Átcsoportosítják Kadhafi erőit Tripoliban, jelentette az al-Arabíja.
Tanácskoztak a Pentagonban, ezután bejelentették, hogy nincs megbízható információ arra nézve, hogy Kadhafi erői repülőkről támadtak volna civileket Líbiában. Robert Gates amerikai védelmi miniszter szerint egyelőre nem tudni, hogy a Kadhafival szembeforduló katonai vezetők mennyire hatékonyan tudják megszervezni az ellenzéket. (BBC)
Alain Juppé frissen kinevezett francia külügyminiszter szerint a külföldi beavatkozás komolyan visszaüthet az arab közvélemény szemében. A Líbiában megkérdezett tüntetők egy része például örülne a repüléstilalmi övezet bevezetésének, mások azonban nem akarják, hogy bármilyen döntést is kívülről hozzanak meg. (BBC)
Maliban és Nigerben toboroznak tuareg zsoldosokat a felkeléssel küzdő líbiai rendszer számára, állítják helyi vezetők. Szerinte a fiatalok tömegével, több százan mennek most Líbiába. "Félek attól a naptól, amikor visszatérnek ugyanezekkel a fegyverekkel, hogy felforgassák a Szahelt" - mondta Maliban a Kidal régió gyűlésének elnöke, aki szerint már Líbiában van a tuareg lázadók egyik volt főnöke. Már korábban is érkeztek olyan hírek, hogy Kadhafi erői között tizenhatezer tuareg is szolgál.
A Tripoliból keletre menekülő egyiptomi munkások beszámolói szerint most több olyan kisvárosban is a kormányerők ellenőrző pontjait állították fel, amelyek az előző héten még a felkelők kezében voltak, jelentette Martin Chulov, a Guardian tudósítója. Egy Twitter-poszt szerint Zintan körül is gyülekeznek Kadhafi erői.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter támogatja, hogy vizsgálatban nézzék meg, milyen szerepet játszhatott Kadhafi az 1988-as Lockerbie-merényletben. Az elmúlt napokban többen is azzal vádolták Kadhafit, hogy ő állt a merénylet hátterében. (AFP)
Az országban uralkodó káosz ellenére is kétmillió hordó olajat szállítottak el hajóval Líbiából az elmúlt 24 órában, jelentette a Reuters.
A BBC helyszíni tudósítója szerint elvétve lövéseket hallani Bengáziban, ezeket azonban állítólag az utcán ünneplők adták le.
A Kadhafi-rezsim arról tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy megvált Líbia washingtoni nagykövetétől. A nagykövet az előző hét végén szembefordult a rezsimmel, és bejelentette, hogy a bengázi átmeneti kormányt támogatja. (BBC)
Sokan tartanak békés tüntetéseket Miszratában, ahol hétfőn reggel még véres harcok folytak a reptérért, számolt be róla a Sabab ifjúsági mozgalom a Twitteren.
Kadhafi megpróbálja lecserélni Mohamed Salgham líbiai ENSZ-nagykövetet és helyettesét is, mondta az AP-nek Ibrahim Dabasi ENSZ-nagykövet-helyettes. Mindketten szembefordultak Kadhafival.
A hétfőn bejelentett átcsoportosítások alapján amerikai hadihajók közelebb hajóztak Líbiához, mivel az ameirkai vezetés humanitárius vészhelyzetre készül, jelentette be Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. Újból megismételte, hogy semmilyen lehetőséget nem zárnak ki, azonban ezt nem részletezte. (BBC)
Helyszíni beszámolók szerint Kadhafi katonái még mindig körbeveszik Zavíját, ahol hétfőn komoly harcok folytak. (BBC)
A tunéziai határhoz közeli Nalutban két napja a Kadhafi-ellenesek vették át az irányítást, de most támadástól tartanak. Ugyanakkor a felkelők már kifosztották a helyi fegyverraktárakat, és készen állnak, jelentette az AP tudósítója.
A BBC szerint is egyre több forrásból hallani, hogy Kadhafi megvált Abdullah Szanúszi hírszerzési főnöktől, akit a líbiai Vegyi Aliként is emlegettek. A BBC szerint azért is fontos fejlemény lehet, mert egyik elemzőjük korábban úgy vélte, hogy addig kevés esély van Kadhafi távozására, amíg Szanúszi marad az egyik főtanácsadója.
William Hague brit külügyminiszter telefonon beszélt a líbiai külügyminiszterrel, akinek megerősítette, hogy a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordultak. Szerinte fontos, hogy a rezsim támogatói tudják, ha visszaéléseket követnek el a következő napokban, akkor elszámoltatják őket. (BBC)
A Kadhafi ellen fordult katonai egységek közös vezetést hoznak létre, a "Szabad Líbia" tanács hamarosan összeül, hogy megtervezzen egy támadást a Kadhafihoz hű biztonsági erők, milíciák és zsoldosok ellen, jelentette be Farisz Zvei kapitány Adzsbadijában. (BBC)
Nemcsak Teheránban, hanem Sirazban is próbálják oszlatni a tüntetőket az iráni biztonsági erők, számoltak be róla a Twitteren.
Az EU soros elnökségét betöltő Magyarország a szükséges konzultációk után működésbe léptette az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusát a Líbiában rekedt európai polgárok evakuáláshoz, a magyar hatóságok sikeres küldetést hajtottak végre a hétvégén, 27 magyart és 66 további uniós állampolgárt Budapestre menekítettek, tájékoztatta Orbán Viktor kedden az Európai Tanács elnökét. Orbán Viktor arról írt a levélben, hogy Magyarország fenntartja az Európai Unió képviseletét is ellátó tripoli nagykövetségének működését. (MTI)
Antonio Gutteres, az ENSZ menekültügyi ügynökségének feje nemzetközi támogatást kért a tunéziai határnál felhalmozódó rengeteg menekült kimentésére. Gutteres szerdán hivatalos bejelentést tesz. (BBC)
A BBC tripoli tudósítója szerint elindult a fővárosból Bengáziba a Kadhafi élelmiszersegélyét és gyógyszereket szállító konvoj. Jeremy Bowen szerint Kadhafi ezzel is mutatni akarja, hogy még a kezében van a hatalom.
Herman van Rompuy, az Európa Tanács elnöke bejelentette, hogy az EU-tagországok vezetői március 11-én találkoznak megvitatni a líbiai helyzetet, ahogy az már napközben kiszivárgott. (BBC)
A BBC egyik tudósítója egy Kadhafi-párti demonstrációról számolt be Tripoli Tadzsura negyedéből, azonban szerinte nem spontán tüntetésről, hanem felülről szervezett demonstrációról van szó. (BBC)
Az AFP szerint Kadhafi-párti katonák gyülekeznek a tunéziai határon, ahonnan néhány napja távoztak. Már napok óta arról érkeznek hírek, hogy humanitárius vészhelyzet alakult ki a határon, ahol naponta tizenötezren hagyják el Líbiát.
Kadhafi másodszülött fia, az előtérbe tolt Szaif azt mondta Sky Newsnak adott interjújában, hogy nincs rá bizonyíték, hogy a rezsim a saját népét támadta volna. Közben a London School of Economcs vizsgálja, hogy valóban plagizálta-e Szaif a PhD disszertációját. Líbia készen áll, hogy a világ bármelyik országa vizsgálatot indítson ennek kiderítésére. (BBC)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint Líbia sorsdöntő pillanat előtt áll, a következő években békés demokrácia lehet belőle, de elhúzódó polgárháborúval is szembenézhet. "Az egész közel-keleti térség változik, és fontos, hogy megfelelő amerikai választ tudjunk adni" - mondta az amerikai képviselőház külügyi bizottságának ülésén. Arról próbálta meggyőzni a képviselőket, hogy ne csökkentsék a külföldi kiadásokat. (BBC)
Franciaország szerint csak az ENSZ egyértelmű felhatalmazása esetén lehetne valamiféle katonai lépést, beleértve a repüléstilalmi övezetet is, bevezetni Líbiában. Egy amerikai katonai szakértő is arról beszélt, hogy komoly kihívást jelentene repüléstilalmi övezetet felállítani, ehhez ugyanis a líbiai légvédelemmel is kezdeni kellene valamit. (BBC)
A Guardian tudósítója szerint először csatlakoztak ellenzéki pártok is a Szanaa-i Egyetem előtt tüntető fiatalokhoz. Jelenleg 7-8 ezren tüntetnek, állítja Tom Finn. Sok tüntető azonban attól tart, hogy a pártok rátelepednének az alulról indult kezdeményezésre.
A Kaleme ellenzéki honlap szerint összecsapások robbantak ki tüntetők és a biztonsági erők között Iránban. A honlap szerint könnygázt vetettek be a tüntetők ellen Teheránban, a tiltakozók Mir Hoszein Múszavi ellenzéki vezető nevét skandálják. Az összecsapások előtt néhány órával az iráni legfőbb ügyész tagadta, hogy Múszavit és Mehdi Karubi másik ellenzéki vezért a házi őrizet helyett börtönbe szállították volna, ahogy az elterjedt hétfőn. (BBC)