A szeptemberre kiírt parlamenti választások előtt felfüggesztik az évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot Egyiptomban, jelentette be a hatalmat átmenetileg gyakorló Legfelsőbb Katonai Tanács. Az elnökválasztás időpontját ugyanakkor egyelőre nem határozták meg.
Az al-Arabíján megjelent egy olyan meg nem erősített hír, miszerint a Kadhafihoz hű egyik hadosztály megindult felégetni az olajmezőket és az olajfinomítókat. Hivatalos források nem számoltak be hasonló információról. Egyes források szerint Kadhafi ultimátumot intézett a törzsi vezetőkhöz, hogy vagy támogatják, vagy felégeti az olajmezőket. (Szultan al-Kaszemi)
A legutolsó meg nem erősített hírek szerint Ajsa Kadhafi, a líbiai vezető lánya Ciprusra tart repülőjén, miután Máltán nem engedték leszállni. Közben az ENSZ bejelentette, hogy visszavonja Ajsa jószolgálati nagyköveti kinevezését. (BBC)
Továbbra is több ezren tüntetnek a Gyöngy téren Bahrein fővárosában, Manamában. "Még ha fegyvert is nyomnak a számba, és úgy próbálnak meg távozásra bírni, akkor is maradok. Itt vagyok éjjel-nappal" - mondta az egyikük az AP-nek.
Petíciót indított az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet, amely azonnali lépésekre sürgeti Barack Obama amerikai elnököt és az Egyesült Államok ENSZ-delegációját Líbia ügyében. (al-Dzsazíra)
A rossz idő miatt nem tud elindulni Tripoliból az amerikai állampolgárokat szállító hajó. Korábban az indulásához kötötték Obama sajtótájékoztatóját, amelyről még mindig nem tudni semmi biztosat. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter viszont hamarosan beszélni fog. (Guardian)
A biztonsági erők szétvertek egy tüntetést Szíra fővárosában, Damaszkuszban a líbiai nagykövetség előtt, jelentette Dima Khatib, az al-Dzsazíra tudósítója a Twitteren.
Zsoldosok által kísért tizenöt líbiai tank indult el Tripoliba egy közeli településről, állítja a Sabab ifjúsági mozgalom. Hivatalos információ ugyanakkor nincsen a menetoszlopról.
Kuvait és Katar nagykövete is elhagyta Líbiát, szerintük a jelenlegi helyzetben a képviseletük nem tud rendesen működni. (BBC, al-Dzsazíra)
Barack Obama amerikai elnök szerda estére vagy csütörtökre ígérte, hogy sajtótájékoztatót tart a líbiai tüntetésekről. A Reuters hírügynökség szerint az amerikai kormány azért nem támadja még szóban sem Kadhafi elnököt, mert előbb biztonságban szeretnék tudni az országban tartózkodó több ezer amerikai állampolgárt.
A BBC líbiai forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy négy hadihajó is lehorgonyzott a Tripolira néző öbölben. Sokan attól félnek, azért irányítottak a hajókat a főváros elé, hogy szükség esetén onnét lőhessék a tüntetőket. Kérdés persze hogy a líbiai honvédség mennyire hallgat még a Kadhafi-rezsimre, hiszen több hír szólt arról, hogy sokan megtagadták a legmagasabb szintről érkező parancsok teljesítését.
Már a londoni Gatwick repülőtéren bedöglött az első repülő, amit Líbiába tervezett küldeni az angol külügyminisztérium, hogy hazahozza az Észak-Afrikában rekedt brit állampolgárok egy részét.
Törökország történetében soha nem volt szükség annyi állampolgáruk evakuálására, mint most Líbiából. Az AP hírügynökség arról ír, hogy az észak-afrikai országban jelenleg nagyjából 25 000 török dolgozik, az ő kimenekítésük pedig komoly logisztikai problémát jelent. Eddig körülbelül 5000 török állampolgárt sikerült evakuálni, egy részüket repülővel, de a többséget tengeri úton.
Az AP szerint Kínának még Törökországnál is nehezebb dolga lesz, mivel az ázsiai országnak legalább 30 000 állampolgára tartózkodik Líbiában, ráadásul a nagyobb földrajzi távolság miatt nehezebb is koordninálni az evakuálásukat. Görögország már fel ajánlotta a segítségét a kínaiaknak, ők 13 000 ember Krétára szállítását vállalták.
Senki nincs az utcákon, a boltok zárva, portáljukat bedeszkázták. Legalábbis ezt írja Twitterén egy líbiai forrásra hivatkozva Nick Kristof, a New York Times újságírója.
A bahreini király utasítására több politikai foglyot is szabadon engedtek, köztük Ali Abduleman bloggert, aki azonnal a tüntetőkhöz indult. Szerinte a királyi család elleni ellenszenv egyesítheti a tüntetőket, és akkor elérhetik céljaikat. (BBC)
Egyre többen számolnak be arról, hogy nem lehet képeket kivinni a tüntetésekről Líbiából, a líbiai-egyiptomi határhoz vezető úton a hadsereg több ellenőrző pontot is felállított, a mobilokon talált képeket törlik, a notebookokat viszont akár el is kobozzák. (BBC)
Az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) szerint legalább 640 áldozata lehet a líbiai tüntetéseknek, szemben a kormányzat által állított 300-zal. (al-Dzsazíra)
Az egyik libanoni rádió szerint nem engedtek leszállni Bejrutban egy magángépet, amelyen állítólag Kadhafi egyik fiának felesége, és a líbiai rezsim több tagja is utazott. (al-Dzsazíra)
Diplomáciai források azt állítják az AFP-nek, hogy az EU szankciók kidolgozását rendelte el Kadhafi rezsime ellen, adott esetben bankszámlákat fagyaszthatnak be, fegyverembargót rendelhetnek el.
A máltai külügyminisztérium tagadja, hogy Kadhafi lánya is azon a líbiai utasszálítón lett volna, amelyiket nem engedtek leszállni. (Guardian)
Korábban egy szemtanú is titkos földalatti börtönökről beszélt a BBC-nek, most a Sabab ifjúsági mozgalom írja a Twitteren, hogy Bengáziban fedezték fel a földalatti létesítményeket, ahol állítólag olyan politikai foglyokat is találtak, akik évek óta nem jártak a szabadban.
Egy líbiai katonatiszt azt állította, hogy három hadihajót Bengázi megtámadására küldtek, a legénység nem tudja, mit tegyen, írja Nic Kristof, a New York Times tudósítója a Twitteren.
A nép kezében van a helyzet irányítása az ország keleti részén, azonban "szörnyű dolgokat" látott, köztük titkos földalatti börtönöket is, számolt be róla egy szemtanú, aki al-Szalum városnál kelt át a líbiai-egyiptomi határon. (BBC)
Az AFP úgy tudja, hogy a líbiai külügyminiszter-helyettes arról beszélt az EU-tagországok nagyköveteivel tartott találkozóján Tripoliban, hogy az al-Kadia egy iszlámista emirátust hozott létre Dernánál, Líbia keleti részén, ezt állítólag egy korábbi guantánamói rab vezeti. Hivatalos források nem erősítették meg az információkat.
Phandu Skelemani, Botswana külügyminisztere azt mondta, hogy megrázták a líbiai események, és megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Tripolival. "Nem lehetünk diplomáciai kapcsolatban egy olyan emberrel, aki azt csinálja, amit csinál" - mondta. Kedd éjjel elsőként Peru szakította meg a diplomáciai kapcsolatait Líbiával. (BBC)
Kormányzati források szerint Kadhafi lánya is azon a gépen volt, amelyik megpróbált leszállni Máltára, jelentette az al-Dzsazíra.
Hamad bahreini király Rijádba ment, hogy megtárgyalja a tüntetéseket Abdullah szaúdi királlyal. Szerdán is több ezren tiltakoztak a bahreini fővárosban, Manamában a Gyöngy téren. (AP)
Újabb tunéziai katonákat küldtek a Líbiával közös határhoz, már egy kisebb katonai tábort is felállítottak, jelentette Nic Robertson, a CNN tudósítója a Twitteren.