A Reuters tudósítója elérte a Rasz Lanuf-i frontot. Jelentése szerint a város sok helyütt lángol, víjognak a szirénák. Egyre több felkelő érkezik nehézfegyverzettel, már egy légvédelmi gépágyút is felállítottak.
"Egy csomó ember dobálózik olyan kifejezésekkel, mint a repüléstilalmi zóna. Úgy beszélnek róla, mintha ez az egész csak egy videójáték lenne" - mondta William Daley, Barack Obama új kabinetfőnöke az NBC sajtóklubjában. Obama elnök korábban azt mondta, hogy csak az ENSZ rendelhetne el repülési tilalmat, a hadsereg Középső Parancsnokságának parancsnoka és a hadügyminiszter pedig azzal igyekezett hűteni a kedélyeket, hogy a tilalom betartatásához bombázni is kéne. Franciaország sem híve a katonai beavatkozásnak, Nagy-Britannia viszont napok óta sürgeti a tilalom bevezetését.
Az Arab Liga főtitkára a francia sajtónak nyilatkozva felszólította Kadhafit, hogy "azonnal kezdjen megbékélésbe népével", bár szerinte "a nép ezt nem fogja hagyni, és ez szomorú.
A jelentések szerint civil ruhás, késekkel felvegyverkezett emberek támadtak a belügyminisztérium kairói központja előtt tüntető demokráciapártiakra, írja a BBC.
A Sandmonkey nevű, a tüntetések alatt híressé vált blogger legutóbbi tweetje szerint a hadsereg figyelemztető lövéseket adott le a tüntetőkre, akik Molotov-koktélokkal válaszoltak. "Huligánok támadtak ránk, mi meg menekültünk a golyózápor elől" - írta. (BBC)
A Twitteren terjedő hírek szerint a hadsereg oszlatja - "támadja" - a belügyminisztérium épülete előtti tüntetést Kairóban.
Jon Leyne, a BBC bengázi tudósítója szerint "a brit kormány zavarbaejtően elszámolta magát, nyilvánvalóan nem számítot rá, milyen reakciókat válthat ki ebben a feszült helyzetben, ha az éjszaka közepén nyolc fegyveres landol egy helikopterrel".
"Továbbra is nyomást gyakorlunk Kadhafira, hogy lemondjon, és azon dolgozunk a nemzetközi közösséggel, hogy támogassuk a líbiai népet jogos törekvéseiben" - indokolta William Hague brit külügyminiszter, hogy miért próbáltak kapcsolatot teremteni a felkelőkkel. (BBC)
Hague külügyminiszter ugyan diplomatacsoportnak nevezte a nyolc britet, Richard Norton-Taylor, a Guardian nemzetbiztonsági szakírója szerint az SAS hat kommandósából és az MI6, a hírszerzés két tisztjéből állt.
Willam Hague külügyminiszter megerősítette, hogy a "diplomatacsoport" elhagyta Líbiát. "Nehézségekbe ütköztek" de ezek "mostanra megnyugtatóan rendeződtek", mondta. Hague elismerte, hogy a csoportnak a felkelőkkel kellett volna kapcsolatot teremtenie. "Szándékunkban áll egy újabb csoport küldése is" - mondta, de azt már az ellenzékkel egyeztetve, "a megfelelő időpontban" küldenék. (BBC, Guardian)
Hoda Hamid, az al-Jazeera tudósítója látta, hogy az elfogott brit kommandósok felszálltak az HMS Cumberland hadihajó fedélzetére, amely brit és EU-s állampolgárok kimenekítésére érkezett a városba. A fregatt már elhagyta a várost, valószínűleg Máltára tart. Hamid látott egy hivatalos levelet is, amiben az állt, hogy a nyolc elfogott britből heten testőrök voltak, a nyolcadik diplomata, aki a felkelőkkel próbált kapcsolatba lépni. (Guardian)
A líbiai állami tévé leadott egy hangfelvételt, amelyen állításuk szerint Richard Northern brit nagykövet a felkelők egyik vezérének a szóvivőjével egyezkedik a felkelők fogságába esett nyolc brit, köztük a hírek szerint hat SAS-kommandós szabadon bocsátásáról. A brit külügyminiszter csak annyit mondott, hogy tudnak a felvételről, az ügyet továbbra sem kommentálják. (BBC)
Legalább 18-am vesztették életüket és sokan megsérültek a miszratai harcokban, nyilatkozta a helyi kórház egyik orvosa a Reutersnek. Az áldozatok között egy csecsemő is van. (Guardian)
Bin Dzsavadtól két kilométerre keletre húzódik az új frontvonal a Reuters jelentése szerint. Helyszíni tudósítójuk beszámolója szerint a felkelők tüzérségi rakétákkal és aknavetőkkel lövik a hadsereg állásait, a kadhafisták rakétákkal és nehéztüzérséggel felelnek. Bin Dzsavadból reggel verte ki a felkelőket a hadsereg, akik most nagy erőkkel készülnek a visszafoglalására, hogy megnyissák az utat Kadhafi szülővárosához, Szirtéhez.
A Sabab ifjúsági mozgalomhoz érkező beszámolók szerint Miszratában ezrek ünneplik a Kadhafihoz hű erők kivonulását. A jelentések szerint a felkelők tucatnyi kadhafistát elfogtak és tankokat is zsákmányoltak. A harcokban 20 kadhafista és 16 felkelő vesztette életét.
Az AP jelentése szerint legalább egy ellenzéki tüntető életét vesztett Ibb városában Jemen déli részén, amikor késekkel és puskákkal felfegyverkezett kormánypártiak támadtak az ellenékiekre. A városban pénteken 200 ezren tüntettek Szaleh elnök ellen.
"Kadhafi katonáit látjuk járőrözni a városban. Nem merünk kimenni az utcákra. Még harcolnak a negyedben" - írta a BBC-nek Ahmed Zavíjából. Zavíja a Tripolihoz legközelebbi város, amely a felkelőké. A Kadhafihoz hű erők két dandárja napok óta ostrom alatt tartja a várost, ahol a felkelők szerint még legfeljebb négy napra elég ellátmány lehet.
Nabíl al-Arabit nevezték ki Egyiptom új külügyminiszterének, jelentette a MENA hírügynökség. Az országot irányító átmeneti katonai tanács a héten folyamatosan váltja le a még Mubarak által kinevezett minisztereket, a miniszterelnöki posztot például egy neves ellenzéki, a Tahrír téri tüntetéseken is aktív Eszam Saraf kapta.
Két egybehangzó szemtanúi beszámoló szerint a Kadhafihoz hű erők kivonultak Miszratából. A város Szirte és Tripoli, Kadhafi két fellegvára között található, megszerzése jelentősen javítja a felkelők stratégiai helyzetét.
Az al-Jazeera fronttudósítója, Tristan Redman szerint a felkelők szerencsések, a líbiai légierő pilótái vagy nem tudnak, vagy nem akarnak célozni. Akárhogy is, szinte sosem találják el célpontjukat. Az előző napokra is jellemző volt, hogy rendszeresen érkeztek hírek légitámadásokról, ezek azonban pár kivételtől eltekintve teljesen hatástalanok voltak. Azsdabíjában a tudósításokban csak "nagy fegyverraktárnak" nevezett épületet ötször is támadták, de egyszer sem találták el.
A BBC tripoli tudósítója szerint napközben, a nyomokból már egyértelműen megállapítható, hogy szombat éjszaka Kadhafi hívei lövöldözhettek a városban. Beszámolója szerint több ezer golyót lőttek ki. "Napkelte előtt még arról szóltak a hírek, hogy összecsapások robbantak ki, a kadhafisták meg azért kezdtek a levegőbe lövöldözni, hogy az ünneplés zajával álcázzák a harcokat" - írta.
Interjút adott a Journal du Dimanche francia hetilapnak Kadhafi ezredes. Az interjúban sajnálatát fejezte ki, mert szerinte nem kap kellő támogatást a nemzetközi közösségtől a terrorizmus elleni harcához. Kadhafi meggyőződése, hogy nem saját népe lázadt fel ellene, hanem az al-Kaida alvósejtjei robbantották ki a lázongást. (BBC)
A Francia külügyminiszter szerint "negatív hatásai lennének" egy külföldi katonai beavatkozásnak Líbiában, jelentette az AFP. A külföldi, elsősorban nyugati katonai segítséget a felkelők is elutasítják, attól tartanak, azt Kadhafi propagandacélokra használhatná. Ugyanakkor a felkelők már többször kérték, hogy az ENSZ vezessen be repülési tilalmat az ország felett, azt pedig nyilvánvalóan külföldi haderőnek kellene betartatnia.
Újra Bin Dzsavad irányába tartanak a felkelők, akiket reggel a Kadhafihoz hű erők hátravetettek előrenyomulásukban, jelentette a Reters. Bin Dzsavad a pénteken elfoglalt Rasz Lanuf és Szirte, között található, birtoklása kulcsfontosságú, ha a felkelők valóban meg akarják ostromolni Kadhafi szülővárosát, Szirtét.
A líbiai harcok elől hajón Krétára evakuált 49 bangladesi vízbe ugrott a görög sziget partjainál a vasárnapra virradó éjjel: hárman meghaltak, 14-én eltűntek, 25-en kórházba kerültek. A parti őrség és a haditengerészet tucatnyi hajója, egy katonai helikopter és halászhajók pásztázzák a vizet az eltűntek után kutatva.
Az Ionian King nevű ciprusi hajó 1288 kimenekítettel, többségében bangladesi vendégmunkással a fedélzetén indult el a líbiai Tripoliból, és szombat éjjel kötött ki a krétai Szúdában. A hajóról kötélen menekülni próbálók bizonyára azt akarták elkerülni, hogy a görög hatóságok visszaküldjék őket Bangladesbe. (MTI)
A szaúdi hatóságok őrizetbe vettek legalább 22 síita aktivistát, akik a múlt héten tüntettek a közösségüket hátrányosan érintő megkülönböztetések ellen - közölték vasárnap helyi aktivisták. A síiták főképpen a sivatagi királyság keleti részén élnek, itt található az olajkincs nagyobb része. A terület közel van Bahreinhez, ahol a síita többség a közelmúltban a szunnita uralkodó réteg ellen indított tüntetéseket. Szaúd-Arábiában Katíf és a szomszédos Avvámíja városban kezdődtek az első síita tiltakozások, és ezek átterjedtek Hofúf városára is. Követeléseik között szerepel egyebek mellett a bírósági tárgyalás nélkül fogva tartott emberek szabadon bocsátása. (MTI)
A jemeni fővárostól, Szanaától délre a kormány támogatói rátámadtak egy ellenzéki megmozdulás résztvevőire vasárnap - közölte több szemtanú és egy ellenzéki vezető. Ez utóbbi elmondta, hogy Ibb városában a kormányzó párt embereinek nagy csoportja botokkal és kövekkel felszerelkezve megtámadta az ellenzékiek központját. Huszonöt ember megsebesült, hat állapota súlyos, többek között egy ifjúsági vezetőé. (MTI)
"Kis létszámú" brit diplomáciai küldöttség tartózkodik a líbiai felkelők kezén lévő Bengáziban - mondta vasárnap a brit védelmi miniszter. Liam Fox ugyanakkor nem kommentálta azt a vasárnapi sajtóértesülést, amely szerint a líbiai lázadók őrizetbe vettek volna brit kommandósokat, akik állítólag egy brit diplomatát kísértek. Fox a BBC rádiónak csak annyit mondott, hogy a brit kormány "kapcsolatban van" a Bengáziban tartózkodó brit diplomáciai csoporttal. Hozzátette ugyanakkor, hogy "nem lenne helyénvaló", ha részletesebben kommentálná az ügyet. (MTI)
Továbbra sem akar távozni idő előtt a hatalomból Ali Abdalláh Száleh jemeni elnök - derül ki az államfő hivatala által nyilvánosságra hozott közleményből. A hivatala szerint az ellenzék által előterjesztett, egyebek között az államfő év vége előtti távozását sürgető öt javaslat zavaros és ellentmondásos. Jemeni ellenzék és vallási vezetők szerint az államfő idő előtti lemondása árán rendeződhetne az országban kialakult válság. Ali Abdalláh Száleh azonban ragaszkodik ahhoz, hogy 2013-ig, azaz mandátumának lejártáig hivatalban maradjon. (MTI)
Ténymegállapító küldöttséget menesztett vasárnap Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Líbiába - jelentették be Brüsszelben. Ez az első ilyen jellegű uniós misszió azóta, hogy az észak-afrikai országban fellángolt az erőszak. A küldöttséget Agostino Miozzo, az EU külügyi szolgálatának válságkezelési igazgatója vezeti, célja, hogy a humanitárius tevékenységet és a külföldiek kimenekítését, ennek alapján megállapítsa, milyen további segítségre van szükség az unió részéről. (MTI)