másik felén. Az ellenzékiek a rezsim bukását követelik, a kormánypártiak jelszava: "Az egység megteremtőjét a szívünkben őrizzük, nem hagyjuk el!". A Guardian helyszíni tudósítója szerint az ellenzékiek ötvenezren, a kormánypártiak legalább tízezren vannak.

  • Kormányellenes tüntetők gyülekeznek Szana főterén. A kormánypárti híveket szintén a fővárosba várják. (BBC)

  • A jemeni elnök elrendelte, hogy hozzanak létre egy kormánybizottságot, amelyik az ő lemondását követelő tüntetőkkel tárgyalna, jelentette az állami média. Ali Abdalláh Száleh elnök utasítása jelentős gesztusnak fogható fel a hatalom és az ellenzék közötti patthelyzetben. Az államfő az előző nap elrendelte a biztonsági erők számára, hogy kerüljék az összetűzést a tüntetőkkel, sőt, védjék meg őket. (MTI)

  • A Guardian egy Jemenben tartózkodó újságíró jelentése alapján azt írja, ott sem nyugodt a helyzet, minden nagyobb városban tüntetnek.

  • Pokolgép robbant egy Jemen déli részén tartott ellenzéki demonstráción. A robbanásban egy ember életét vesztette, ketten megsérültek. Ezzel 16-ra nőtt a két hete tartó tiltakozások során elhunytak száma. (Guardian)

  • Parancsot adott a jemeni biztonási erőknek Ali Abdalah Szaleh elnök, hogy kerüljék az összecsapásokat az ellenzéki tüntetőkkel, sőt, lehetőleg védjék meg őket és akadályozzák meg azt is, hogy a kormánypárti tüntetők rájuk támadjanak. Szaleh közleményét Jemen washingtoni nagykövetsége hozta nyilvánosságra. (MTI)

  • Lemondott Szale elnök pártjának hét képviselője Jemenben, amiért a rezsim és támogatói erőszakosan léptek fel a tüntetőkkel szemben. (BBC)

  • Folytatódnak a kormányellenes tüntetések Jemen fővárosában, Szanaában. A CNN helyszíni tudósítója szerint az ellenzékiek szokás szerint az egyetem előtti téren gyülekeznek, ahol az előző este kormánypárti fegyveresek tüzet nyitottaz az ülősztrájkolókra. Jemenben 13. napja tüntetnek Szaleh elnök távozását követelve.

  • Jane Novak jogvédő, Jemen-szakértő meg nem erősített értesülései szerint a Nemzetbiztonsági Szervezet nevű rejtélyes jemeni alakulat gyilkolhatott meg két ellenzéki tüntetőt Jemen fővárosában. Novak - aki 2004 óta lép fel a jemeni újságírók és aktivisták védelmében - szerint a Nemzetbiztonsági Szervezet Szaleh elnök privát rendfenntartó szervezete, ami az elmúlt években rendszeresen verésekkel, emberrablásokkal és kínzásokkal félemlítette meg az ellenzékieket.

  • Kormánypárti fegyveresek támadtak kedd éjszaka a szanaai egyetem előtt ülősztrájkoló ellenzéki tüntetőkre. A támadók két békés tüntetőt meggyilkoltak, 11 másikat megsebesítettek. Szanaában eddig még nem gyilkoltak meg ellenzéki tüntetőket, a tüntetések eddigi 12 halottja Ádenban vagy Taizban vesztette életét. (AFP)

  • Mindennapossá váltak a kormányellenesek és Ali Abdullah Szale elnök támogatóinak összecsapásai Jemenben. Kedden két tüntető meghalt, tízen megsebesültek, amikor az elnök támogatói tüzet nyitottak a rezsim ellenzőire a fővárosban, Szanában. (Reuters)

  • Összecsapások robbantak ki a késekkel és botokkal felfegyverkezett kormánypárti tüntetők és a szintén botokat használó fiatalok között, akik reformokat követeltek. (AFP)

  • Kormánypárti autót kapnak el, törnek rommá és gyújtanak fel a tüntetők a Szanaai Egyetem előtt. kedd délelőtt.

  • Jemenben 11. napja tartanak a tüntetések. A CNN jelentése szerint a fővárosban 3500-an tüntetnek, Ádenban pedig erőszakos összecsapások robbantak ki. A Human Rights Watch összesítése szerint a tüntetések kezdete óta 12-en vesztették életüket.

  • Több százan töltötték a jemeni főváros, Szana központi terén az éjszakát, és az egyiptomi Tahrír térhez hasonlóan sátrakat és dobogókat is felállítottak. A tüntetők átvizsgálták a közeli utcákról érkezőket. Taiz városban is több tízezren gyülekeznek. "Nem megyünk haza, amíg a rezsim meg nem bukik" - mondta Ahmed Gilán aktivista. (AP)

    000 Nic544490
  • Több tízezren tüntetnek az észak-jemeni Szadában Ali Abdulláh Száleh kormányának lemondását követelve, mondták helyi törzsi vezetők az AFP-nek.

    000 Nic544361
  • Az AP jelentése szerint a rendőrség tüzet nyitott a Jemen fővárosában tiltakozó több ezer tüntetőre. "A tüntetők kora reggel az egyetemtől az igazságügyi minisztériumhoz vonultak, ahol a rendőrség és civilruhás kődobálók várták őket. A rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre. Az AP egy halottról, a Reuters két súlyos sérültről tud.

    Szanában folytatódtak az összecsapások
    Szanában folytatódtak az összecsapások
  • Összecsapások robbantak ki Jemen fővárosában, Szanában az ellenzéki és a kormánypárti tüntetők között. A szembenálló felek kövekkel dobálták egymást, és tűzharc is volt. Az összecsapásokban egy ellenzéki életét vesztette, öten megsérültek.

    Kövekkel dobálták egymást
    Kövekkel dobálták egymást
  • Jemenben is erőszakba torkolltak a pénteki tüntetések. Országszerte tüntettek, Taizban egy autóból dobtak gránátot a tüntetők közé - a legutóbbi hírek szerint egy halottja és 27 sérültje van a támadásnak -, Ádenben pedig a rendőrök lőttek agyon két tüntetőt. (AFP, BBC)

  • A Reuters jelentésével szemben az AFP francia hírügynökség szerint két halálos áldozata és 27 sérültje volt a taizi gránáttámadásnak Jemenben. Az AFP helyi egészségügyi forrásokra hivatkozik.

  • Életét vesztette Taizban egy ellenzéki tüntető. A városban egy elhaladó autóból hajítottak kézigránátot a tüntetők közé. A korábbi hírek szerint a támadásban 22-en sérültek meg, ám a halálos áldozatról jelentő Reuters szerint a halotton kívül hét sebesültje volt a támadásnak.

  • Újságírók és szemtanúk jelentése szerint a jemeni Taizban kézigránátot dobtak a kormányellenes tüntetők közé. 22-en megsérültek. (CNN)

  • A Guardian jemeni tudósítója szerint az elnök, Ali Abdulah Szaleh 4-500 kövekkel felfegyverzett híve támadt rá az egyetemnél gyülekező ellenzéki tüntetőkre. A tudósító szerint az ellenzékieket könnyű megkülönböztetni a szalehistáktól - a kormánypártiak középkorúak és tradicionális öltözetet viselnek, az ellenzékiek fiatalok és nyugatiasak, sokan közülük jól beszélnek angolul.

  • Egész Jemenben tüntetések kezdődtek a pénteki imádság után. Az országban nyolcadik napja tartanak a tüntetések, amin a kormány távozását követelik. Az éjjel zavargások robbantak ki Ádenban, ahol a tüntetők felgyújtották a helyi önkormányzat  épületét. Egy tüntetőt agyonlőttek a rendőrök. A fővárosban, Szanában a mecsetekben a tüntetőket buzdították. "Harminc éve remény és cél nélkül élünk" - mondta a tüntetőkkel töltött egyetemi mecset imámja. Az imádság után a tüntetők az elnöki palota felé vonultak, bár a rohamrendőrség megpróbálta megállítani őket. A város más részein kormánypárti tüntetések is voltak. (AP)

Vissza az összes bejegyzéshez