A Barack Obama amerikai elnökkel Brazíliában tartózkodó egyik magas rangú amerikai tisztviselő is reagált Amr Músza, az Arab Liga főtitkárának légicsapásokat bíráló nyilatkozatára. Szerinte az arab országok és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is támogatott határozatban is ott van, hogy minden szükséges eszközzel megvédik a civileket, ebbe beletartozik a légtérzár, de annál sokkal több is. (Reuters)
A Fox News oldaláról elérhető egy Tripoliban elhelyezett webkamera adása, mégpedig hanggal együtt. Korábban robbanások és lövések is hallhatók voltak, jelenleg elég békés a város, az utcákon autók mozognak, a közvilágítás működik. A kamera képe itt látható.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását követeli a líbiai rezsim. (AFP)
"A 70-es években Líbia támogatott szabadságharcosokat más országokban. Akkor minket terrorizmussal vádoltak. Most Líbiában vannak terroristák, akiket a nyugatiak támogatnak, és szabadságharcosoknak nevezik őket" - filozofált Számi, Moammer Kadhafi fia a BBC rádióadásában.
Egy amerikai biztonsági tisztviselő azt mondta, hogy komoly károkat okoztak a líbiai légvédelemnek, jelentette a Reuters. A tisztviselő szerint ugyanakkor még korai megjósolni, hogy Kadhafi és erői milyen választ adnak a szombati támadásokra.
Meg nem erősített források szerint Zintanban átálltak Kadhafi fegyveresei, így a város már végérvényesen a felkelőké, állítja a Sabab ifjúsági mozgalom.
Törökország külügyminisztériumi közleményben jelentette be, hogy megteszi a szükséges felkészülést a légtérzár betartatásához, jelentette a Reuters.
A felkelők Szabad Líbia Rádiójában felvilágosították a hallgatókat, hogy az égben látható repülők barátságos országokhoz tartoznak. (BBC)
A Twitteren több meg nem erősített forrás is azt állítja, hogy lövöldözés volt Daraa városában Szíriában, többen megsérültek. "Nem félünk", skandálták tüntetők.
A New York Timesnak a párizsi találkozón is résztvevő egyik NATO-diplomata azt állítja, hogy a kezdeti francia berepüléseket nem egyeztették a többi országgal, amin sokan felháborodtak. A forrás azt is állítja, hogy megakadályoztak bármilyen NATO-döntést a légicsapásokról a párizsi csúcstalálkozóig, ezzel azt sugallva, hogy akár már péntek éjjel megkezdődhettek volna a berepülések, mielőtt még Kadhafi erői elérték volna Bengázit.
Nem érződik pánikhangulat Tripoliban, de megerősítették a biztonsági erőket az utcákon, fegyveresek vannak a kormányzati intézmények körül és a fontosabb kereszteződésekben, jelentette Nic Robertson, a CNN tudósítója.
Két miszratai lakó azt állította a Reutersnek, hogy a nyugati erők egy katonai repteret támadtak Miszrata közelében, a reptéret Kadhafi erői használták, ugyanakkor sokan elmenekültek még a támadás előtt.
Egy névtelenül nyilatkozó francia tisztviselő azt mondta, hogy az Egyesült Arab Emírségek huszonnégy, Katar pedig négy-hat repülőt ígért az akcióhoz. (BBC)
A líbiai tévé állóképen mutatja azt az installációt, amelyet az 1986-os amerikai bombázás emlékére emeltek. Ronald Reagan akkor egy Berlinben elkövetett diszkórobbantás megtorlásaként rendelte el a légicsapást. Egy F-111-es bombázót lelőttek Líbia felett, ennek örömére készült az emlékmű.
600 ezer dollárba kerül egy Tomahawk cirkálórakéta, tehát az alig egyórás tűzijáték közvetlen költsége 66 millió dollár volt. (Természetesen az indító platformok üzemeltetésével, satöbbivel ennél jóval több.)
Két újabb érdekes adat: ez körülbelül két közönséges vadászgép árának felel meg. A rakétatámadás célja az volt, hogy minimalizálják a gépveszteség esélyét - ami viszont a pilóta elvesztését is jelentené.
A franciák és a britek 250 kilométeres hatótávolságú Storm Shadow (SCALP) rakétája darabonként 800 ezer euróba, az 1500-2000 kilométerig bevethető Tomahawk árának duplájába kerül.
Kadhafi telefonon jelentkezett be az állami tévében, ahol pár percig beszélt. Azt mondta, hogy a líbiai nép szembeszáll a támadással, arra kérte az afrikaiakat és a dél-amerikaiakat, hogy álljanak melléjük. "Ki kell nyitnunk a fegyverraktárakat, és felfegyverzünk minden líbiait" - mondta. Kadhafi szerint a Földközi-tenger térsége és Észak-Afrika is csatatérré változott. Azzal fenyegetőzött, hogy a támadásokban résztvevő országok érdekeltségei veszélybe kerülnek.
A líbiai hatóságok őrizetbe vették az al-Dzsazíra négy munkatársát az ország nyugati felében, Tripoliban tartják őket fogva.
Az al-Arabíja forrásai szerint a felkelők megszerezték a Kadhafi-erők három tankját is Zintanban.
A francia hatóságok tagadták, hogy lelőtték volna az egyik gépüket Líbia felett, ahogy azt a líbiai állami tévé korábban bejelentette. (BBC)
Már korábban is érkeztek ilyen hírek, most a líbiai állami tévé megint azt állítja, hogy Moamer Kadhafi hamarosan beszélni fog a katonai akcióról, a tévé szerint "a Líbia ellen indított keresztes hadjáratról". (al-Dzsazíra)
Az ellenzék szerint Kadhafi erői szándékosan lőni kezdtek egy kórházra és egy raktárra is Tripoliban, hogy úgy tűnjön, a cirkálórakéták találták el azokat, állítja több meg nem erősített forrás a Twitteren.
A koalíciós erők megtámadták a Mutika légibázist Tripolitól keletre, közvetlenül a városnál, jelentette az al-Dzsazíra. Ez a legfontosabb légibázis Líbiában, az egyelőre nem világos, hogy a hadihajókról Tomahawkokkal, vagy pedig repülőkkel is támadják a bázist.
A felkelők bengázi tanácsa egyeztetett a nemzetközi erőkkel, amelyek légicsapásokat indítottak Kadhafi erői ellen, jelentette az al-Dzsazíra. A tévé szerint a nyugati erők lebombáztak egy katonai akadémiát Miszratánál, ahol Kadhafi erői állomásoztak.
Barack Obama amerikai elnök Brazíliában tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy korlátozott katonai műveletre adott utasítást, és tisztában van az amerikai erőkre leselkedő veszélyekre. "Azt akarom, hogy az amerikai nép tisztában legyen vele, hogy az erő alkalmazása nem könnyű választás, de nem állhatunk lustán, miközben egy diktátor azt mondta a népének, nem lesz kegyelem" - mondta. (BBC)
Négy spanyol F-18-as szállt fel Madridból az ENSZ-koalíció részeként, jelentette a Reuters.
Elszomorító, hogy Líbia ma este a nyugati államok barbár, fegyveres támadásával néz szembe Tripolinál és Miszratánál, mondta sajtótájékoztatón a líbiai rezsim részéről Mohamed al-Zvai, a líbiai parlament főtitkára. Szerinte Líbia elfogadta az ENSZ-határozatot, és tűzszünetet jelentett be, nemzetközi megfigyelőket kért, mégis aggresszió volt a válasz. Sok civil sérült meg, folyamatosan küzdenek az életükért, állította.
William Gortney altengernagy, az amerikai parancsnokság vezetője elmondta, az amerikaiak további akcióit a mostani támadás eredményeinek felmérése után döntik el. Ez 6-12 órába telhet, mivel az erre általában használt Predator vagy Reaper távirányítású repülőgépek jelenleg nincsenek a térségben.
A líbiai állami tévé szerint lelőttek egy francia vadászgépet Tripolinál, jelentette az AFP. Az állami tévén kívül más források egyelőre nem erősítették meg ezt az információt. A líbiai állami tévé állítása szerint egy kórházat is találat ért Tripoliban.
View Líbia - szövetséges hadműveletek in a larger map
A 110 Tomahawk rakéta - tekintve, hogy ezek általában eltalálják a célpontjukat - valószínűleg sikeresen felszámolta a telepített líbiai légvédelmet. Mint az alábbi térképen látható, a harmincegy ismert légvédelmi állás közül négy volt nagy hatótávolságú, Sz-200 típusú. A Tomahawkok nagy számát indokolhatta, hogy egy-egy légvédelmi bázison szétszórtan helyezkednek el az indítóállványok, radarok és vezetési pontok, illetve hogy ezeken kívül más stratégiai célpontokat is támadhattak.
A mobil légvédelem kiiktatása természetesen még hátra van.
A líbiai állami tévé állítása szerint Bengáziban, Zuvarában és Miszratában is civil célpontokat lőnek a nyugati erők. (BBC)