A német államfő barátilag szóba hozta a magyar médiatörvényt és a különadókat is
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő nagyon szikár közleményénél kicsit bővebben beszélt Christian Wulff német köztársasági elnök az Orbán Viktorral folytatott pénteki megbeszéléséről.
![Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Christian Wulff német köztársasági elnököt az Országházban (fotó: Kovács Tamás)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/204/2049/20490/2049020_6fa8f07e0dd8281d5ae0150fbea82795_wm.jpg)
"Természetesen, ahogy barátok közt lenni szokott, bizonyos nyugtalanító dolgokról is beszéltünk a médiatörvénnyel, az adókérdéssel és az alkotmányozási vitával kapcsolatban" - nyilatkozta a dpa hírügynökségnek szombaton Wulff. Az Arraiolos-csoport budapesti találkozójára érkezett német államfő azzal folytatta: "Kívánom, hogy a konzultációk során nagy gondossággal járjanak el".
A dpa megjegyezi, hogy Magyarországot a vitatott médiatörvény miatt nemzetközi bírálatok érik. A bankokra kivetett különadó mindenekelőtt a külföldi hitelintézeteket bosszantja. Április 18-án pedig a magyar parlament olyan új alkotmányt fogad el, amely a dpa által idézett bírálók nézete szerint Orbán Viktor kétharmados többséggel kormányzó jobboldali nemzeti pártjának, a Fidesznek a hatalmi igényeire lett szabva.
Wulff megemlítette azt is, hogy "mindenekelőtt Magyarország erős európai perspektívájára van szükség. Fontos, hogy Magyarország egy tevékeny Európa-barát szerepet vállaljon." Elvégre a magyar EU- elnökség is "nagyon jól és nagyon sikeresen zajlik". Magyarország és Németország "rendkívüli barátságban és jó kétoldalú viszonyban" áll egymással - hangsúlyozta a német államfő.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője még pénteken egy rövid közleményt adott ki. Eszerint a Wulffot fogadó Orbán Viktor elmondta, hogy "Magyarország nagy tisztelettel tekint Németországra, és minden területen hosszú távú együttműködésre törekszik vele."
A tárgyalófelek méltatták Németország és Magyarország szoros együttműködését az Európa előtt álló kihívások kezelésében - áll a közlemény második mondatában.