Egy szemtanú arról számolt be a BBC-nek, hogy áramkimaradások vannak a főváros, Tripoli egyes részein.
A NATO néhány napon belül kész támogatni a Líbia elleni nemzetközi koalíciót, jelentette be Alain Juppe francia külügyminiszter.
Törökország vétója miatt nem tudott eddig a NATO egységesen fellépni a líbiai repüléstilalmi övezet kérdésében. (BBC)
Amr Músza, az Arab Liga főtitkára először támogatta a katonai beavatkozást, vasárnap azonban váratlanul arról beszél, a szövetségesek már civileket bombáznak, és nem volt az akció célja.
Most, az ENSZ-főtitkár Ban Kimunnal és a brit miniszterelnök David Cameronnal való találkozója után már úgy nyilatkozott: Elkötelezettek vagyunk az ENSZ BT 1973-as határozata iránt, nincs ellenvetésünk, különösen úgy, ha mindez nem jelenti a koalíció szárazföldi bevetését. (BBC)
Sarkozy francia elnök több arab országot is bevonna a Kadhafi-rezsim elleni légicsapásokba, írja blogjában Arnaud Leparmentier francia újságíró. A francia elnöknek ez az első háborúja, és elődje, Jacques Chirac nyomdokaiba akar lépni, akit az arabok a védelmezőjüknek tartottak.
Az Arab Liga ugyanakkor az ENSZ BT csütörtöki határozatának üdvözlése után a bombázásokat, mivel azok szerintük civil áldozatokkal jártak, már elítélte. (BBC)
Két spanyol F-18-as az első líbiai bevetésére vár, mondta a spanyol védelmi miniszter. (BBC)
Ali Hamenei iráni ajatollah elítélte a Líbia elleni légitámadásokat. Szerintük a szövetségesek ezzel kinyújtották kezüket az olaj felé. Irán ugyanakkor támogatja a felkelőket. (A felkelők pedig üdvözlik a légicsapásokat, de az esetleges szárazföldi beavatkozást ellenzik.)
Újabb jelentés érkezett Misratából, amit Kadhafi erői tartanak tűz alatt, és a városba szorult lázadók szerint a központot a rakétáikkal a földdel tették egyenlővé.
A Mohamed néven jelentkező lázadó szerint Kadhafi csapatai már a félmilliós északnyugati város külvárosaiban vannak, és a város központja felé törnek előre. A lázadóknak nincs vizük, és a város legnagyobb részén elektromos áram sincs. Fogytán van az egészségügyi készlet.
A felkelők hálásak a nemzetközi közösségnek Kadhafi csapatainak bombázásáért, ugyanakkor napirendre kellene tűzni a rendszerváltás kérdését, a hatalom megregulázása szerinte kevés. (BBC)
Brit kormányforrások szerint a Líbia ügyében hozott, 1973-as számú biztonsági tanácsi határozat lehetőséget nyújt Kadhafi célponttá nyilvánítására, ha a líbiai vezető fenyegetést jelent az ország polgári lakosságára, írja a BBC.
Hétfőn erről több, egymással ellentétes kijelentés látott napvilágot:
Liam Fox brit védelmi miniszter: a potenciális lehetőségek között van Kadhafi célponttá válása.
Sir David Richards tábornok, a brit fegyveres erők vezérkari főnöke: Kadhafi nem lehet célpont, mert az 1973-as határozat ezt nem engedi.
William Hague brit külügyminiszter: nem kíván részletekbe bocsátkozni arról, hogy ki vagy mi válhat célponttá. Az, hogy mi engedélyezett, egyes emberek magatartásától függ.
Elképzelhető, hogy az ENSZ BT zárt ajtók mögött összeül hétfőn délután, jelentette az AFP.
A negyedik egymást követő napon bombázták Kadhafi erői Misratát, nyilatkozta a helyi ellenzéki erők szóvivője. A főutcát és a központot földig lerombolták.
Közben Tobrukból robbanásokról közöl hírt a BBC tudósítója.
Kadhafi csapatai már nem támadják a felkelők központját, Bengázit, köszönhetően a szövetséges erők légicsapásainak, mondta John Lorimer vezérőrnagy, a brit fegyveres erők szóvivője. (BBC)
A líbiai kormány élőpajzsot és mesterlövészeket használ a rezsim védelmében, ismételte el a már ismert tényeket Thomas Withington, elemző a BBC-n.
Kadhafinak még nincs vége, mondta a már többször leírt líbiai vezetőről, jól mutatják ezt a Balkánon vagy Irakban a 90-es években végrehajtott légicsapások. "Elépesztően nehéz mesterlövészeket támadni a levegőből" – mondta.
Több ezren tüntettek egy meggyilkolt tiltakozó temetése után a Damaszkusztól 120 kilométerre délre található Deraában.
A biztonsági erők által vasárnap megölt 23 éves Raed al-Kerad temetéséről az emberek egyenesen az al-Omari mecset felé vették az irányt. "Forradalom, forradalom", "Isten, Szíria és szabadság - ez minden" - kiáltozta a tömeg. Szemtanúk beszámolója szerint az óváros bejáratánál fegyveresek állnak. Állítólag a szíriai igazságügyi miniszter is a helyszínre érkezett.
A szíriai tiltakozáshullám március 15-én, egy Facebook-felhívás nyomán kezdődött. A megmozdulásokon többeket őrizetbe vettek, az összecsapásokban vagy százan megsebesültek, legalább öten pedig meghaltak. (MTI)
Kedden estek fogságba, pénteken találták meg őket, és most engedik szabadon a New York Times négy újságíróját, akiket Törökország tripoli nagykövetségére szállítottak. Mindezt Ahmet Davutoglu, Törökország külügyminisztere jelentette be.
Törökország vétója miatt nem tud a NATO egységesen fellépni a líbiai repüléstilalmi övezet kérdésében. (BBC)
A bengázi felkelők üdvözlik a légicsapásokat, és még többet szeretnének belőlük, de nem akarják, hogy idegen csapatok lépjenek Líbia területére.
A felkelők szóvivője azt is elmondta, hogy céljuk Líbia fővárosának elfoglalása, de ezt idegen katonai erők offenzívája nélkül akarják elérni. (BBC)
Az Európai Unió tagállamai egyetértenek abban, hogy új gazdasági szankciókat kell életbe léptetni Kadhafi Líbiájával szemben, idézett egy magas rangú diplomatát az AFP.
A líbiai rezsim nem felel meg a demokratikus követelményeknek, de ez nem jogosít fel a katonai beavatkozásra, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök egy ballisztikus rakétákat gyártó üzem munkásainak.
Putyin elítélte az ENSZ határozat szövegét is, mint mondta, ez olyan, mint egy középkori keresztes háborúra szóló felhívás.
Oroszország csütörtökön tartózkodott a BT líbiai légtérzárról szóló szavazásán. (BBC)
Kétszáz líbiai menekült érkezett egy hajóval a szicíliai partokhoz, a líbiai felkelés óta először, jelentették az olasz hatóságok. (BBC)
Most bekapcsolódó olvasóink kedvéért összefoglaljuk a líbiai akció jelenlegi ismereteink szerinti legnagyobb kérdéseit:
1. A szövetséges országok számos elemzője és volt magasrangú politikusa szerint nincs tisztázva a légicsapások célja. Kiiktatni Kadhafit? Biztosítani a légtérzárat? Megsemmisíteni a katonai létesítményeket?
2. A szövetségesek hivatalban lévő politikusai és katonái közül valaki szinte minden órában megismétli: Kadhafi nincs a célpontok között. Éjszaka ugyanakkor bombázták Kadhafi egyik palotáját, de csak egy melléképületet találtak el.
3. Ellentmondó hírek érkeztek az egyik Kadhafi fiú, Hamisz sorsáról. Egyesek szerint meghalt, mások szerint súlyosan megsérült a légicsapásokban. Hamisz vezette azt a katonai elitegységet, amelyik a líbiai hadsereg 32. önálló zászlóalja.
GMár-már kínosan sokat ismételgetik nyugati illetékesek, hogy Kadhafi nincs a célpontok között. Most például a brit vezérkari főnök mondta ezt, hivatkozva az ENSZ határozatokra.
Hague brit külügyminiszter korábbi nyilatkozata szerint ugyanakkor Kadhafit már nem lehet Líbia képviselőjének tekinteni.
Kadhafi a biztonság szimbóluma - mondta a Tripoliban élő Salah, aki szerint ez a háború nem Kadhafiról szól. Ez egy olyan háború, amit Líbia vív a britekkel, amerikaiakkal és franciákkal. Salah hülye háborúnak titulálja a mostanit, mivel semmi sem garantálja, hogy nem lesznek civil áldozatok. (A líbiai televízió 64 civil halottról számolt be.) A laktanyák például nagyon közel vannak a városközpontokhoz. (BBC)
Vasárnap után ismét a légicsapások azonnali beszüntetésére szólított fel India.
India tartózkodott az ENSZ Biztonsági Tanácsában az 1973-as számú határozat meghozatalakor. (AFP)
Közben Jemenben is fontos fejlemények történnek - miután bevezették a rendkívüli állapotot és Abdullah Saleh elnök menesztette az egész kabinetet, az elnökhöz közel álló egyik magas rangú táboornok, Ali Mohsen bejelentette, átáll a tüntetőkhöz. Támogatjuk a fiatalokat, akik az Egyetemi téren tüntetnek a fővárosban, Szanaában, áll a közleményben.
Pénteken a biztonsági erők tüzet nyitottak a tüntetőkre, több mint negyvenen meghaltak. Az ország északi részén most is zajlanak harcok, a BBC szerint huszan meghaltak.
Korábban az ellenállók számoltak be erről, most már a líbiai állami tévé is megerősítette, hogy "önkéntesek" százai mentek a lehetséges katonai cépontokhoz - vagyis Kadhafi valóban élő pajzsot használ a légicsapások ellen.
Hivatalosan még mindig nem erősítették meg, de már két független forrás is állítja, hogy Kadhafi egyik fia, Hamisz meghalt, vagy súlyosan megsérült és haldoklik. Utóbbit az al-Arabíja állítja, az al-Manara már a haláláról számolt be.