Kadhafi: A feketék lesznek a világ urai

Moamer Kadhafi líbiai diktátor zöld könyvére kedden figyelt fel ismét a világ, amikor közel kétórás, zavaros beszédében többször is előszedte a saját maga által írt művet, és hosszasan, nagy kedvvel idézett belőle.

A líbiai iskolákban kötelező anyagként tanított Zöld Könyvet a világ számos nyelvére, köztük magyarra is lefordították. A könyv hozzáférhető a hazai könyvtárakban, de kíváncsiak voltunk arra, hogy igaz-e: aki besétál Líbia budapesti nagykövetségére, és kér egy Zöld Könyvet, annak ingyen a kezébe n

yomnak egy példányt.

A nagykövetség, legalábbis kívülről, elég lehangoló képet mutat. Vitrinek mögött szakadozott, napszítta fényképeken láthatók Líbia nevezetességei, de az egyik vitrinről már hiányzik az üvegbúra. A kőkerítésen még mindig ott vannak a néhány héttel ezelőtti, Kadhafi-ellenes tüntetés mécsesei.

Csöngetésünkre egy sárga pulóveres férfi nézett ki a villából. Amikor a Zöld Könyvet kértük, visszament, majd egy perc múlva megjelent: „Elfogyott, jöjjön vissza egy hét múlva.” Ami azt illeti, nehezen tudjuk elképzelni, hogy Kadhafi rezsimjének most az a legfontosabb problémája, hogyan juttassák el a magyar nyelvű példányokat Magyarországra. De ki tudja, egy hét múlva ismét megpróbáljuk, hacsak – több más nagykövetséghez hasonlóan – addigra nem áll át a budapesti képviselet is az ellenzék oldalára.

A Zöld Könyv a kapitalizmus és a marxizmus melletti esetleges harmadik út, meglehetősen egyszerű, már-már együgyű alapvetése.

Az 1976-ban publikált első rész a demokrácia problémájának megoldásáról szól. A szerző szerint az elavult parlamentáris demokrácia vagy az egypárti rendszerek helyett az alapszintű népi bizottságokon alapuló néphatalom az igazi megoldás.

Az 1978-ban kiadott második rész a gazdaságról szól, a megoldás itt a szocializmus, amikor majd föl lehet számolni a profitot, de ezt nem lehet egy egyszerű határozattal elérni, mivel a gazdasági teljesítmény motorja maga a profit.

Kadhafi az 1979-ben kiadott harmadik részben a társadalmi bázisról elmélkedik, családról, törzsről, nőről, kisebbségekről, feketékről. Ez utóbbi fejezet címe: „A feketék fognak uralkodni a világon!” A semleges szövegből viszont nem derül ki, hogy ez jó lesz-e vagy rossz. De ebben a harmadik, és egyben legszórakoztatóbb könyvben van szó a művészetekről, valamint – egy fejezetbe terelve – a sportról, a lovaglásról és a moziról.

Itt érdemes szó szerint idézni a könyv egyik fergeteges bekezdését, ahol a szerző a tömegeket vonzó sportágak ellen kel ki. Ezzel szemléltethetjük azt a szellemi mélységet is, ami a három könyvet áthatja: „A sport olyan, mint az ima, vagy az evés, vagy a fűtés és a szellőztetés. Ostobaság lenne, ha a tömegek azért mennének egy étterembe, hogy azt bámulják, amint egy, vagy több ember eszik. Az is ostobaság lenne, ha hagynák, hogy egy, vagy több ember élvezné helyettük a fűtés vagy a szellőztetés örömét. [...] Ugyanígy ostoba dolog, hogy a tömegek azért menjenek a sportpályákra, hogy egy, vagy több játékost bámuljanak, miközben ők nem vesznek részt a játékban.”

Aki további részletekre kíváncsi, olvassa hétfői parlamenti közvetítésünket, ahol bőségesen szemlézünk belőle.

Kadhafi két nagysikerű, 1969-es hatalomra jutásakor még uralkodó szerzőtől merített ihletet: az egyik az egyiptomi Gamal Abden-Nasszer volt, akinek a nevéhez az iszlámtól független arab nacionalizmus és kispolgári szocializmus ötvözete, a nasszerizmus fűződik. Nasszer – ahogy uralkodásának első felében Kadhafi is – a nagyobb vállalkozásokat államosította, szovjet segítségre támaszkodott, nem békélt Izraellel, a tömegeket pedig igyekezett távol tartani a közélettől. És Nasszer volt a szerzője a pánarab nacionalizmust hirdető és az afrikai vezető szerepet is megfogalmazó könyvnek, a Forradalom filozófiájának.

A Kadhafi előtt lebegő másik példa Mao volt, akinek Vörös Könyvecskéjét is vagy 50 nyelvre fordították le, és 5 milliárd példányban jelent meg, és a Zöld Könyvhöz hasonlóan útmutatást ad az élet szinte valamennyi területére.

A Zöld Könyvvel kapcsolatos egyik legérdekesebb sztori az, hogy 1987-ben (vagyis egy évvel azután, hogy Tripoli támogatásával merényletet követtek el egy nyugat-berlini diszkó ellen, amit az USA Líbia bombázásával torolt meg) egy NSZK-beli hokicsapat, a csőd szélén álló Iserlohn, a Zöld Könyvről akarta elnevezni stadionját, és a mezén is Kadhafi könyvét reklámozta volna.

A különben Németországban állomásozó kanadai katonák által alapított csapat tulajdonosa Tripoliba utazott, hogy tervét előadja a Zöld Könyvvel kapcsolatos tanulmányokat folytató intézetnek, ahol megítélték a kért 900 ezer dolláros támogatást.

Hogy mégsem lett az üzletből semmi, arról Friedrich Zimmermann belügyminiszter tehet, aki nyomást gyakorolt a német hokiszövetségre, mondván, a sportnak politikailag semlegesnek kell lennie. A szponzorációt végül megtiltotta a szövetség.