Alain Juppé francia külügyminiszter szerint a NATO nem politikai vezető lesz az akcióban, hanem a tervezést és az operatív tevékenységet irányítja majd. A francia kormányszóvivő Francois Baroin is azt mondta, a szervezet szerepe technikai lesz.
Kedd esti beszédében még a Nyugatot, majd az arab médiát vádolta a tüntetések kirobbantásával, most azonban már az al-Kaidát okolja. Ez egy utolsó kétségbeesett kísérlet lehet, hogy támogatást szerezzen a rendkívül népszerűtlen rezsimnek, véli a BBC elemzője.
Líbia jordániai nagykövete is lemondott posztjáról, írja a Petra jordán állami hírügynökségre hivatkozva az AFP.
"Online van az egyik barátom Tripoliból, azt állítja, hogy Miszratában és Zavíjában is visszaverték a Kadhafi-pártiakat a tüntetők" - írja a BBC egyik olvasója.
Arabul tudó olvasóink figyelmébe: már le is tölthető a Bengáziban kiadott első szabad újság első száma.
A Wall Street Journal cikke szerint amerikai tisztviselők aggasztónak tartják, hogy Kadhafi jelentős mustárgáz-, és egyéb vegyi fegyver-készlettel rendelkezik, és ha az ország káoszba süllyed, fel is használhatja azt.
Núri al-Maliki iraki miniszterelnök azt üzente azoknak, akik a holnapra meghirdetett tüntetésen akarnak részt venni, hogy maradjanak távol az eseménytől, mert az al-Kaida és az egykori diktátor Szaddám Huszein betiltott pártja, a Baath párt erőszakos cselekményekre készülnek.
Ahogy az ország keleti része kicsúszott Kadhafi kezéből, a médiahelyzet is átalakult. Két új rádióadó indította el műsorát, Bengáziban egy új lap is elindult. Ezen kívül a Facebookon is toboroznak riportereket Líbiából. (BBC)
A francia emberi jogi nagykövet szerint akár kétezren is meghalhattak a tüntetések kezdete óta Líbiában. (Reuters)
Elkezdődött a találgatás, hogy vajon hol volt Kadhafi, amikor telefonon keresztül elmondta beszédét. Előzetesen arról volt szó, hogy élőben fog beszélni al-Zavíjában, egyelőre azonban semmilyen biztos információ nincs arról, hol van most.
Egy férfi, akinek a testvére részt vett a Kadhafi-ellenes demonstráción al-Zavíjában, azt mondta a BBC-nek, hogy a városban gépfegyveres katonák lőttek válogatás nélkül a fegyvertelen tüntetőkre. A szemtanú szerint vérontás történt al-Zavíjában.
A BBC tudósítója szerint leszállt Máltán az 51 brit állampolgárt és egy kutyát kimenekítő Hercules, amely délután indult el Líbiából.
Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet független vizsgálatot kezdeményez, amiért a kormányzat által elengedett 23 ellenzéki aktivista állítása szerint többüket megkínozták a fogságban. (Guardian)
Kadhafi újabb beszéde azoknak a véleményét támasztotta alá, akik szerint a líbiai vezető minden kapcsolatát elveszítette a realitással. A beszéd összefoglalója.
"Gépfegyverekkel jöttek a térre, és lőni kezdtek a fegyvertelen tüntetőkre. A katonák RPG-t is használtak, a testvérem szerint vérfürdő volt" - mondta egy líbiai telefonáló a BBC-nek asz Az-Zavijában tapasztalt állapotokról. Az al-Dzsazírának azt mondta egy szemtanú, hogy öt órán át lőtték az embereket a városban. Szerinte legalább százan meghaltak, négyszázan megsebesültek a támadásban.
Véget ért Kadhafi beszéde, amiben a legtöbbet Oszama bin Ladenről és drogokról beszélt. Szerinte Oszama bin Laden most boldog, mert ő azt akarja, hogy a fiatalok meghaljanak, ahogy Irakban és Afganisztánban is. Ami Líbiában zajlik, az nem tüntetés szerinte, hanem nemzetközi terrorizmus. Szerinte az al-Kaida befolyásolja a fiatalokat, akik drogokat is kaptak. Külön kiemelte al-Zavíja városát, ahol most is zajlanak a harcok. Azt mondta, nagyon csalódott emiatt.
"Nekem nincs hatalmam, az a nép kiváltsága" - mondja Kadhafi.
Miből lesz pénz, ha nincs olajtermelés, kérdezi a tüntetőktől Kadhafi. "Talán bin Laden fog támogatni akkor?" Hogy fognak tudni az emberek megházasodni, autót és egyéb dolgokat vásárolni, kérdezi, aztán arra tett utalást, hogy hozzányúlhatnak a fizetésekhez. "Az élet térjen vissza a normális keretek közé" - mondja Kadhafi.
Kadhafi ismét a líbiai tévében beszél, de ezúttal csak a hangját hallani. Azt mondja, a tüntetők valamiféle drogot szedtek, amitől állatias tettekre ragadtatták magukat. Szerinte ez Oszama bin Laden agymosásának eredménye, az ő emberei adták a tüntetőknek a drogokat.
Jelentős politikai és társadalmi reformok bevezetésére kérték a királyt közös nyilatkozatban szaúdi értelmiségiek. Szerintük minden arab vezetőnek tanulnia kell Tunézia, Egyiptom és Líbia példájából, és odafigyelni a fiatalokra. Abdullah király szerdán már többek között 15 százalékos közalkalmazotti fizetésemelést és kedvezményesebb lakáshiteleket ígért.
Az al-Zavíjában reggel óta tartó harcokban különböző források szerint már 16-100 ember halt meg. Az al-Dzsazíra szerint Kadhafi katonái egy mecsetet is megtámadtak, ahol az ellenállók táboroztak napok óta.
45 percet tölthetett Tripoliban Robert Fisk veterán közel-keleti újságíró, annyi időre engedték be ugyanis a városba, amíg új repülőjegyet vásárol. Azonban így is ő az első nyugati újságíró, aki eljutott a városba a harcok kezdete óta.
Fisk leírása szerint Tripoli szellemvárossá vált, és most éppen olyan, amilyennek Kadhafi szeretné. Tüntetőket egyáltalán nem látni, gépfegyveres fiatalok őrzik az utcákat. Tankok és katonák most éppen nem látszanak, élelmiszerhez és benzinhez ugyanakkor alig lehet hozzájutni.
A belvárost szinte teljesen lezárták, a repülőtéren pedig jegyekért harcolnak azok, akik el akarják hagyni az országot.
Féltette a saját és családja életét, ezért Bécsbe menekült Kadhafi magánrepülőjének norvég pilótája - írja a BBC. Az 57 éves Odd Birger Johansen a négy pilóta egyike volt, akik Kadhai magángépét vezethették.
Az eddigi beszámolóknak ellentmondó jelentés érkezett Tripoliból. Egy neve elhallgatását kérő újságíró azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a városba kezd visszatérni az élet, az emberek vásárolnak, néhányan munkába álltak. A korábbi beszámolók szerint a városban minden zárva van, a hadsereg pedig hermetikusan lezárta a városrészeket és tisztogatásokba kezdett.
Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki a Líbiában tartózkodó külföldi tudósítóknak. Vezető líbiai tisztviselők arról tájékoztatták az amerikai külügyminisztériumot, hogy az országba "illegálisan" - vagyis újságíróvízum nélkül - belépett újságírókat al-kaidás kollaborátornak tekintik, és ennek megfelelően bánnak majd velük.
Az al-Arabíja jelentése szerint a felkelők elfoglalták al-Kufrát is. Al-Kufra elszigetelt oázis Líbia déli részén, ahonnan korábban nem érkeztek hírek lázongásról. (BBC)