Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Elfoglalták Miszráta repterét a líbiai felkelők

2011.05.11. 18:20
A győzelmet ünneplő tömeg felgyújtotta a kormányerők hátrahagyott harckocsijait. A felkelők következő célpontja Zlíten lesz.

Nehéz harcok után elfoglalták Miszráta repülőterét szerdán a líbiai felkelők, és sok zsákmányt ejtettek a visszavonuló kormánycsapatoktól, jelentették a hírügynökségek. A felkelők beszámolója szerint két napon át folytak az összecsapások, mire sikerült teljes ellenőrzésük alá vonni a két hónapja ostromlott város déli határánál lévő repteret. A kormányerők hátrahagyott harckocsijait a több száz fős fegyveres tömeg ünnepelve felgyújtotta.

"Ez nagy győzelem... Kadhafi erőinek az erkölcsi tartása nagyon meggyengült, miután többször is vereséget szenvedtek" - mondta az egyik fegyveres, aki már a főváros, a mintegy 180 kilométerre nyugatabbra fekvő Tripoli felszabadításának tervéről beszélt. A következő célpont Zlíten lesz.

A kormányerők nyolc hete körülzárták, és három irányból támadták Miszrátát, de a kikötőjét soha sem tudták bevenni, és április végén kiszorultak a város központjából is. A folyamatos csatározásokban és tüzérségi támadásokban több száz ember vesztette életét.

Eközben 25, még a kormányerők kezén lévő város képviselői tanácskozást tartottak Katarban, és felesküdtek a felkelőket irányító Átmeneti Nemzeti Tanácsra. Ezek a városok az ország nyugati, központi és déli részén vannak. Megerősítették azokat a híreket, amelyek szerint a forradalom elérte Tripolit is.

Egy résztvevő, a Moammer Kadhafi líbiai vezető törzséhez, a Kadhadfához tartozó Mohammed Szajjed Kadhaf ad-Dam egy üzenetben lázadásra szólította fel a törzset.

Az egyik ellenálló városban, Zintanban a felkelők elutasították, hogy tűzszünetet kössenek Kadhafi kormányzatával, amit Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szorgalmazott. "Nem bízunk Kadhafiban... Ez nem a tűzszünet ideje" - mondta egy szóvivőjük.

Délelőtti jelentések szerint a líbiai felkelők elfoglaltak egy katonai támaszpontot Tripoli elővárosában; a fővárosban harcoló felkelőket intenzív légicsapásaival segíti a NATO. Úgy tudni, hogy a hadsereg katonái közül többen a lázadók oldalára álltak, akik szemtanúk szerint - a felkelés február 17-i kirobbanása óta először - Tripoli több negyedében is kitűzték saját lobogójukat, az 1969-ben megdöntött monarchia trikolórját.

A NATO légiereje szerdára virradóra parancsnoki központokat és kormányzati intézményeket támadott a líbiai fővárosban és környékén: előbbiek között volt a katonai hírszerzés egyik bunkere, utóbbiak között pedig találat érte a parlament, az állami tévé és rádió, valamint a líbiai hírügynökség épületét is. Állandó célpontja a Tripoli elleni légitámadásoknak a Báb el-Azízíja-i főhadiszállás, amelynek bunkerében húzta meg magát feltevések szerint Kadhafi ezredes. Egy szemtanú szerint reggel több mint egy órán át újabb robbanások rázták meg a város keleti részét, miközben harci gépek repültek át Tripoli felett.

Helyszíni jelentések szerint a főváros lakosságának hangulatában gyökeres változás történt, Kadhafit magára hagyják hozzá eddig hű törzsi vezetők is. Tripolitól nyugatra, a "berber háromszögben" és Dzsebel-el-Garbi hegyeiben a jelek szerint szintén a lázadó alakulatok vették át a kezdeményezést; a tunéziai határhoz közeli Nálút városánál és a fővárostól 160 kilométerre délnyugatra fekvő Zentenben ellentámadásba mentek át.

Adzsdábíja közelében - a lázadók parancsnokságával egyeztetve - a NATO légicsapásokkal fékezte meg a reguláris erők előrenyomulását. A lázadók egyik parancsnoka, Abdul Dzsavad szerint rakétavetőkkel felfegyverzett alakulataik támadást indítottak Adzsdábija nyugati szélétől Marsz-el-Brega olajkikötője irányában, és megsemmisítették a Kadhafihoz hű csapatok 14 felfegyverzett kisteherautóját. Ezt követően azonban a NATO utasításának megfelelően mintegy 20 kilométerre visszavonultak, hogy az észak-atlanti szövetség bombázói csapást mérhessenek a hadsereg egy Adzsdábíja felé nyomuló jelentős egységére. A NATO-val folytatott koordináció eredményeként a felkelők fontos állásokat foglaltak vissza Adzsdábíjában és el-Arbainban is.

Bagdadi Mahmúdi líbiai miniszterelnök kedden az ENSZ főtitkáránál tiltakozott az országa elleni NATO-bombázások miatt, a világszervezet alapokmányának megsértésével vádolva az észak-atlanti szövetséget. A szövetség által végrehajtott légicsapások egyértelműen túllépnek az ENSZ-től kapott felhatalmazás keretein, emellett sértik a nemzetközi jogot és az ENSZ alapokmányát is, mondta Mahmúdi Ban Ki Munnak. A Tripolit kedd este megrázó robbanások után Mahmúdi számos ország külügyminiszterével folytatott telefonos megbeszélést.

Szerdán Bengáziba, az Átmeneti Nemzeti Tanács székhelyére érkezett Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. A látogatást nem jelentették be előre. Lengyelország a NATO tagjaként szállító repülőgépeket ajánlott fel a líbiai hadműveletekhez. A varsói diplomácia vezetője az európai országok külügyminiszterei közül az első, aki Bengáziba utazott. Európa segítségét ígérte a líbiai felkelőknek. Közölte, hogy Varsó a  ÁNT-t tartja annak a testületnek, amely a nemzetközi közösséggel folytatott tárgyalásokon a líbiai nép demokráciaóhaját képviseli. A tanács alelnöke, Abdul Hafiz Goga megjegyezte: ez nem jelenti azt, hogy Varsó hivatalosan elismerte az ÁNT-t Líbia egyetlen legitim vezetőtestületének. Ezt eddig az európai államok közül csak Franciaország és Olaszország tette meg. Sikorski mindenesetre csodálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, amit a líbiai felkelők cselekszenek.