Nagy-Britannia csapatokat készít fel és küld Líbiába, ha szükséges. A Reuters hírügynökség szerint a brit külügyi iroda hivatalnokai már készen állnak arra, hogy az afrikai országba menjenek, és ott kapcsolatba lépjenek az ellenzéki vezetőkkel, egy zászlóalj pedig humanitárius segítséget nyújtana, illetve az evakuálásban segítene.
Fegyvereket azonban nem adnának a felkelőknek, és azt sem lehet tudni, hogy mikor kerülne sor a britek tervezett akciójára.
A Pentagon azt is bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Katar is részrvesz majd a líbiai katonai akciókban, de a részleteket majd ők jelentik be. A szövetséges erők Tripoli, Szabha, Natúra, Miszrata és Bengázi fölött is biztosítani akarják a légtérzárat, ehhez azonban kulcsfontosságú volt a Tomahawkokkal kiiktatni először a líbiai légvédelmet. (al-Dzsazíra)
Közvetlenül Tripoliban, a városban nincs jele támadásnak jelentette az al-Dzsazíra helyszíni tudósítója. A hadihajók feltehetően a város környékén lőtték ki a légvédelmet.
Egy Trafalgar-osztályú brit tengeralattjáró, a HMS Triumph is indított Tomahawk robotrepülőgépeket líbiai célpontok ellen - erősítette meg a brit védelmi minisztérium. A támadás nagy része az amerikaiaknak köszönhető, mivel az Ohio-osztályú amerikai tengeralattjárók egyenként 154 darab Tomahawkot hordozhatnak. Nagy-Britanniának nem volt ennyi raktáron.
A Pentagon bejelentette, hogy átvette a hadműveletek irányítását, az eddig jelentett támadások a nemzetközi akciók első hullámát teszik ki. Eddig 110 Tomahawk cirkálórakétát lőttek ki 20 líbiai célpontra.
A tengeri hadműveletekben 25 szövetséges hadihajó vesz majd részt a Földközi-tengeren. Líbiánál van már 11 olasz és 11 amerikai (köztük három tengeralattjáró, egyenként 100-100 rakétával), egy brit, egy francia és egy kanadai hadihajó. (al-Dzsazíra)
Alain Juppé francia külügyminiszter azt mondta, hogy addig folytatódnak a katonai akciók a következő néhány napban, amíg Kadhafi kormánya eleget nem tesz az ENSZ-határozat feltételeinek. (al-Dzsazíra)
A líbiai állami tévé keresztes háborúnak nevezi a nyugati támadást, amely Miszrata ellen is irányul, Tripoliban pedig civil áldozatokkal járt. (al-Dzsazíra)
A Pentagon bejelentette, hogy Kadhafi légvédelme ellen lőttek ki rakétákat, a hadműveletet Odüsszeia Hajnalnak nevezték el. Elsősorban Tripolinál és Miszratánál akarják kiiktatni a légvédelmet.
Átcsoportosítják Kadhafi erőit Tripoliban, jelentette az al-Arabíja.
Egy amerikai katonai tisztviselő azt mondta, hogy amerikai, brit, francia, olasz és kanadai erők támadást fognak indítani a líbiai partvidék mentén, jelentette a Reuters.
Az állami tévében arról számoltak be, hogy a nyugati repülők civil célpontokat lőttek Tripoliban. (al-Dzsazíra)
David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, hogy a brit erők már szombat este akcióba léptek Líbia felett, ez szerinte szükséges, jogos és helyes. Egyelőre még nem érkeztek hírek arról, hogy a brit vadászgépek csatlakoztak volna a francia Mirage-okhoz és Rafale-okhoz. (BBC)
Több forrás, köztük Martin Chulov, a Guardian tudósítója is azt írja, hogy az amerikai cirkálórakétákat Tripolinál lőtték ki, feltehetően ezektől származott a nem sokkal korábban jelentett több hangos robbanás. Az al-Dzsazíra szerint a partmenti légvédelmet próbálják kiiktatni.
Amerikai hadihajók Tomahawk cirkálórakétákat lőttek ki Kadhafi erői, feltehetően a légvédelmi egységek ellen, jelentette a CNN.
Az al-Arabíja szerint Alain Juppé francia külügyminiszter kijelentette, hogy az amerikaiak is teljes mértékben résztvesznek majd a katonai akciókban Líbiában.
Az AFP szerint szemtanúk több hangos robbanást hallottak Tripolitól keletre. Egyelőre nem világos, hogy mi okozta a robbanásokat, de az előző napokban is érkeztek már ehhez hasonló hírek, amelyek végül megalapozatlannak bizonyultak.
Hugo Chavez venezuelai elnök, Kadhafi kevés külföldi szövetségesének egyike azt mondta, a külföldi katonai akció a líbiai olajért indult, a líbiai emberek élete senkit sem érdekel. (al-Dzsazíra)
Meg nem erősített források szerint a francia vadászgépek már a nyugat-líbiai Miszrata felett is megjelentek, írja a Sabab ifjúsági mozgalom. A harmadik legnagyobb líbiai várost, a felkelők utolsó nyugati bástyáját az elmúlt napokban hevesen ostromolták Kadhafi erői, de a legutolsó hírek szerint a város a felkelőké.
A miszratai felkelőknek sikerült kiiktatniuk a város házainak tetejéről véletlenszerűen az emberekre lövő mesterlövészeket, írja a Sabab ifjúsági mozgalom.
Barack Obama amerikai elnök Brazíliában beszél majd a líbiai eseményekről, míg a Pentagon részéről William E. Gortney admirális ismerteti majd a hadművelet alakulását. (al-Dzsazíra)
Egy amerikai biztonsági tisztviselő azt mondta a Reuters-nek, hogy az amerikai haditengerészet a Földközi-tengeren tartózkodó három tengeralattjárója is készen áll, hogy résztvegyen a líbiai akcióban. Az AP korábban arról számolt be, hogy miközben az Egyesült Államok az első hullámban nem tervezi vadászgépeinek bevetését Líbiában, de a tengeri erőik Tomahawk rakétákkal célozhatják a líbiai légvédelmet.
A francia védelmi minisztérium megerősítette, hogy néhány tankot és páncélost megsemmisítettek a vadászgépeik Líbiában. Az al-Dzsazíra korábban négy kilőtt tankról tudott.
Úgy tűnik, hogy Kadhafi csapatai belesétáltak egy csapdába a nyugat-líbiai Zintanban, mivel a felkelők több katonai járművüket is megszerezték, írja meg nem erősített forrásokra hivatkozva a Sabab ifjúsági mozgalom a Twitteren.
Olasz gépek eddig nem vettek részt a hadműveletben. Ez a fotó a Trapani légibázison készült, az olasz légierő Tornado vadászbombázóin AGM-88 Harm "radargyilkos" rakéták láthatók.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter elhalasztotta oroszországi útját, hogy figyelemmel követhesse a líbiai fejleményeket. Barack Obama amerikai elnök ugyanakkor pénteken ötnapos dél-amerikai körútra indult. (al-Dzsazíra)
A bengázi Átmeneti Nemzeti Tanács egyik tagja, Dr. Fati Badzsa azt mondta, meggyőződése, hogy a felkelők felülkerekedhetnek Kadhafi erőin. Szerinte ez a következő órákban ki is derül, a Kadhafi-rezsim pedig utolsó napjait és óráit éli meg éppen. (BBC)
A Sabab ifjúsági mozgalom szerint Moamer Kadhafi hamarosan beszédet intéz a nemzethez. Erre korábbi hasonló bejelentések alapján akár órákat is kell várni.
Oroszország sajnálkozását fejezte ki, amiért a nyugati vezetők úgy döntöttek, katonai akciót indítanak Líbiában, mondta az orosz külügyminisztérium egyik szóvivője. (Reuters)
Egy fregatt vagy romboló látható a partok közelében, de túl messze van ahhoz, hogy meg lehessen mondani, kihez tartozik, írja Rob Crilly, a Daily Telegraph tudósítója Bengáziból. A felkelők úgy vélik, hogy Kadhafi egyik hadihajója lehet. Valószínűleg inkább egy fregattról vagy korvettről lehet szó.
Miközben Bengázinál a francia vadászgépek Kadhafi erőit lövik, több forrás is állítja, hogy nyugaton Zintan mellett Miszrata ellen is heves tüzérségi támadást indított Kadhafi, írja a Sabab ifjúsági mozgalom.