"Fontos megjegyeznünk, hogy nem a régi monarchia visszaállításáért vagy bármely politikus személyes előretöréséért, hanem csak és kizárólag egy SZABAD Líbiáért küzdünk" - foglalta össze a líbiai tüntetők álláspontját twitterüzenetben Dzsíl Hatub, az egyik tüntető. Líbiában - Tunéziához és Egyiptomhoz hasonlóan - a magukat a szociális oldalakon, a Twitteren és a Facebookon szerveződő, pártoktól független fiatalok szervezik. Egyik főoldaluk a ShababLibya
Brüsszelben egyelőre nem körvonalazódik megállapodás arról, ki irányítsa a Líbia elleni katonai akciót. Az egyik, folyamatosan tárgyalt lehetőség, hogy a NATO veszi át az irányítást. A Carnegie Endowment nevű brüsszeli think-tank egyik munkatársa, Jan Techau a BBC-nek azt mondta, komoly előrelépés történt a tárgyalásokon ebbe az irányba, az akciót nem támogató, abban részt venni nem kívánó tagországok sem lesznek politikailag kiközösítve. Techau szerint puhult a NATO-irányítást (és emellett az egész akciót) ellenző Törökország, valamint a NATO-helyett európai vezetést ambícionáló Franciaország álláspontja is.
Civilekre lőtt egy amerikai helikopter, mely a még reggel lezuhant F-15 egyik pilótáját mentette ki. A Daily Telegraph szerint hatan megsérültek, a brit Channel 4 híre szerint az egyik fiatalembernek amputálni kell a lábát.
Nehéz előre megbecsülni, hogy a líbiai katonai beavatkozás pontosan mennyibe fog kerülni a koalícióhoz csatlakozott országoknak. Franciaországban mindenesetre már elkezdődtek a találgatások arról, hogy az összeg belefér-e a védelmi minisztérium 2011-re tervezett 31 milliárd eurós (8370 milliárd forintos) költségvetésébe. A francia gépek az akció első három napjában 55 bevetésen 400 órát repültek. A France Info hírrádió számítása szerint egy Rafale egy repülési órájának költsége 40 ezer euró (10,8 millió forint), a többi harci gép esetében 15-30 ezer euró (4-8 millió forint) között mozog ez az összeg.
Misrata városában Kadhafi erői továbbra is támadják a civil lakosságot, mondta Samuel Locklear amerikai admirális. Ugyanakkor Kadhafi légierejét olyan szintig megsemmesítették, hogy az már semmilyen gondot nem okozhat a szövetséges erők támadásainál.
A katonai beavatkozáshoz "egy politikai irányító testület" létrehozását ajánlotta külügyminiszteri szinten Franciaország a Líbia elleni nemzetközi koalíció tagjainak. Alain Juppé a nemzetgyűlésben tartott beszédében bejelentette: "A köztársasági elnök kezdeményezésére javasoltam brit kollegáinknak, akik egyetértenek, hogy hozzunk létre a hadművelethez egy politikai irányító testületet, amelyben a beavatkozó államok, valamint az Arab Liga külügyminiszterei foglalnak majd helyet". A külügyminiszter azt is elmondta, hogy a nemzetközi koalíció katonai beavatkozása bármelyik pillanatban leállhat, amennyiben Moammer Kadhafi az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as számú, Líbiával kapcsolatban elfogadott határozatának megfelelően betartja a tűzszünetet. (MTI)
Legalább tízen meghalltak egy a Reuters által idézett szemtanú szerint Kadhafi erőinek ma reggeli támadásában Zintánál. A város Líbia nyugati határánál fekszik. Egy a BBC-nek beszámoló helyi lakos szerint délutánra sokkal nyugodtabb a város a reggeli harcokhoz képest, de Kafhafi erői 50-60 tankkal a város határában vannak és az elektromos hálózatot is lekapcsolták.
Bár a légtérzár elrendelése és a szövetségesek légierejének megjelenése óta nem szállt fel Kadhafi hadserege, az Al-Dzsazira magyar idő szerint öt óra után azt jelentette, hogy a nyugati gépek megtámadtak egy az ellenzék ellenőrizet Bengázi felé tartó líbai harcigépet.
Amerikai védelmi források megerősítették, hogy a lezuhant F-15-ös pilótája és tüzértisztje is biztonságban van, Líbián kívül, jelentette a CNN.
A katonai beavatkozás bármelyik pillanatban véget érhet, ha Khadafi elfogadja a tűzszünetet, mondta az AFP jelentése szerint Alain Juppé francia külügyminiszter. A brit külügyminiszter a BBC-nek éppen élőben nyilatkozva korainak mondta, hogy bármit is mondjanak a beavatkozás határidejéről, "addig maradunk, amíg szükséges". William Hague szerint a katonai akcióval eddig is nagyon sok civil életét mentették meg Líbiában. Hangsúlyozta ugyanakkor, a líbiaiknak kell dönteniük országuk vezetéséről.
A Líbia elleni nyugati katonai beavatkozás azonnali befejezésére szólított fel kedden Algéria - adta hírül az APS állami hírügynökség. "Túlzottnak találjuk a beavatkozás mértékét az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott határozatban foglalt célokhoz képest" - idézte a hírügynökség Murad Medelci algériai külügyminisztert. Az algériai diplomácia vezetője hivatali kollégájával, Szergej Lavrovval (az orosz külügyminiszter hétfő este érkezett Algériába) közösen tartott sajtótájékoztatón azzal vádolta a Líbia elleni légicsapásokat végrehajtó nemzetközi koalíció tagjait, hogy csak "súlyosbították a válságot" az észak-afrikai országban. "Algéria megragadja az alkalmat, és újfent az ellenségeskedés és a külföldi katonai intervenció azonnali megszüntetésére, és így líbiai testvéreink életének megkímélésére szólít fel" - fogalmazott Medelci. (MTI)
336 igen szavazattal, 3 nem ellenében a spanyol parlament kedden délután hozzájárul az ország részvételéhez a Líbia elleni nemzetközi koalícióban. Bár a spanyol szabályok megkövetelik a parlament hozzájárulását a külföldi katonai akciókhoz, Madrid már előre elküldött egy dél-olaszországi katonai támaszpontra négy F18-as vadászgépet és egy utántöltő 707-es Boeinget.
Kairóban ég a Belügyminisztérium épületének felső szintje, jelentette a CNN. Az épület előtt és környékén kedden egész nap békés demonstráció zajlott, belügyi dolgozók béremelésért tüntettek. Az első hírek szerint a demonstrálók szerint a tűznek semmi köze a tüntetéshez, az épületen belül keletkezett.
Nagyon könnyen elérheti az egymilliárd dollárt az USA költsége a líbiai beavatkozás kapcsán, szinte függetlenül attól, hogy mennyiben lesz sikeres az akció, világít rá a National Journal cikke. A tényleges költségek természetesen a beavatkozás hosszán és jellegén múlnak majd a továbbiakban, de csak az első nap támadása, a líbiai légvédelem kiiktatása százmillió dollár feletti összegbe került. Ezt egyébként a támadás kezdetekor kilőtt 124 (korábban 110-nek mondott) tomahawk rakéta ára kapásból kiteszi, ezek egyenkénti költsége a National Journal szerint 1-1,5 millió dollár között mozog.
A légtérzár fenntartása heti 30-100 millió dollárba kerül, a költség nagyban függ többek között attól, hogy közben hány alkalommal kell földi célpontokra lőni. Egy F15-ös vagy F16-os vadászgép óránkénti repülési költsége 10 ezer dollár, anélkül, hogy bármit kilőtt volna.
Az egyiptomi események után, a Tunéziában tárgyaló Ban Kimunt fegyveres kommandósok kísérik.
Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter a békés civilek életét kioltó líbiai harci cselekmények beszüntetésére szólított fel kedden, amikor Moszkvában találkozott amerikai kollégájával, Robert Gatesszel. "Mindent el kell követni az erőszak beszüntetése érdekében. Meggyőződésünk, hogy a békés lakosság biztonságához vezető legrövidebb út a tűz azonnali beszüntetése és a párbeszéd megkezdése" - mondta.
Gates szerint a líbiai harci cselekmények tempója már a következő néhány napban csökkeni fog. Elmondta: biztosította orosz kollégáját, hogy a koalíciós erők eljárása teljességgel megfelel az ENSZ BT 1973. számú határozatának, fő céljuk a repülésmentes övezet létrehozása és a civil lakosság védelme.
Magyarország továbbra sem kíván csatlakozni a Moammer Kadhafi líbiai vezető rezsimje elleni katonai akcióhoz, közölte a magyar kormányfő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor azt mondta, Magyarország álláspontja egészen addig ez lesz, amíg nem történik olyan fejlemény, amely miatt változtatni kellene ezen.
A Moszkvában tartózkodó Robert Gates amerikai védelmi miniszter aggódik a jemeni helyzet miatt, de visszautasította a választ arra kérdésre, hogy a jemeni elnöknek azonnal le kellene-e mondania: "Nem hiszem, hogy Jemen belügyeiről kellene beszélnem".
Újabb részletek Száleh katonai parancsnokoknak elmondott beszédéből, amit az állami tévé is közvetített: a krízis eszkalálódásáról a média tehet. Az emberek odahaza nézik a műholdas csatornákat, és az ott látottakra igyekeznek választ adni tetteikkel.
Törökország tisztában van a NATO parancsnoki és irányító képességeivel, de elutasítja a tárgyalást arról, mit tehetne még a líbiai hadműveletekben, jelentette a Reuters a Fehér Házból.
Törökország vétója miatt nem tudott eddig a NATO egységesen fellépni a líbiai repüléstilalmi övezet kérdésében.
A Daily Telegraph helyszínen tartózkodó tudósítói beszéltek azzal a 27 éves férfival, aki Bengázi mellett megtalálta a műszaki hiba miatt hétfőn lezuhant F-15-ös egyik pilótáját. "Felemelte a kezét, és üdvözölte a tömeget. Sorban álltunk, hogy kezet rázhassunk vele, és mwegköszöntük neki a támadásban játszott szerepét."
Bengázi a légicsapásoknak köszönehti, hogy nem foglalták el Kadhafi katonái.
Mindenki Recep Tayyip Erdogan kegyeit keresi. A török miniszterelnök éppen Oroszországban tartózkodik, miközben Törökország vétója miatt nem tudott eddig a NATO egységesen fellépni a líbiai repüléstilalmi övezet kérdésében.
Este még a több ezer kilométeres távolságot áthidalva fogalmazott közös közleményt Erdogan és Obama. Minél nagyobb koalícióra, arab országokat is bevonva, kell támaszkodni az ENSZ BT-határozatának kikényszerítésében, ebben értettek egyet egymással, továbbá: közös céljuk segítséget nyújtani a líbiai népnek országuk átalakításában, a demokratikus szisztéma kidolgozásában.
A Kadhafi elleni nyugati légicsapások elrendelése után aránytalanul romlott a helyzet líbiában, véli Mourad Medelci algériai külügyminiszter.
Kedden amerikai desszantosok tartottak gyakorlatot Olaszországban, az Aviano légibázis közelében. Egyelőre nem tudni, hogy ez annak a jele-e, hogy esetleg az eddigi elutasító álláspont ellenére mégis sor kerülhet szárazföldi egységek bevetésére Líbiában.
A jemeni ellenzéki koalíció visszautasította Szaleh elnök ajánlatát, miszerint csak a 2012. januári parlamenti választás után vonul vissza. "A következő órák sorsdöntőek lehetnek" - mondta az ellenzki szóvivő.
Szaleh jemeni elnök a 2012. januári parlamenti választás után mondana le. Visszautasította azt, hogy anélkül mondjon le, hogy tudja, ki követi őt az elnöki székben. (Szaleh elképzelései szerint az új elnököt a parlament választaná meg.)
Minderről Szaleh sajtótitkára beszélt újságíróknak azután, hogy főnöke a katonai parancsnokok gyűlésén tette egyértelművé: már a korábban ígért 2013-as év előtt visszavonul.