Amerikai zsoldoshadsereg alakul Abu Dzabiban
Az amerikai kiképzők vezette, főleg kolumbiai és dél-afrikai állampolgárokból álló egység feladata az olajvezetékek és felhőkarcolók terroristatámadásokkal szembeni megvédése mellett a belső lázongások leverése, a vendégmunkások táboraiban fellépő elégedetlenség elfojtása, írja a New York Times.
A külföldi zsoldosoknak kellene szembeszállniuk egy esetleges iráni agresszióval is, mert az Egyesült Arab Emírségek uralkodói a saját, kis létszámú haderejüket alkalmatlannak tartják erre a feladatra.
A zsoldoshadseregre eddig 529 millió dollárt fordított a Perzsa-öböl menti arab monarchia. A terv fő helyi támogatója a brit sandhursti elit katonai akadémián végzett Mohamed ben Szaid al-Nahajan sejk, Abu Dzabi koronahercege, akit az emírségek de facto irányítójának tekintenek.
A projekt, mivel az részben a rivális Irán ellen irányul, némi támogatást élvez Washingtonban is, annak ellenére is, hogy az amerikai törvények értelmében az Egyesült Államok állampolgárai nem vehetnek részt külföldi csapatok kiképzésében a külügyminisztérium felhatalmazása nélkül.
A New York Times szerint a kolumbiaiak harci képességei alulmúlták a várakozásokat, ezért az eredetileg 800 fősre tervezett zászlóaljat március 31-ig csak 580 katonával töltötték fel. A lap úgy értesült, hogy az emírségek vezetői csak abban az esetben engedélyezik majd a külföldiek számára létrehozandó kiképzőbázis beindítását, ha a zászlóalj éles helyzetben lesz képes bizonyítani alkalmasságát.