A különböző angol nyelvű lapokban és tévécsatornákon vasárnap megszólaló brit és amerikai katonai szakértők nagyjából mind ugyanazt mondták.
Egyfelől hogy a szövetségesek támadása nagyon hatékony és minden dicséretet megérdemel. Alig 48 óra alatt sikerült megállítani és elbizonytalanítani Kadhafi csapatait, a diktátornak politikailag és katonailag is védekeznie kell, támadásra már nincs lehetősége. Szombaton még úgy tűnt, az ország második legnagyobb városát, Bengázit órákon belül elveszíthetik a felkelők, mostanra viszont a kormánycsapatok kénytelenek voltak itt visszább vonulni.
Másfelől abban is mindenki egyetért, hogy a légicsapások sajnálatosan későn kezdődtek. Ha már ezekre sor került, sokkal több értelme lett volna már egy héttel ezelőtt elkezdeni, amikor valószínűleg gyorsan és teljesen megdönthető lett volna még a líbiai rezsim. A szövetséges erők és az Arab Liga alkudozása, az egyes országok döntésképtelensége sajnálatosan eltolta a katonai akció kezdetét, ezek a napok alatt pedig Kadhafiéknak volt ideje újraszerveződni és megerősíteni pozícióikat az országban.
Harmadrészt valamennyi szakértő felhívja a figyelmet, hogy a szövetséges támadásnak van egy hihetetlenül súlyos hiányossága: nem világos a célja. Talán maguk a támadó országok és az Arab Liga sem értenek egyet abban, hogy pontosan miért harcolnak, és a nyilatkozatokból úgy túnik, a britek és az amerikaiak azt sem tisztázták magukban, hogy miért küzdenek. Kadhafi megdöntéséért? A líbiai polgári lakosság megóvásáért? A felkelők győzelméért?
Akármi is ezek közül a szövetségesek célja, jelenleg nem tűnik reálisnak, hogy azt szárazföldi hadműveletek nélkül, csak légicsapásokkal el lehessen érni. Ez a bizonytalan állapot beláthatatlanul súlyos következményekkel járhat, katonai-stratégiai szempontból pedig teljesen vállalhatatlan.
Legalábbis a szíriai tájékoztatási miniszter szerint. Azt nyilatkozta egy spanyol rádiónak, hogy Szíriában a helyzet nyugodt, békés, a terroristákat letartóztatták. (Al-Dzsazíra)
Erős géppuskatűz hallatszik Daraában azon a téren, ahol tüntetők gyűltek össze. Az AFP szerint több ember meghalt.
Az elmúlt napokban 44 embert gyilkoltak meg a szíriai biztonsági erők Daraaban.
Franciaország háttérbe húzódik, ha a NATO átveszi a hadműveletek irányítását, és ez pozitív lesz, mondta Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.
A csütörtöki NATO-csúcsig a törökök ellenállása miatt nem tudta átvenni a légtérzár kialakításával járó hadműveletek irányyítását a NATO. (BBC)
Két robbanás hallatszott a kelet-líbiai Adzsbadijában, jelentette az AFP. A város körül Kadhafi erői két helyen táboroznak, onnan lövik a várost.
Franciaország nemcsak a Líbia fölötti légtérzár kikényszerítésében aktív, hanem a két világháború közötti mandátumterületén, Szíriában is. Gyos és hatásos reformok végrehajtására szólította fel a francia külügyi szóvivő Damaszkuszt.
Párizst sokan bírálták, hogy a hátsó udvarának tekintett Észak-Afika felkeléseire későn reagált. (Al-Dzsazíra)
Líbiában Miszrátát fenyegetik a kormányerők, ahogy az elmúlt több mint egy hónapban.
Szíria városaiban tüntetések vannak a daraai mészárlás miatt – az elmúlt napokban 44 tüntetőt öltek meg a biztonsági erők. Kisebb összecsapásokról is érkeztek jelentések, több demonstrálót őrizetbe vettek a titkosrendőrök.
Jemenben a legsúlyosabb a helyzet. A fővárosban százezer kormányelélenes tüntető és tízezer kormánypárti van az utcákon, kölcsönösen állítanak fel ellenőrzőpontokat az utakon.
Az utcára vonultak a tiltakozók hamában is, abban a városban, ahol a jelenlegi elnök, Bassár el-Aszad apja (és elődje) alatt 25-40 ezer halálos áldozattal járó vérengzést követtek el a biztonsági erők. (BBC)
Emelték idei olajár-előrejelzéseiket londoni iparági szakelemzők, elsősorban a líbiai kínálati kiesés általuk várt elhúzódása, valamint az ezzel egy időben jelentkező erőteljes keresletnövekedés miatt.
A szövetséges erők 16 Tomahawk rakétát lőttek ki líbiai célpontokra az elmúlt 24 órában. (BBC)
Párizs és London a líbiai krízis diplomáciai és politikai megoldásán dolgozik, jelentette ki Nicolas Sarkozy francia elnök a kétnapos EU-csúcstalálkozón Líbiában. (BBC)
Tüntetők százaira támadtak a biztonsági erők, sokakat őrizetbe vettek, jelentette a BBC.
Szíriai értelmiségiek, emberjogi aktivisták, elemzők és kormányzati tanácsadók is egyetértenek abban, hogy pénteken kiderül, hogy a felkelés továbbterjed az országban vagy elbukik. (Al-Dzsazíra)
Környékbeli parasztok százai indultak Daraába, ahol az elmúlt napokban 44 embert gyilkoltak meg a szíriai biztonsági erők. (Al-Dzsazíra)
"A vérünket és a lelkünket áldozzuk érted, Daraa" – skandálják a tüntetők Damaszkuszban. A titkosrendőrök már több tucat tüntetőt őrizetbe vettek a fővárosban. (Al-Dzsazíra)
A napokban meggyilkolt tüntetők holttestei mellett követel sok ezer gyászoló szabadságot Daraában, ahol több tucat embert öltek meg a szír biztonsági erők az egy hete tartó zavargásokban.
Daraa Szíria déli részének legnagyobb városa, mezőgazdasági központ. (Al-Dzsazíra)
A szír titkosrendőrség legalább három embert letartóztatott Damaszkuszban az ellenzék tiltakozó menetén.
A fővárosban és Szíria más városaiban összegyűlt tüntetők szabadságot követelnek a népnek.
Figyelmeztető lövéseket adnak le a katonák Szanaában, hogy a kormánypárti és kormányellenes tüntetők ne essenek egymásnak. Százezres tömeg van az utcákon.
A nyugat attól fél, hogy az al-Kaida, amelyik Jemenben különösen erős, kihasználhatja a bizonytalan helyzetet.
Szaleh elnök a terrorellenes harcban az USA egyik legfőbb térségbeli szövetségese.
A fővárosban Szanaában feszült és nyugtalan a helyzet, jelentette a BBC biztonsági okokból meg nem nevezett tudósítója. Az utcán vannak az elnökellenes tüntetők, akik közül sokan Az indulás napjának nevezik a mait, utalva az elnök általuk remélt távozására. A helyzet valójában nagyon bizonytalan.
A város fontos kereszteződéseit a hadsereg ellenőrzi, de a katonák közül sokan átálltak az ellenzék oldalára. Sok civil fegyverekkel járkál az utcán. Sokan attól félnek, összecsapások lesznek.
Megint ezrek vannak az utcán Daraaban, jelentette a Reuters. A tüntetések áldozatait temetik, a gyászolók szabadságjogokat követelnek.
A BBC tudósítója úton van Daraaba, ahol az elmúlt napokban tüntetők tucatjai vesztették életüket, de a szíriai biztonsági erők a többi újságíróval együtt feltartóztatták, és visszaküldték Damaszkuszba.
További részletek Szaleh elnök híveihez intézett TV-beszédéből: "Azért tettem engedményeket, mert bíztam benne, hogy nem lesz vérontás. Rendíthetetlenek maradunk, és minden erőnkkel ellenállunk."
Szalah azt mondja TV-beszédében, hogy próbált engedményeket tenni az ellenzéknek, de a hatalmat az ország biztonsága érdekében nem akarja akárkinek átadni.
A főváros utcáin közben Szaleh hívei és ellenfelei is kint vannak.
Miután az ellenzék visszautasította Szaleh ajánlatát, miszerint 2013 helyett 2011 végéig, az előrehozott elnökválasztásig maradna hatalmon, az elnök beszélt a néphez Szanaában, és határozottan visszautasította, hogy visszavonuljon. (Al-Dzsazíra)
Uganda is befagyasztotta az országban fellelhető líbiai vagyont, amik jellemzően a telekommunikációs, a szállodai, a bank- és az olajszektorban vannak. (BBC)
A szíriai ellenzék a méltóság napjára készül pénteken. A városokban, így Damaszkuszban is egyelőre nyugalom van, Daraaban, ahol az elmúlt napokban több tucatnyi halálos áldozatot követelő összecsapások voltak, egy hete először nem látszódik katonai jelenlét.
A jemeni ellenzék visszautasította Száleh elnök ajánlatát, vagyis nem fogadja el, hogy az év végén, jövő év elején lemond, és nem indul az új elnökválasztáson.
Jaszin Noman, az ellenzéki koalíció vezetője üres szavaknak minősítette az ajánlatot.
Az ellenzéki szóvivő pedig így fogalmazott: "Nincs párbeszéd ezzel a halott rezsimmel".
A tüntetők pénteken újra utcára vonul, új alkotmányt akarnak, valamint a parlament, a helyi tanácsok, az állambiztonsági szervek feloszlatását követelik, de mindenekelőtt Szaleh elnök távozását.