"Fontos megjegyeznünk, hogy nem a régi monarchia visszaállításáért vagy bármely politikus személyes előretöréséért, hanem csak és kizárólag egy SZABAD Líbiáért küzdünk" - foglalta össze a líbiai tüntetők álláspontját twitterüzenetben Dzsíl Hatub, az egyik tüntető. Líbiában - Tunéziához és Egyiptomhoz hasonlóan - a magukat a szociális oldalakon, a Twitteren és a Facebookon szerveződő, pártoktól független fiatalok szervezik. Egyik főoldaluk a ShababLibya
A kadhafisták elviszik az ellenállókkal vívott harcokban meghaltak holttesteit, és olyan helyre teszik ezeket, amelyeket bombáztak a nemzetközi erők, hogy úgy tűnjön, a bombázásban haltak meg, mondta Abdel, egy miszrátai orvos a BBC-nek.
Az ENSZ BT-ben a támadás megszavazásakor tartózkodó Kína hivatalos közleményt adott ki. Eszerint a stabilitás mielőbbi helyreállítását akarják, és remélik, nem eszkalálódik a konfliktus és nem vezet sokkal több ember halálához, írja a Reuters.
Szombaton a harcok első óráiban egy mesterlövész agyonlőtte Mohammed Nabboust, az ellenzék egyik ikonikus riporterét. Halálakor is éppen a város ostromát közvetítette.
Nabbous tévén és interneten is folyamatosan közvetítette az eseményeket február óta. (Guardian)
Kísértetiesen csendes a főváros Nic Robertson, a CNN tudósítója szerint. Időnként szórványosan lövöldözést hallani, és korábban robbanások is hallatszottak a várostól keletre lévő katonai repülőtér irányából.
Kadhafi azért vannak olyan barátai, akikre ezekben a nehéz időkben is számíthat. Hugo Chavez venezuelai elnök így ítélte el a támadást:
Még több halál, még több háború. Ők a háború mesterei. Az Egyesült Államok és az Európai Unió keze van ebben. Meg akarják szerezni Líbia olaját, a líbiaiak élete nem számít nekik.
Hasonlóan értékelte a helyzetet Evo Morales bolíviai és Daniel Ortega nicaraguai elnök is. Fidel Castro annyit mondott, a támadás a nyugati kapitalista világ legrosszabb arcát mutatja meg.
A líbiai események árnyékában erre kevesebb figyelem jut, de a szír vezetés is bekeményített: könnygázzal oszlattak fel egy temetésen összegyűlt tömeget Deraa városban, ahol az egy nappal korábbi kormányellenes tüntetés halálos áldozatait gyászolták. A temetésen több ezren gyűltek össze.
A BBC egy helyi orvos jelentésére hivatkozva közölte, hogy a kormányhű erők tankokkal lövik a harmadik legnagyobb várost, Miszratát, legalább öt órája. Úgy tűnik, az éjszaka Kadhafinak kedvez. Újabb légicsapásokról nem érkezett hír.
Ismertette hosszú távú terveit Líbia állami olajvállalatának igazgatója. Sukri Ganem elmondta, országa az eddigi nyílt kereskedés helyett közvetlen ajánlatot kíván tenni "új partnereknek", elsősorban Kínának és Indiának, valamitn Brazíliának. Arra is kéri őket, hogy fektessenek be Líbiában, mivel az utóbbi időben erősen visszaesett az olajtermelés. Ugyanakkor megjegyezte, Líbia tiszteletben tartja az eddig megkötött szerződéseket, nyugati partnereivel is, akiknek azt üzeni, térjenek vissza a dolgozóikkal együtt, és indítsák újra a termelést.
Kadhafi ennél sértődöttebb hangot ütött meg, azt mondta, az európai államok közül legfeljebb Németországnak van esélye arra, hogy a jövőben üzletet köthessen Líbiával. (IBN Live)
Meg nem erősített hírek szerint mind a brit SAS, mind a francia SBS kommandósai Líbiában vannak, bár ezt nyilván legfeljebb a háború lezárultával ismerik majd el. A különleges egységek feladata a légi háborúban részben a felderítés, részben a célmegjelölés lézerrel. Ez főleg a mobil légvédelmi eszközök és álcázott harcállások megsemmisítésében fontos segítség. A kommandósok ezenfelül végrehajthatnak szabotázsakciókat, továbbá merényleteket a felső vezetés tagjai ellen.
Irakban a speciális egységek főképp a Scud-rakétaindítók felkutatásában és semlegesítésében játszottak szerepet.
A líbiai vezető eddig is népszerű volt extravagáns öltözködése és törzsi szokásai, például a külföldi látogatásai során felvert beduinsátor miatt. Mostani zavaros, fenyegetőző nyilatkozatai is visszhangra találtak a szabad világban, bár azt tartsuk észben, hogy az iylen figurák mindig csak biztonságos távolságból viccesek.
A líbiai tévében elhangzott, hogy lelőtték a "barbár, igazságtalan kereszteslovag ellenség harci gépeit". Korábban már dicsekedtek egy francia trófeával, de a francia légierő cáfolta a lelövést. Reggel valóban megsemmisítettek egy repülőgépet, de az a felkelőké volt, és valószínűleg ők is lőtték le.
Eközben újabb hírek erősítették meg a tripoli légvédelmi lövöldözést, de a nyugatiak nem adtak hírt éppen folyó támadásról.
Éppen nyolc éve, 2003 március 19-én kezdődött az Irak elleni második háború. Azt is lehengerlő légi- és rakétacsapásokkal nyitották meg, amit a sajtóban "shock and awe" néven emlegettek, ami szabad fordításban "döbbenet és rettegés".
A brit védelmi minisztérium megerősítette, hogy a Tomahawkok mellett a Storm Shadow rakétákat is használták líbiai célpontok ellen, a Tornado vadászbombázók fedélzetéről. A Tornadók az angliai Marham támaszpontról szálltak fel, és oda-vissza 4828 kilométert repültek, többszöri légi utántöltés mellett. Ez a Királyi Légierő leghosszabb bevetése 1982, a Falkland-háború óta.
Az Al-Jazeera televízió szerint a líbiai kormányerők ismét támadják Bengázi városát, tankokkal és rakétákkal. Az éjszakai sötétségben nem egyszerű ügyesen beavatkozni ebbe az összecsapásba, mivel már a lázadóknak is vannak tankjaik és más harcijárműveik.
A líbiai állami televízió szerint 48-an meghaltak és 150-en megsebesültek a rakétacsapásban. Az Afrikai Unió a támadások beszüntetésére szólította fel a nyugati koalíciót.
Az alábbi amatőrvideón a francia légierő Mirage-2000-es gépei láthatók, amint dél-franciaországi bázisaikról felszállva Líbia felé igyekeznek.
A líbiai állami tévében bejelentette egy kormányhivatalnok, hogy felfüggesztik az Európával folytatott, az illegális bevándorlás visszaszorítását célzó együttműködést. (al-Jazeera)
Felfedezték a Reuters/Fox webkameráját Tripoli lakói, és most jó hangulatú, zenés-táncos összejövetelt rendeztek. Gyakran integetnek a kamerának, több egyenruhás rendőr is van közöttük. Mivel a zöld zászlót lengetik, ez minden bizonnyal egy Kadhafit dicsőítő buli.
Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztette a sajtó munkatársait, hogy nem maradt Líbiában hivatalos amerikai képviselet, ezért nem nagyon tudnak segíteni a bajba került amerikai riportereken. Egyben megismétlik, hogy a korábbi figyelmeztetés érvényben marad, nem javasolják a líbiai utazást mostanában.
Hangos robbanásokat és ágyúdörgést hallani a líbiai fővárosban, jelenti a CNN. Támadó repülőgépekről nem érkezett hír. Lövöldözés volt korábban is, de most állítólag sokkal intenzívebb.
A Kadhafihoz lojális erők még az intervenció előtt megtámadtak és megrongáltak egy erőművet Bengázi mellett. A létesítmény azóta is ég, egyes hírek szerint felrobbanhat. Az erőműnek fontos szerepe van Bengázi áramellátásában, ahol egyébként szinte minden távközlés megszűnt. (ABCNews)
A BBC jelentése szerint Bengázi külvárosából kiszorították a kormányerőket. A felkelők azt mondják a városból kivezető utak tele vannak menekülőkkel.
Líbia két fegyverbeszerzési próbálkozással hívta fel magára a figyelmet az elmúlt évtizedben, mindkettőt Oroszországtól szerezték volna be.
Az Sz-300-as légvédelmi rakéta (és a hozzá tartozó radarrendszer) okozhatott volna némi fejtörést a nyugati légierőknek. A régi Sz-200-asokkal szemben ezek teherautókra szerelt mobil eszközök, így a Tomahawkokkal nehezebben semmisíthetők meg. Radarjuk is sokkal nehezebben zavarható. Az üzlet létrejött, de a rakéták nem érkeztek meg időben, elvileg már ott kellene lenniük.
A másik az Iszkander orosz ballisztikus rakéta. Ezzel szárazföldi célpontokra lehet csapást mérni 4-500 kilométeres távolságig. Ha Kadhafinak lennének ilyenjei, az biztosan elgondolkodtatta volna Olaszországot a bázisok rendelkezésre bocsátásáról. Az oroszok hajlandók voltak a szállításra, de a Wikileaksen közölt táviratok szerint az amerikai kormány sikeresen késleltette a rendelés teljesítését.
Az Iszkander exportváltozata egyébként állítólag csökkentett hatótávolságú. Líbiának papíron Scud rakétái is vannak, ezek jelenléte szerepet játszhatott abban, hogy Málta határozottan elutasította a részvételt.
A nyugati hatalmak fellépése láthatóan félelmet keltett egyes szereplőkben. Hasszán Naszrallah, a Hezbollah főtitkára azt nyilatkozta, a líbiai beavatkozás oda vezethet, hogy "bármely arab államban" sor kerülhet hasonló nyugati intervencióra.
A BBC lefordította Kadhafi ma esti beszédét, amelyet telefonon mondott el a líbiai tévében.
"Franciaország, a keresztény gyarmatosító államok vezetője az elmúlt órákban arcátlan támadást intézett Líbia, az ENSZ független tagállama ellen. Ez az ENSZ alapelveinek nyílt megsértése, amelyek tiltják az erőszak alkalmazását vagy akár az azzal való fenyegetést. Az ENSZ BT és a nemzetközi közösség felelőssége, hogy ezt az igazságtalan agressziót megállítsák. Líbia az ENSZ alapokmányának 51. fejezete értelmében él az önvédelem jogával. Sajnos ennek megfelelően a katonai és civil célpontok levegőben és vízen egyaránt súlyos veszélybe kerülnek. Az arcátlan támadásnak köszönhetően az egész Földközi-tenger és Észak-Afrika csatatérré vált.
Más államok érdekei is veszélyben vannak a földközi térségben emiatt az őrült támadás miatt, amely keresztes hadjáratként akár újabb nagyszabás gyarmatosításhoz is vezethet. A bátor líbiai nép elszántan és vakmerően szembeszáll az agresszorokkal, akaraterővel, türelemmel és Istenbe vetett hittel. Arab, muszlim, afrikai, dél-amerikai és ázsiai testvéreinkhez fordulunk, hogy segítsenek minket, a hős líbiaiakat. A fegvyerraktárakat megnyitottuk, a tömegeket mindennemű fegyverrel ellátjuk, hogy megvédjék Líbia függetlenségét, egységét és becsületét."
Zapatero miniszterelnök a spanyol tévében elmondta, mivel járul hozzá Spanyolország a líbiai beavatkozáshoz. Eszerint a következőkkel szállnak be:
- 4 F-18-as vadászgép Olaszországban van, légi őrjáratot teljesítenek;
- 2 további F-18-as tartalékban Spanyolországban;
- 1 Boeing-707-es tankergép;
- 1 P-3 Orion tengerészeti járőrgép;
- 1 F-100-as fregatt, Aegis rendszerrel, légvédelmi feladatokra
- 1 Agosta osztályú tengeralattjáró. Ez vadászhajó, csapásmérésre nem alkalmas, tehát nem valószínű, hogy szerephez jut.
A brutális első csapás demoralizáló ereje állítólag már megmutatkozott. A Sabab ifjúsági mozgalom arról adott hírt, hogy Zintanban az ott tartózkodó összes katonai egység a felkelők oldalára állt, és készek harcolni Kadhafi ellen.
Üdvözölték a nemzetközi beavatkozást Bengazi lakói, akik a Reutersnek nyilatkoztak. "Úgy hisszük, ez Kadhafi végét jelenti. A líbiaiak sohasem felejtik el Franciaországnak, hogy kiálltak értünk. Nélkülük Bengázit már bevették volna", mondta az egyik lakó. Egy másik úgy fogalmazott, hálásak a franciáknak, Angliának, Amerikának és az arab országoknak a segítségért, de félő, hogy Kadhafi bosszút áll a civileken, ezért még keményebben kell fellépni ellene.