Koronavírus adatok

2022. jan. 27.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Angelika
-3 °C
5 °C

Az Afrikai Unió tárgyalásokat kezd Líbiában

2011.04.09. 12:49
Öt afrikai államfő utazik vasárnap a líbiai Tripoliba és a felkelők által uralt Bengáziba a Dél-Afrikai Köztársaság elnökének vezetésével, hogy közvetítsenek a két szemben álló fél közötti diplomáciai tárgyalásokban.

Jacob Zuma dél-afrikai elnök mellett az Afrikai Unió tagországainak négy másik államfője, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Mali, Mauritánia és Uganda elnöke is Líbiába utazik, írja a BBC.

A delegáció a NATO engedélyével Tripoliban találkozik Kadhafival, április 10-én és 11-én pedig Bengáziban a felkelők politikai képviseletével, az Átmeneti Nemzeti Tanáccsal is tárgyalóasztalhoz ülnek. Az Afrikai Unió mindkét felet felszólítja az azonnali tűzszünet bejelentésére és a politikai párbeszéd megkezdésére.

Miszrata lángokban

A BBC líbiai tudósítója arról is beszámolt, hogy a legnagyobb gondot jelenleg a Kadhafi-erők által hetek óta ostromlott Miszrata jelenti, a Tripolitól 215 kilométerre fekvő városban ugyanis állandósultak az utcai összecsapások és sok a civil áldozat. A felkelők sajtószóvivője szerint Kadhafi katonái továbbra is válogatás nélkül lőnek minden épületre Miszratában.

EU-segítség ENSZ-felhatalmazással

Az Európai Unió kész humanitárius segítséget nyújtani a szorongatott városnak, katonai támogatással evakuálnák a sebesülteket és biztosítanának ellátmányt Miszrata lakosságnak. Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a napokban levélben kért ENSZ-felhatalmazást a humanitárius akcióra Ban Kimun ENSZ-főtitkártól. Az ENSZ egyébként vasárnap küld ki Líbiába egy emberjogi ügyekkel foglalkozó küldöttséget, amely a térségben elkövetett emberiesség elleni bűnöket vizsgálja ki. 



  • Vennék
  • Bankszámla