A Barack Obama amerikai elnökkel Brazíliában tartózkodó egyik magas rangú amerikai tisztviselő is reagált Amr Músza, az Arab Liga főtitkárának légicsapásokat bíráló nyilatkozatára. Szerinte az arab országok és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is támogatott határozatban is ott van, hogy minden szükséges eszközzel megvédik a civileket, ebbe beletartozik a légtérzár, de annál sokkal több is. (Reuters)
Az olasz kormány bejelentette, hogy bármilyen döntést is hoz az ENSZ, az EU vagy a NATO Líbia ügyében, ők támogatni fogják. Arról nem beszéltek, hogy mi van, ha a döntések ellentétesek. (BBC)
Vizsgálatokat indított az ENSZ különleges ügyésze, Juan Mendez, annak kiderítésére, hogy Kadhafi katonái valóban kínozták-e a felkelőket. Mendez szerint Kadhafi rezsimének korábbi bűnei "jól dokumentáltak". Arra a kérdésre nem felelt, hogy azokat a vádakat is vizsgálja-e, melyek szerint Kadhafi katonái mentőautókkal szállítják el a sebesülteket a kórházakból, majd kivégzik őket. (Guardian)
A líbiai kormány logisztikai és ellátmányozási hivatalának vezetője, Abdurrahman bin Ali al-Szaid az-Zavi tábornok Kadhafi elnök üzenetét hozta, közölték Líbia kairói nagykövetségén az egyiptomi illetékesekkel. (AP)
A nemrég Kairóban landolt líbiai kormánygép egy, az ország ellátásáért felelős líbiai tisztviselőt szállított, jelentette a Reuters kairói reptéri forrásokra hivatkozva. (BBC)
Nincs könnyű helyzetben a sajtó Kadhafi Líbiájában. A rezsim állandó fogadkozása ellenére a külfödli tudósítókat korlátozzák, viszonylag gyakran veszik őrizetbe, tartják fogva egész éjszaka, fenyegetik töltött fegyverrel vagy verik meg. De Peter Beaumont, a Guardian tripoli tudósítója szerint nincs annál rémisztőbb, mint amikor segítőkészek. A sajtó helyzetéről szóló cikkében erről így számol be:
"Kadhafi embereinek segítőkészsége néha már az aljasságot súrolja. Musza Ibrahim kormányszóvivő például Kadhafi egyik beszéde előtt arra figyelmeztette a fotóriportereket, hogy ne menjenek fel a szálloda első emeletére fényképezni a vezért. »Ha felmentek, agyon lesztek lőve. Ez csak figyelmeztetés, csak segíteni próbálok« - mondta."
A BBC kapcsolatba lépett egy férfival, akinek a családja eddig a felkelők oldalán harcolt Zavíjában. A férfi beszámolója szerint már elmenekültek a városból, most bujkálnak. "Nincs esélyük ötven tankkal és száznál is több páncélossal szemben" - mondta.
Nem kötelező erejű határozatot hozott az Európai Parlament, amelyben felszólítják Ashton bárónőt, az EU külügyminiszterét, hogy létesítsen hivatalosan is kapcsolatot a felkelők bengázi átmeneti kormányával. Ashton szerint az Átmeneti Nemzeti Tanács - a felkelő kormány - elismerése a tagállamok egyéni döntésén múlik. (BBC)
Ben Wedeman, a CNN veterán közel-keleti tudósítója az élet apró történéseire is odafigyel. "Az egyik Rasz Lanuf-i ellenőrzőpontnál a felkelők sajtóigazolványt kérnek. Bürokratizálódik a forradalom" - írta tweetjében, majd a következőben bemutatta a 19 éves líbiai-amerikai Muhannadot, aki saját pénzből vett magának egy géppuskát 1500 dollárért, majd autodidakta módon megtanulta kezelni is.
Szaúd al-Fejszál herceg szaúdi külügyminiszter szerint az Arab Liga illetékessége eldönteni, hogy meg kell-e védeni Líbia lakosságát. Saját országáról nyilatkozva azt mondta, hogy a vallási vezetők betiltották a péntekre tervezett tüntetéseket. Szerinte hibás az a felfogás, ami összefügést feltételez az arab világban zajló tüntetések, lázadások között, mert "minden ország különböző". (Reuters)
A BBC jelentése szerint Görögország szoros és baráti kapcsolatokat ápolt Kadhafi Líbiájával, Jorgosz Papandreu miniszterelnök kedden telefonon beszélt is a líbiai vezetővel. Tájékoztatása szerint "meghallgatta" Kadhafi mondanivalóját, majd a humanitárius szempontokról beszélgettek.
A három gép, amiről a Sabab és az al-Jazeera is beszámolt, más, mint amiről a görög légiirányítás. A BBC jelentése szerint az a gép a Libyan Airlines kormányzati különgépe. A jelentések szerint a pilóta tagadta, hogy vezetők utaznának a gépen, bár azt nem árulta el, hogy kik vannak a fedélzeten. Az utiterv szerint Kairóba tart. magyar idő szerint délelőtt 11 körül lépett be a görög légtérbe Kréta felett, aztán Kairónak fordult, mostanában landolhat. A másik három gép tripoli források szerint Bécsbe, Athénba és Kairóba tart.
Az al-Jazeera jelentése szerint három magángép szállt fel nemrég a tripoli katonai reptérről. A gépek tulajdonosa a Sabab ifjúsági mozgalom tájékoztatása szerint az Afrikijah állami holding, Kadhafiék egyik magánbiznisze. A mozgalom szerint az afrikai zsoldosokat is az Afrikijah gépei szállították a harcterekre.
A Sabab ifjúsági mozgalom jelentése szerint nem egy, hanem három, Kadhafi tulajdonában álló repülő tart Egyiptomba. A gépek érintették a görög légteret is. A mozgalom tájékoztatása szerint a gépek lajstromszáma 5A-DCN, 5A-UAA és 5A-UAC. Ezekről a gépekről van szó.
Görög sajtóbeszámolók szerint Kadhafi egyik magángépe a görög légtér érintésével Egyiptomba tart. Arról nem érkezett jelentés, hogy ki lehet a gép fedélzetén.
Bár a hivatalos kínai politika mindent megtesz azért, hogy az arab világ lázongásainak híre ne jusson el Kínába, a helyi ipar meglátta az üzleti lehetőséget a forradalmakban. Jack Shenker, a Monocle újságírójának beszámolója szerint Kairó utcáit ellepték az egyiptomi, kínai, bahreini zászlók, a mártírnaptárak, forradalmi rendszámtáblák, amiket mind Kínában gyártottak.
A Guardian helyszíni jelentése szerint a Rasz Lanufot védő felkelők evakuálták a város kórházát, attól tartanak, hogy Kadhafi erői légi vagy tüzérségi támadást intézhetnek ellene. A líbiai légierő az elmúlt napokban folyamatosan bombázza a várost.
A BBC jelentése szerint több ezren gyülekeznek Jemen fővárosában, Szanaában a Tahrír téren, hogy kifejezzék szimpátiájukat a keddi összecsapásokban meggyilkolt ellenzéki tüntetővel.
Egymillió aláírást akar összegyűjteni az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki üléséig az Avaaz.org nemzetközi civilszervezet, hogy nyomást gyakoroljon a BT-re a repülési tilalmi zóna bevezetése érdekében. A Guardian jelentése szerint a petíciót már több mint 640 ezren írták alá.
Megérkezett Kinsashába, Kongó fővárosába a Líbiából kimenekített kongóiak első csoportja. Elbeszéléseik szerint a felkelés kirobbanása után különösen veszélyessé vált a helyzetük, mert a felkelők idővel minden fekete-afrikait zsoldosként azonosítottak. Kadhafi a harcok első napjaiban nagy számban vetett be fekete zsoldosokat a felkelők ellen. (BBC)
Az AFP legfrissebb kairói jelentése szerint legalább 10-en meghaltak és 110-en megsérültek a kopt keresztények és a muzulmánok kairói összecsapásaiban. Egyiptom lakosságának 10 százaléka kopt keresztény. A keresztények elleni erőszak régebben is jellemző volt Egyiptomban, nem Mubarak bukásának a következménye.
A líbiai állami tévé az imént riportot közölt a "felszabadított" Zavíjából. Egy nyilatkozó katona szerint "mondhatnánk, hogy száz százalékban miénk a terület, de a bujkáló szabotőrök miatt mondjuk csak 90 százalékban". Az állami tévé riportjában a felkelőket szimplán "patkénynak nevezték. "Vannak még patkányok a városban, de egyesével megkeressük őket" - nyilatkozta a hadsereg egyik századosa.
A Washington Post értesülései szerint a NATO tagországai mérlegelik annak lehetőségét, hogy az ENSZ felhatalmazása nélkül is bevezessék a repülési tilalmat Líbia felett. Egy, a lapnak neve elhallgatását kérve nyilatkozó illetékes szerint "ha az Arab Liga, az Afrikai Unió, az EU és a NATO is támogatná a repülési tilalmat, nem lenne ország Líbia ötezer kilométeres körzetében, aki ellenezné". Az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország és Kína - a korábbi évek tapasztalatai alapján - minden bizonnyal megvétózná a repülési tilalom bevezetését. Barack Obama amerikai elnök korábban "nemzetközi felhatalmazáshoz" kötötte az akciót, hadserege vezetői pedig inkább a kockázatokat hangsúlyozva próbálták lebeszélni a világ közvéleményét a beavatkozásról.
A líbiai vezető sosem volt híres arról, hogy képes lenne összefüggő mondatokban beszélni. Jól bizonyítja ezt, hogy egy másik interjújában, amit a török TRT hírtelevíziónak adott, már arról beszélt, hogy az al-Kaida "Líbia megszállására készül, az pedig az egész térséget, Izraelt is beleértve, káoszba taszítja. A nemzetközi közösség most kezdi megérteni, hogy meg kell akadályoznunk az al-Kaidát abban, hogy átvegye a hatalmat Líbiában és Afrikában" - mondta. Az interjúban arról is beszélt, hogy ha repülési tilalmat vezetnek be az ország ellen, harcba szállnak majd a külföldi légierővel.
Interjút adott a francia La Chaine Info hírtelevíziónak Moamer Kadhafi. "Nem harcolhatok a népem ellen, ez egy hazugság, amit a kolonialisták, a franciák, britek és amerikaiak terjesztenek" - mondta, majd nehezen követhető fejtegetésbe kezdett arról, hogy a Nyugat valójában azt próbálja megakadályozni, hogy ő harcba szállhasson az al-Kaidával. Ezt a nyugati országok szerinte azért teszik, hogy utána gyarmatosíthassák Líbiát. "Ez egy kolonialista összeesküvés. De ha bin Laden már nem a közös ellenségünk, akkor holnap találkozom és megegyezem vele. Ha ő nem terrorista, akkor a barátunk lehet". (BBC)
Hivatalosan is feloszlatták a volt tunéziai kormánypártot, az RCD-t. Ben Ali elnök 23 éves uralma alatt az RCD volt hatalmon. A bírósági teremben az ítélet kihirdetése után hatalmas örömünnep kezdődött, jelentette az AFP.
A Sabab ifjúsági mozgalom jelentése szerint Kadhafi seregei ötven tankkal tartanak Zavíja központja felé. A mozgalom megjegyezte, hogy a nemzetközi elemzők szerint Líbia hadserege száz tankkal rendelkezhet.
A BBC tripoli tudósítója, Wyre Davis szerint onnan úgy tűnik, katonailag Kadhafi javára látszik eldőlni a líbiai háború. Zavíjában a keddi bombázás - a hadsereg tankjai gyakorlatilag válogatás nélkül lőttek mindenre - hatalmas áldozatokkal járt, a városközpontba visszaszorult felkelők és civilek el se tudnak jutni a városszéli kórházakba. A Tripolitól ötven kilométerre lévő város polgármestere pénteken úgy becsülte, még öt napra lehetnek elegendők készleteik, ez az öt nap ma jár le. Ha Zavíja elesik, akkor a nyugati országrészben már csak Miszrata marad a felkelők kezén - a keleti front onnan csaknem négyszáz kilométerre húzódik, viszont a tengerparti városnak legalább reménye van rá, hogy utánpótlást kapjon. Davis ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy még ha nyugaton stabilizálja is helyzetét a rezsim, a keleti országrészt csak súlyos harcokban, komoly véráldozatok árán foglalhatja vissza.
A BBC egyik tudósítója szerint Bengáziban attól tartanak, hogy az elmúlt napok patthelyzetébe belefásult líbiaiak esetleg bedőlhetnek Kadhafi propagandájának, és elhihetik, hogy a vezér még mindig kezében tartja az irányítást az országban. Ennek hatására úgy dönthetnek, hogy mégis újra felsorakoznak mögötte, az pedig a felkelés bukásához vezethet a nyugati országrészben.
A Financial Times jelentése szerint a felkelés kezdete óta 63 százalékkal esett vissza az olasz ENI olajcég líbiai termelése. Az ENI a legjelentősebb külföldi olajcég az országban, Olaszország pedig a líbiai olaj legnagyobb felvásárlója a piacon.
A CNN veterán közel-keleti tudósítója, Ben Wedeman úgy értesült, hogy Kadhafi légiereje kedden lerombolta a fő vízvezetéket a stratégiai fontosságú olajkikötőben, Rasz Lanufban. A vízhiány megnehezítheti a felkelők dolgát. Jelenleg Rasz Lanufnál van a frontvonal a felkelők kezén lévő keleti és a kadhafisták uralta nyugati országrész között, az elmúlt hetek harcaiban a városhoz képest a kormányhadsereg és a felkelők is legfeljebb száz kilométert tudtak előrenyomulni.