Már nemcsak élelmiszerhiány fenyeget, a gyógyszerkészlet és az üzemanyag is rendkívül gyorsan fogy. (al-Dzsazíra)
Az al-Jazeera arab nyelvű adása szerint újra harcok robbantak ki Zavíjában, Tripolitól 50 kilométerre nyugatra. Az összecsapásokban tucatnyian meghaltak, írja a Twitteren az Arab Revolution blog.
Összesen háromszáz siíta tüntetett Szaúd-Arábia keleti tartományának két városában a jogtalanul letartóztatott siíták szabadon bocsátásáért. A CNN jelentése szerint pénteken egy szókimondó hitszónokot tartóztattak le azért, mert arról prédikált, hogy Szaúd-Arábiának alkotmányos monarchiává kéne alakulnia. Az előző este pedig 22 siíta tüntetőt vettek őrizetbe. Szaúd-Arábiában a szunnita iszlám egyik szélsőséges ága, a wahabizmus az államvallás, a siíták másodrendű polgárok.
A kommunikációs hálózatok teljes blokkolása miatt alig szivárognak ki hírek Tripoliból, ahol a kormány tankokkal igyekszik elejét venni a tiltakozásoknak. Ennek ellenére a Tadzsura negyedben, ahol egy hete a tüntetők közé lőttek, megint tüntetések kezdődtek. A tüntetők a hivatalos, zöld líbiai zászlót égetik, írja a BBC egy meg nem nevezett riporterre hivatkozva.
A BBC arab adásának beszámolója szerint tízezrek mentek el Ádenben három, a tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban elesett ellenzéki temetésére. Többek szerint ez az eddigi legnagyobb tüntetés Ádenben a lázongás kezdete óta.
Eszam Saraf, a csütörtökön kinevezett új egyiptomi miniszterelnök Facebook-oldalt indított, ahol várja a nép ötleteit. Ígérete szerint válaszol a felvetésekre és részletes tájékoztatást ad majd a történésekről. Saraf kinevezése megnyugtatta az ellenzéket, a tüntetések idején a Tahrír tériek oldalára állt.
A CNN jelentése szerint Muktada al-Szádr radikális siíta hitszónok több ezer híve tartott szimpátiatüntetést Líbia mellett Bagdad Szádrváros nevű siíta szegénynegyedében. A negyedet a háború előtt Szaddamvárosnak nevezték, a háború után al-Szadr édesapjáról nevezték el, aki siíta vallási vezető volt.
A líbiai állami tévé jelentése szerint tankokat és nehézfegyverzetet zsákmányolt a kormányhadsereg a felkelőktől Zavíjában, Tripolitól 50 kilométerre nyugatra. Az állami tévé nem tartozik a megbízható hírforrások közé.
Harcok robbantak ki a Kadhafihoz hű erők és a felkelők között Tripolitól 660 kilométerre keletre Rasz Lanuf olajkikötőjénél, jelentette az al-Jazeera. Az olajipari létesítmények ellenőrzése kulcskérdéssé vált, hiszen ez az ország egyedüli bevételi forrása. Amíg az olajexportot Kadhafi ellenőrzi, hatalmát is fenntarthatja. Az arab hírtelevízió jelentése szerint Zavíjában, Tripolitól 50 kilométerre is kiújultak a harcok.
A Guardian tripoli tudósítója, Peter Beaumont megpróbálta kijátszani a líbiai hatóságokat, de nem sikerült eljutnia Tadzsúrába, abba a kerületbe, ahol a múlt héten véres összecsapások voltak a pénteki ima utáni tüntetéseken. "Tadzsúra közelében tankokkal megerősített ellenőrzőpontba ütköztünk. Azóta több ellenőrzőpontot is megjártunk, ezeket a Khamisz-brigád (A Kadhafi fia által vezetett, elitt 32. zászlóalj) emberei őrzik" - írta. Beszámolója szerint a tripoliak "rettegnek. Két napja találkoztam egy férfival, aki elmesélte, hogy két fivérét is elhurcolták a biztonságiak, azóta ő házról házra járva bujkál. Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára ennyire rettegő embert" - írta.
A Reuters jelentése szerint a líbiai hatóságok kiengedték szobafogságából a nemzetközi sajtót, de azt azért nem hagyják, hogy csak úgy mászkáljanak Tripoliban. Az újságírók kizárólag a hatóságok által biztosított buszokon utazhatnak a hatóságok által kiválasztott - nyilvánvalóan békés képet mutató - helyszínekre.
A BBC tunéziai tudósítója szerint leállt a menekültek áradata Líbiából - egyelőre nem tudni, hogy mi az ok, az is elképzelhető, hogy lezárták a határt, melynek ellenőrzését a héten a kormányerők visszavették a felkelőktől. Reggel még arról szóltak a hírek, hogy jelentősen csökkent a menekülők száma, a korábbi napi tízezerről csütörtökre kétezerre csökkent.
A BBC Monitoring jelentése szerint a líbiai állami tévé felvételeket közölt arról a három holland tengerészgyalogosról, akiket a líbiai hadsereg fogott el. A tengerészgyalogosok mentőakcióban vettek részt, egy Líbiában rekedt holland állampolgárt akartak kimenekíteni.
A brit kormány jelentése szerint 3135 egyiptomi állampolgárt menekítettek ki repülővel Líbiából, jelentette a brit PA hírügynökség. A brit kormány további hatezer egyiptomit hajókkal menekítene ki. (Guardian)
Nuri al-Maliki miniszterelnököt hazugozzák a tüntetők a bagdadi Tahrír téren. "Olajat a népnek, ne a tolvajoknak" - skandálják több százan. Irak több városában is tüntetések vannak, pedig a hatóságok még az autóforgalmat is betiltották, és teljes utcákat is lezártak. (BBC)
Az AFP részletesebb beszámolót küldött arról az észak-jemeni tüntetésről, ahol a hadsereg a demonstrálók közé lőtt. A francia hírügynökség jelentése szerint a Szanaától 170 kilométerre északra, Szemla városában ketten életüket vesztették, kilencen megsérültek.
Az AP jelentése szerint a rezsim is komolyan készül a pénteki tripoli tüntetésekre. A városban útblokádokat állítóttak fel, az újságírókat bezárták a szállodákba, a lázadás kezdete óta akadozó internetet pedig teljesen leblokkolták. "Az utcák üresek, leszámítva a biztonsági erőket, akik állásokat alakítanak ki. A Tadzsúra negyedben, ahol egy hete rálőttek a tüntetőkre, a rendőrség két ellenőrzőpontot is felállított, igazoltatják az autósokat, és kifaggatják őket, hogy honnan-hová, és miért" - írja az amerikai hírügynökség helyszíni tudósítója.
További engedményekre készül a szaúdi uralkodócsalád, hogy megelőzze a lázadást. Az al-Watan című szaúdi lap jelentése szerint az uralkodó fontolgatja, hogy esetleg megadja a nőknek a választójogot, igaz, egyelőre csak a helyhatósági választásokon. Az ugyanakkor még nem került szóba, hogy a nők esetleg jelöltethessék is magukat. (Guardian)
A péntekre meghirdetett ellenzéki tüntetések miatt a líbiai hatóságok nem engedik a külföldi újságíróknak, hogy elhagyják szállodáikat, jelentette az al-Arabíja Tripoliból. A líbiai hatóságok hivatalos indoklása szerint a külföldi újságírók jelenléte "erőszakot robbanthat ki". "Ezek rendkívüli körülmények. Tudom, hogy beszámolnak róla és kiforgatják" - jelentette ki Musza Ibrahim, a biztonsági erők szóvivője. "Ezt az árat hajlandóak vagyunk megfizetni azért, hogy ne tudósíthassatok és ne csináljatok Tripoliból Bagdadot" - tette hozzá. (BBC)
Mérgezett teával akart véget vetni életének Gamal Mubarak, a bukott egyiptomi elnök második fia és utódjelöltje az apja bukását követő napokban, amikor a hatóságok már a világ különböző országaiban elhelyezett vagyonuk lefoglalásán dolgoztak, jelentette az Echorouk algériai napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A hír hitelességéért nem vállalunk felelősséget.
A Reuters jemeni ellenzéki forrásokra hivatkozó jelentése szerint a kormányhadsereg bombázott egy tüntetést az ország északi részén. Állítólag halálos áldozatok is vannak.
Példanélküliek a jelenlegi politikai demonstrációk Ománban, jelentette a BBC helyszíni tudósítója. Az ország egén helikopterek köröznek, de nincs jele a biztonsági erők fellépésének. A tüntetők ugyanakkor biztosak benne, hogy civil ruhás rendőrök vegyültek közéjük. Az országban felfüggesztették a mobilhálózatokat, hogy ezzel is nehezítsék az ellenzéki szervezők kommunikációját.
A BBC jelentése szerint Bahreinban is folytatódnak a tüntetések. Az ellenzék ugyanakkor jelezte, kész tárgyalni az uralkodócsaláddal, de elsőszámú követelésük továbbra is az autokrata rendszer felszámolása és a hatalom megosztása.
A pénteki imanap hagyományosan a tüntetések napja is az arab világban az elmúlt hetekben, hónapokban. Az AP jelentése szerint Bagdadban is gyülekeznek a kormányellenes tüntetők, a helyi Tahrír téren már több százan vannak. Egy hete 14 halottja volt a tiltakozók és a biztonsági erők összecsapásainak. Irakban főleg a korrupció miatt nagy az elégedetlenség.
Az AP-nek nyilatkozó tripoli források szerint pletyka útján terjed a városban a felhívás a tüntetésre. A tervek szerint az arab világ forrongásaiban már szokásos, pénteki ima utáni tüntetés lesz a fővárosban. Ez egyben tesztje is lehet annak, Kadhafi mennyire ura a helyzetnek a fővárosban.
A Reuters jelentése szerint a Kadhafihoz hű líbiai légierő reggel bombázta a felkelők bázisát Azsdabíjában. Illetve csak bombázta volna, mert nem talált. "Itt ültünk, amikor hallottuk a gépet, aztán a robbanásokat. Remegett a föld, de a bombák a falakon kívül csapódtak be" - nyilatkozta a brit hírügynökségnek Haszán Faradzs.
Hugo Chávez venezuelai elnök kitart közvetítési terve mellett, annak ellenére, hogy a líbiai ellenzéknek és Washingtonnak sem tetszik az ötlet. Közben Venezuela fővárosában, Caracasban Kadhafi ellen és Líbia felszabadításáért tüntettek. (al-Dzsazíra)
Szaif Kadhafi szerint a média is tehet arról, hogy Líbiában ilyen mély válság alakult ki. A Kadhafi-fiú al-Dzsazírának adott interjúban megismételte azt a korábbi állítását, hogy a Nyugatnak Líbia olajára fáj a foga.
Lemondott a London School of Economics (LSE) igazgatója. Howard Davies azzal indokolta a döntést, hogy tönkretette az egyetem jó hírét, amikor kutatási célokra elfogadott 300 ezer fontot Kadhafi másodszülött fiától, Szaiftól. (BBC)
Halomra lőtt katonákról készült felvételt töltött fel valaki a Facebookra. Legalább huszonegy egyenruhás, megkötözött ember holtteste látható, egy férfi életben van. A Facebook-oldalon az olvasható, hogy a felvételt eredetileg az állami televízióban mutatták be, azt állítva, hogy a felkelők végezték ki a katonákat. Valójában azonban olyan fegyveresekről van szó, akiket a saját embereik lőttek le, mert nem akartak harcolni. A megrázó felvételt itt lehet megnézni (+18). (al-Dzsazíra)
Harminckét dél-koreai állampolgárt kimenekítettek Líbiából, egy hadihajóval mentek értük, várhatóan még ma megérkeznek Máltára. (al-Dzsazíra)