Újabb földrengés jöhet Japánban
Fekete füst szállt fel szerdán a fukusimai Daiicsi-1. erőmű hármas blokkjából - jelentette be a létesítmény tulajdonosa, a tokiói villamosművek. A füst oka egyelőre nem ismeretes, az épületet kiürítették.
Már 9400-nál is több halálos áldozata van a tíz nappal ezelőtti földrengésnek és szökőárnak, az eltűntek száma 14 700 felett van, közölte szerdán a japán rendőrség.
A japán meteorológiai szolgálat nem zárja ki, hogy az elkövetkező három napban 7-es fokozatúnál erősebb földrengések történnek a térségben, a szakértők húszszázalékos esélyt adnak ennek.
![A 3-as reaktor hétfőn is füstölt](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/201/2013/20134/2013460_6e5b9091907675c4c12e3c607f12ad6c_wm.jpg)
Közben folyamatosan emelkedik a hőmérséklet a fukusimai atomerőmű egyes reaktorában. A legfrissebb mérések szerint a hőmérséklet 399 Celsius fokra emelkedett, miközben a normális üzemi hőmérséklet 302 fok lenne, közölte a japán atomenergia ügynökség.
A megrongálódott erőmű kettes és hármas reaktorblokkjában továbbra is nyugtalanító a helyzet. A kettes blokk épületében félbe kellett szakítani a helyreállítási munkálatokat szerda reggel, mert a sugárzás szintje túl veszélyessé vált. A blokk hűtőrendszerének közelében 500 mikrosievert volt a sugárzás mértéke óránként. A sugármennyiség megengedett mértéke 0,05-0,2 mikrosievert óránként.
![A TEPCO munkatársai vízzel hűtik a négyes blokkot](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/201/2013/20132/2013228_52564fadeacec969a40d584f11cecb69_wm.jpg)
A tokiói hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy a vezetékes ívóvíz gyerekek számára nem biztonságos, mert a radioaktív jód szintje a vízben magasabb az elfogadhatónál.