Ha egyszer a líbiai ellenzék kerül hatalomra Tripoliban, akkor akár elgondolkozhatnának azon, hogy szobrot állítsanak Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöknek, de legalábbis egy teret vagy sugárutat nevezzenek el róla, írja saját blogján Gavin Hewitt, a BBC tudósítója. Szerinte ugyanis nem kétséges, hogy a francia elnök volt a legfontosabb szereplő az ENSZ-határozat átverésében.
Mustafa Geriáni, a Bengázit uraló Kadhafi-ellenes erős szóvívője szerint a hadsereg és a zsoldosok támadják őket, az ellenzékiek csak a védekezésre rendezkedtek be. A szóvívő elismerte, hogy az ellenzékiek a katonai raktárakat megostromolták, de szerinte az ott zsákmányolt fegyvereket csak arra használják, hogy megvédjék magukat és családjukat.
Több millió forintot fizetne Kadhafi azoknak a lázadóknak, akik leadják a fegyverüket. Emellett havi 80 ezer forintot is kapnak azok, akik nem lázadnak.
Málta fedezi a líbiai menekültek evakuálásának költségeit, bár az ENSZ és az EU is felajánlotta a segítségét.Az ázsiai vendégmunkásoknak a legnehezebb a helyzete, őket nehéz Máltáról hazaszállítani.
Washington elutasítja a líbiai válság rendezését célzó venezuelai közvetítési javaslatot - közölte csütörtökön az amerikai külügyi szóvivő.
"Nincs szükség nemzetközi bizottságra ahhoz, hogy közöljék Kadhafival, mit tegyen, ami országa és népe javát szolgálja" - mondta Philip Crowley. A szóvivő szerint Moammer Kadhafi líbiai elnöknek távoznia kell a hatalomból, és véget kell vetnie a népe elleni támadásoknak.
Hugo Chávez venezuelai elnök azt javasolta, hogy egy nemzetközi bizottság vállaljon közvetítő szerepet a líbiai válság rendezésében.
"Új korszakba lépünk be, olyan új politikai rendszer keretei között, amely végleg szakít a bukott rendszerrel - mondta televíziós beszédében Fued Mbaza ideiglenes kormányfő.
Naiv voltam és nem tudtam, ki előtt lépek föl - írja weboldalán a Kadhafi család házi szórakoztatóinak egyike, Mariah Carey énekesnő.
Beyoncé az egy évvel ezelőtt földrengés sújtotta Haiti megsegítésére adta azt a pénzt, amelyet a felkelők célpontjává vált Moammer Kadhafi líbiai vezér és családja számára adott fellépéséért kapott - értesült az MTV zenecsatorna. Beyoncé egyike volt azoknak a hírességeknek, akik felléptek Kadhafi egyik fiának szokásos rendezvényén. Fellépett még Mariah Carey, Usher, Nelly Furtado és 50 Cent.
"Túl sok vér folyt" - indokolta Musztafa Gheriani, a bengázi Kadhafi-ellenes tanács szóvivője, hogy miért vetik el a dél-amerikai javaslatot. "Senkivel sem fogunk alkudozni a népünkről. Chavezzel csak akkor tárgyalunk, ha Kadhafi Venezuelába távozik. Akkor ugyanis kérni fogjuk, hogy adja ki őt Líbiának, hogy bíróság elé állíthassuk."
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön Washintonban kijelentette, hogy repülőket és szakembereket küld Észak-Afrikába a líbiai harcok következtében kialakult humanitáris válsághelyzet kezelésére. Obama megismételte: Líbiában véget kell vetni az erőszaknak, a legitimitását elveszített Moammer Kadhafi ezredesnek le kell mondania, és az erőszakos cselekmények elkövetőinek felelniük kell tetteikért.
20 éves lányát, Fatimát ment kimenteni, de nem térhetett vissza élve Manchesterbe a 13 éve a városban élő, brit állampolgárságú Khaled Att-ardi. A hétgyerekes férfi legkisebb lánya mindössze 18 hónapos. Att-ardi Tripoliba igyekezett Fatimáért, de a harcok miatt nem tudott repülővel odautazni. A tunéziai határról visszafordították, erre átrepült Egyiptomba és végül abból az irányból lépte át a határt. Először Bengáziba tartott, majd tovább indult nyugat felé, és szerdán itt érte a kormányerők támadása.
Líbiából menekülő egyiptomiakkal a fedélzetén elindult csütörtökön Tunéziából a Franciaország által bérelt első repülőgép, amely hazaszállítja őket.
Az A320-as Airbuson 168 menekült utazik Kairóba, ahová közel háromórás repülés után érkeznek meg. Az utasok között sebesültek és betegek is vannak.
A líbiai határ közelében lévő Dzserba szigetére csütörtökön egy francia orvoscsoport és vele együtt ápolónők érkeztek, hogy felkészítsék és segítsék a hazavezető tengeri vagy légi úton az ott rekedt mintegy 5 ezer egyiptomit. A francia hatóságok három nagy kapacitású szállítógépet mozgósítottak a kairói "ingázásra".
A Democracy Now! című amerikai program tudósítója közel 2000 ghánait és 3000 bangladesit látott ivóvíz és élelem nélkül tengődni az esti hidegben. A Bengáziból érkező menekültek borzalmas sztorikat meséltek a városbeli erőszakról.
Bátor és lendületes javaslatokat fog tenni Franciaország és Nagy-Britannia az jövő heti EU-csúcson Líbia ügyében - nyilatkozta William Hague brit külügyminiszter. A politikus elmondta, hogy francia kollégájával, Alain Juppével csütörtökön arról tárgyaltak, hogy "miként fokozhatnák a nyomást". Hague megemlítette, hogy a líbiai légtér lezárása is felmerülhet.
Tüntetők és szemtanúk a líbiai csatározások kezdete óta a légierő bevetésével vádolják a diktátort, de Kadhafi többször is tagadta, hogy a tüntetők ellen repülőket küldött volna. A Pentagon szóvívője most azt nyilatkozta, hogy az amerikai hadseregnek jól kivehető felvételei vannak a légi tűz nyomairól. Azt viszont egyelőre nem tudják bizonyítani, hogy a vadászgépek pontosan kire lőttek.
Már korábban is kiszivárgott, hogy Kadhafi elfogadta Hugo Chávez ajánlatát a közvetítésre, a Reuters most azt írja, hogy a líbiai vezető beleegyezett, hogy valamilyen tárgyalással találjanak megoldást a válságra, állítja a venezuelai elnök egyik szóvivője. Állítólag az Arab Liga is egyetértett abban, hogy küldjenek egy nemzetközi bizottságot Líbiába, amelyik aztán mindkét oldallal tárgyalhatna. (Guardian)
Az állami tévé szerint Hoszni Mubarak lemondott egyiptomi elnök még az országban van, ahogy egyetlen családtagja sem hagyta el Egyiptomot. Szerdán több forrás is azt állította, hogy Mubarakot Szaúd-Arábiában kezelik súlyos betegségekkel, családja is mellette van, ezt most a Reuters szerint az egyiptomi legfőbb ügyész tagadta.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerint Líbia a polgárháború küszöbén áll, ez volt az eddigi legborulátóbb kijelentés egy ilyen fontos ország vezetőjétől. Egyes vélemények szerint a közel-keleti események Oroszországban is feléleszthetik a forradalmi hangulatot, mások szerint azonban ennek nem sok esélye van. (BBC)
Száz Kadhafi-párti katonát ejtettek foglyul a felkelők szerdán Bregában, jelentette az AFP a bengázi ellenzék egyik szóvivőjére hivatkozva.
Az ománi tüntetők is elkezdtek sátrakat felállítani Szohárban az egyik téren. Ez a város volt az elmúlt napokban a kormányellenes tüntetések központja. (Guardian)
A francia külügyminiszter pontosította egy korábbi kijelentését, miszerint Franciaország és Nagy-Britannia támogatná a légtérzárat Líbia fölött, amennyiben folytatódik a líbiaiak elleni erőszak, azonban csak akkor teszik ezt, ha a lépést az ENSZ Biztonsági Tanácsa is helyesli. Ez pedig Oroszország tiltakozása miatt nem valószínű. (BBC)
Franciaország elutasította a Hugo Chávez venezuelai elnök által felajánlott közvetítési javaslatot, amelyet Kadhafi állítólag elfogadott. Alain Juppé francia külügyminiszter szerint nem örülnek olyan közvetítésnek, amely megengedné Kadhafinak, hogy valamilyen formában hatalmon maradjon. (BBC)
Az ellenzéki csoportok gondolkoznak rajta, hogy lefújják a péntekre meghirdetett egymilliós menetet Kairóban, miután lemondott Ahmed Safík miniszterelnök, és a helyére a Mubarak elleni tüntetésekhez csatlakozott miniszter került. (Guardian)
A WHO járványveszélyre figyelmeztetett a tunéziai-líbiai határon, ahol több tízezren zsúfolódtak össze, miután elmenekültek a líbiai erőszak elől. Minden összetevő megvan egy járvány kitöréséhez, mondta Eric Laroche, a szervezet helyettes vezetője. (BBC)
Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint ötven repülővel szállítanak haza több ezer egyiptomit a következő 24 órában. (BBC)
Sokan várakoznak a dzserbai repülőtéren, azonban alapvetően jól működik a légihíd, írja a Guardian tudósítója. A tunéziai városból hét brit gép indul hamarosan Kairóba, és a Vöröskeresztnek is vannak járatai. A tunéziai-líbiai határnál komoly káosz alakult ki, sokan napokig várnak, hogy kijuthassanak Líbiából. A tunéziai oldalon aztán sátrakban helyezik el őket, élelmet, vizet és telefonokat is kapnak, hogy felvehessék a kapcsolatot a családjukkal.
Alain Juppé francia külügyminiszter szerint Franciaország és Nagy-Britannia is támogatná a Líbia feletti repüléstilalmi övezet bevezetését, amennyiben rosszabbodik a helyzet, jelentette a Reuters. A két ország a líbiai helyzet miatt jövő hétre összehívott rendkívüli EU-tanácskozáson bemutatja elképzeléseit.