Az eddigi beszámolóknak ellentmondó jelentés érkezett Tripoliból. Egy neve elhallgatását kérő újságíró azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a városba kezd visszatérni az élet, az emberek vásárolnak, néhányan munkába álltak. A korábbi beszámolók szerint a városban minden zárva van, a hadsereg pedig hermetikusan lezárta a városrészeket és tisztogatásokba kezdett.
Egyes pletykák szerint líbiai vezetők elkezdték tervezgetni, mi történik akkor, ha Ben Alihoz és Mubarakhoz hasonlóan Kadhafi is megbukik pénteken, állítja az al-Dzsazíra. Meg nem erősített források szerint a keleti és a nyugati országrész "képviselői" is egy testületről tárgyalnak, amely irányíthatná az országot Kadhafi bukása esetén.
A Líbiát az Arab Ligában képviselő delegáció is megszakította kapcsolatait Kadhafival, és állítása szerint már a népet képviseli, jelentette a Reuters. Nevük mostantól "A líbiai nép képviselete az Arab Ligában".
A líbiai hatóságok engedélye nélkül nem indulhat útnak a repülő, amit az országban rekedt magyarok kimenekítésére küldenek, mondta Pataki Eszter, a külügyminisztérium szóvivője. Pintér sándor belügyminiszter korábbi közlése szerint 50-60 magyar élhet Líbiában. Pintér a soros elnökség miatt az európai mentési akciót is koordinálja. Csütörtöki tájékoztatása szerint a menekülő európaiakat hajóval Máltára szállítanák, ahonnan minden ország repülővel hazaszállítja állampolgárait. Hende Csaba honvédelmi miniszter az uniós védelmi miniszterek pénteki gödöllői ülése után nem tudott újabb információkkal szolgálni a Pintér által emlegetett repülőről. (MTI)
Egyre több hír érkezik arról, hogy összecsapások robbantak ki Tripoli Szuk al-Dzsuma kerületében, írja a BBC.
A BBC meg nem erősített diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az európai országok egy sor szankció bevezetéséről állapodnak meg Líbia ellen.
Szakadás jelei mutatkoznak a rettegett Kamisz-brigádokon, a Kadhafi egyik fia által vezetett elit katona egységeken belül, állítja a Sabab ijfúsági mozgalom. Hivatalos források nem erősítették meg az információt, ez azonban alapvető fordulatot hozhat a pénteki tüntetéseken, ha valóban bebizonyosodik.
Megkezdték a líbiai helyzet miatt összehívott rendkívüli ülésüket a NATO-nagykövetek Brüsszelben. Az ülés előtt Anders-Fogh Rasmussen főtitkár elítélte a civilek ellen alkalmazott erőszakot. (BBC)
Lemondott Líbia genfi ENSZ-delegációja, jelentette az AP. Azt kérték a világszervezet Emberi Jogi Tanácsától, hogy egy pillanatig álljanak fel csöndben és tisztelegjenek a forradalom előtt. A jelenlévők tapssal jutalmazták a bejelentést. Líbia New York-i ENSZ-delegációja már hétfőn elhagyta Kadhafit. (Guardian)
Meg nem erősített források szerint rálőttek a Zöld térre tartó tüntetők egy részére Tripoliban, írják többen is a Twitteren. Hivatalos forrásokból nem érkezett hír lövöldözésről.
Egészségügyi források szerint a Jemen déli részén található Ádenben meghalt több tüntető, akit rendőrök öltek meg, jelentette az AFP.
Szemtanúk szerint már közel hatvanezer tüntető, köztük a hadsereg átállt tábornokai is a Zöld térre tartanak Tripoliban, írja a Sabab ifjúsági mozgalom. Szerintük a tömeg egy órán belül megérkezik a térre, amelyet eredeti nevén, Mártírok tereként emlegetnek már a Zöld tér helyett.
A líbiai állami tévé szerint Kadhafi támogatói, köztük egész családok tartanak a Zöld térre, hogy támogatásukról biztosítsák a forradalom vezetőjét. Több tízezer kormányellenes tüntető érkezik a térre, komoly összecsapások is lehetnek. (BBC)
A felkelők kezére került Brega városában egy olajtároló a Tunéziával határos nyugati országrészben, jelentette a Reuters. Katonák is segítettek a tüntetőknek a város biztosításában.
Heten meghaltak és többen megsebesültek Észak-Irakban a tüntetők és a biztonsági erők összecsapásaiban. Irakban az elmúlt hetek arabvilágbeli tüntetéseinek mintájára hirdették meg a "harag napját" a korrupció és a munkanélküliség miatt elégedetlenkedők. Biztonsági források szerint a tüntetők Moszulban megpróbáltak megostromolni egy kormányzati épületet, de az őrség tüzet nyitott. Állításuk szerint csak a levegőbe lőttek, a tüntetőkkel "gellert kapott" lövedékek végeztek. Bagdadtól 60 kilométerre, Havíjában is összecsapások voltak, a fővárosban pedig kövekkel dobálták meg a tüntetők a rohamrendőröket. (MTI)
A Sabab jelentése szerint Dzsanzur városában is összecsapások robbantak ki, halottakról érkezett jelentés. Dzsanzur Tripolitól nyugatra van. Az ifjúsági mozgalom értesülései szerint Tripoli központjában további tízezrek tartanak a Zöld térre, ahol állítólag már harmincezren tüntetnek. A főváros katonai légitámaszpontja, a Mutika parancsnoka pedig megerősítette, hogy átálltak a felkelőkhöz.
A Sabab jelentése szerint újabb tripoli városnegyedben robbantak ki összecsapások, forrásaik szerint Szúg al-Dzsumában "sokan meghaltak".
A Sabab ifjúsági mozgalom értesülései szerint a kormánypárti milicisták erőszakos fellépése ellenére is tömegtüntetés kezdődött Tripoliban, a központi Zöld téren állítólag legalább tízezren vannak.
A BBC jelentése szerint két hatalmas oszlopban vonulnak a tüntetők a Gyöngy tér felé, ami az ellenzéki tüntetők hagyományos gyülekezőhelye. Helyszíni tudósítójuk, Owen Bennet-Jones leírása szerint a tüntetők negyven fős sorokban összekapaszkodva vonulnak, az oszlop több kilométer hosszan kígyózik.
Szaif al-Iszlám Kadhafi állítjá, hogy nem fogják elpusztítani az ország olajipari létesítményeit, jelentette az amerikai pénzből működő al-Hurra arab hírtelevízió.
A pénteki ima után kirobbant összecsapások Tripoli közvetlen központjában, a Faslúm (Kertváros) negyedben zajlanak. Tripolival nehéz kapcsolatot teremteni, de a beszámolók szerint Kadhafihoz hű milicisták lőnek a fegyvertelen tüntetőkre. A Sabab ifjúsági mozgalom jelentése szerint a tüntetések azért robbantak ki, mert a fővárosi hívőket felháborították a kormány által kiképzett és ellenőrzött imámok szónoklatai.
Az arab al-Jazeera jelentése szerint a Mutika katonai légibázis közleményben jelentette be, hogy átállt a felkelők oldalára, írja tweetjében Szultan al-Kaszemi. A bázis Tripoliban van, átállása jelentős fejlemény, hiszen Kadhafi eddig a légierő bevetésével fenyegetett a leghatékonyabban.
A Twitteren terjedő üzenetek szerint Marokkóban a kormány átalakításával próbálják elejét venni a tünetéseknek. Állítólag technokrata szakértői kormány válthatja a jelenlegit.
A líbiai állami tévé jelentése szerint a kormány két hónapig havi 800 dollárral támogatja a családok megélhetési költségeit, hogy fedezni tudják a növekvő élelmiszerárakat. (BBC)
Az al-Arabíja jelentése szerint összecsapások zajlanak három tripoli negyedben, Faslúmban, Dharában és Satt el-Baharban. Az összecsapások a pénteki ima után robbantak ki. A szemtanúk beszámolói szerint a biztonsági erők vaktában, de éles lőszerrel lövöldöznek, korábbi jelentések szerint legalább öten meghaltak. Az ellenzék a Zöld térre szervezett óriástüntetést.
Az al-Arabíja jelentése szerint tüntetők tízezrei követelik az átmeneti kormány lemondását Tunéziában.
Tízezrek tüntettek a kormány mellett és ellen Jemen fővárosában. Az ellenzékiek szokásos helyükön, az egyetem előtti téren demonstrálnak, Szaleh elnök hívei négy kilométerrel arrébb, a város másik felén. Az ellenzékiek a rezsim bukását követelik, a kormánypártiak jelszava: "Az egység megteremtőjét a szívünkben őrizzük, nem hagyjuk el!". A Guardian helyszíni tudósítója szerint az ellenzékiek ötvenezren, a kormánypártiak legalább tízezren vannak.
A Reuters jelentése szerint legalább öten életüket vesztették, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak a pénteki ima után békés demonstrációba kezdőkre Tripoliban.