A BBC-nek sikerült beszélnie a brit légierő egyik vadászgép-pilótájával, aki részt vett a Líbia elleni katonai akcióban. A pilóta elmondta, gyakorlatilag teljesen sikerült megsemmisíteni a líbiai légvédelmet. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a nyugati vadászgépek alacsonyabban repülhessenek, és könnyebben célba tudjanak venni akár egyes tankokat is.
Az Egyesült Államok haditengerészete és légiereje átcsoportosít egységeket Líbia közelében, hogy bármilyen eshetőségre felkészüljön, állítja a Reuters. Hivatalos források még nem erősítették meg az információkat.
A BBC szerint az ENSZ-tagországok Genfben tanácskozó külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Kadhafinak mennie kell, az egyetlen kérdés, hogy mi következik ezután.
Fogynak az élelmiszerkészletek és az orvosságok is Bengáziban, ráadásul a legtöbb orvos és nővér külföldi volt a városban, és közülük sokan már elhagyták az országot az evakuálások alatt, jelentette az al-Dzsazíra tudósítója.
Nem zárjuk ki a katonai lehetőségeket, mondta David Cameron brit miniszterelnök a parlament előtt elmondott beszédében. Kifejtette, hogy ennek keretében a védelmi minisztérium a szövetségeseikkel együtt dolgozik egy repüléstilalmi övezet tervein. Cameron arról nem beszélt, hogy azonnal bevezetnék-e a korlátozást, vagy csak akkor, ha a helyzet tovább romlik. A brit miniszterelnök arra is utalt, hogy adott esetben felfegyvereznék a líbiai ellenzéket. (al-Dzsazíra)
Kadhafi megbízta Bu Zaid Dordát, a líbiai hírszerzés vezetőjét, hogy kezdjen párbeszédet a kelet-líbiai ellenzéki vezetőkkel, jelentette az al-Dzsazíra.
A Fehér Ház úgy véli, hogy a száműzetés az egyik olyan lehetőség lenne Kadhafinak, amellyel teljesíthetné a felkelők követeléseit. Jay Carney szóvivő azt nem mondta, hogy az Egyesült Államok hozzásegítené Líbia elhagyásához Kadhafit. (BBC)
Az elmúlt hetekben folyamatosan érkeztek hírek külföldi, jellemzően szub-szaharai zsoldosokról, akiket Kadhafi vethetett be a tüntetők ellen. A ghánai külügyminiszter most azt mondta, hogy az országában nem toboroztak zsoldosokat, mert erről tudnának ők is. (BBC)
Miközben Bengáziban kinyitottak a boltok, újraindult a forgalom az utcákon, a várostól délre, Radzsmánál és Adzsabijánál is fegyverraktárakat bombázott le két vadászbombázó, jelentette szemtanúkra hivatkozva az AFP és az al-Dzsazíra is.
Lemondott a posztjáról Mohamed Afif Selbi tunéziai gazdasági és technológiai miniszter, jelentette a TAP állami hírügynökség. A politikus egyike volt annak a két miniszternek, aki még az elűzött Ben Ali elnök alatt is a kabinet tagja volt. Vasárnap Mohamed Gannúsi miniszterelnök is lemondott az ellene indult tüntetések hatására. (Guardian)
A Sabab ifjúsági mozgalom több forrásból úgy tudja, hogy Tripoli egyre több részén vonultak százak utcára, ugyanakkor egyelőre nehéz megerősíteni a fővárosból érkező híreket.
Kadhafi elvesztette az irányítást Líbia legnagyobb olaj- és gázlétesítményei felett, mondta az AFP szerint Gunther Oettinger, az EU energiabiztosa.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság bejelentette, hogy napokon belül hivatalos vizsgálatot indíthat a líbiai erőszak ügyében. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton, a szankciók bevezetésével együtt fordult a bírósághoz. (BBC)
A Reuters szerint Kadhafi zöld fejkendőt viselő milíciái a levegőbe leadott lövésekkel próbáltak feloszlatni négyszáz Kadhafi-ellenes jelszavakat skandáló tüntetőt Tripoliban.
Az EU-országok külügyminiszterei megállapodtak a Kadhafi és családja elleni szankciókban.
(BBC)
Nelly Furtado énekesnő a Twitteren jelentette be, hogy 2007-ben egymillió fontot (kb. 330 millió forintot) kapott "a Kadhafi-klántól", hogy fellépjen egy olaszországi hotelben. Most azt állítja, hogy az egész összeget jótékony célra ajánlja fel. (Guardian)
Tüntetés kezdődött Kadhafi utolsó bástyájának számító Tripoliban is. A Tajoura negyedben összegyűlt demonstrálók azt kiabálják: "A mártírok vére nem folyt hiába."
Szale jemeni elnök 24 órán belül egységkormányt jelent be, amelyben az ellenzék is helyet kapna, tudta meg a Reuters. Ugyanakkor az ellenzék már jelezte, hogy nem akar részt venni Szale kormányában. "Az ellenzék eltökélte, hogy kitart a nép mellett, amely a rezsim bukását követeli, innen pedig már nincs visszaút" - mondta Mohamed al-Szabri, a jemeni ellenzék egyik szóvivője.
Megérkezett Líbiába a Kadhafival szimpatizáló Venezuela tudósítója, így várhatóan új oldaláról ismerhetjük meg a vérben fürdő országot. Chavez országának újságírója eddig annyit közölt: "Megérkeztünk Szurmanba. A Kadhafihoz hű erők uralják a várost. Az üzletek működnek és a forgalom is normális."
Németország kész 60 napra felfüggeszteni minden gazdasági kapcsolatát Líbiávqal, hogy Kadhafit elvágják azoktól az anyagi forrásoktól, amelyek segítségével újabb fegyvereseket toborozhat. Guido Westerwelle szerint Kadhafi tettei "bűnök. Meg kell tennünk mindent, hogy a gyilkosságok ne folytatódhassanak."
Westerwelle a külügyminiszterek genfi tanácskozásán szólalt fel, Hillary Clinton után.
Válaszul az amerikai lapok arab demokráciákat vizionáló cikkeire, a Guardian idézi al-Zavari üzenetét, amelyet még január 14-én küldött a egyiptomi és tunéziai tömegeknek. "Üdvözlet mindazoknak, akik kitették magukat a biztonsági hordák golyóinak, azért, hogy az iszlám újra vezetőjévé válhasson országuknak, megőrízzék a muszlim nők fejkendőjének tiszteletét, és megállítsák az Izraellel való kapcsolatok normalizálódását... és megvédjék társadalmukat az immorális trendektől, korrupciótól és a leépüléstől."
Az EU egyik szóvivője azt mondta, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a bengázi kormánnyal. Vasárnap Hillary Clinton is bejelentette, hogy a Kelet-Líbiát irányító ellenzéki csoportok felé tapogatóznak. A volt belügyminiszter vezetésével a hétvégén alakult átmeneti kormány Bengáziban, hogy előkészítse a három hónap múlva tervezett választásokat. (al-Arabíja)
Az EU-tagországok szankciókat hoznak majd hétfőn Kadhafi és kormányzata ellen, ebben fegyverembargó és utazási korlátozások is szerepelnek, jelentette a Reuters. A döntést csak később jelentették volna be a héten, de előrehozták, hogy minél előbb életbe léphessenek az intézkedések, mondták el diplomáciai források.
Londonban többen félelmüknek adtak hangot, hogy Kadhafi esetleg mustárgázt is bevetne a tüntetők ellen. Cameron miniszterelnök azt mondta: "Vannak elképzeléseink arról, hogy milyen eszközökhöz nyúlhat Kadhafi tábornok, és ezért fel kell készülnünk a legkülönbözőbb eshetőségekre."
Tripoli forgalma alig a fele a hétfőn megszokottnak, írta Twitter bejegyzésében egy helyi a BBC-nek. A boltok jó része zárva maradt.
Bahreinben sokan tüntetnek a parlament épülete előtt, a Reuters szerint azt követelik, hogy a képviselők mondjanak le, amiért nyolcan meghaltak és több százan megsebesültek a több hete tartó tüntetésekben. (Guardian)
Az al-Arabíja forrásai szerint egy helikoptert lőttek le Miszratánál a felkelők, a földre kényszerített gép ötfős legénységét őrizetbe vették. A Reuters korábban arról számolt be, hogy egy repülőt találtak el a felkelők.
Núri al-Maliki iraki miniszterelnök arra kérte az embereket, hogy ne vonuljanak utcára Bagdadban pénteken, ahogy azt sokan tervezik. (AFP)
Líbia bécsi nagykövete távozásra szólította fel Kadhafit, egyben bejelentette, hogy a követség összes dolgozója a felkelők mellé áll, már fel is vonták a történelmi zászlót a Kadhafi-féle zöld helyett. Tripoli dél-afrikai nagykövete is elítélte Kadhafit, de azt mondta, hogy nem mond le, mert el kell végeznie feladatait. (al-Arabíja)