Politikai pártot alapítottak az egyiptomi Muzulmán Testvérek
Szabadság és Igazságosság néven pártot alapítottak az egyiptomi Muzulmán Testvérek (MT): a politikai csoportosulás 8821 alapító tagja közül 978 nő és 93 kopt keresztény - jelezte Szaad al-Katatni, a párt egyik tagja szerdán, miután benyújtotta a szervezet hivatalos bejegyzéséhez szükséges papírokat.
"Ez a párt nem vallási, hanem civil párt, amely az iszlám jogon alapul" - hangsúlyozta Katatni.
A politikai csoportosulás vezetője Mohammed Murszi, az MT korábbi szóvivője lett, helyettesének pedig Rafik Habib keresztény értelmiségit nevezték ki. Az 1928-ban alapított MT-t 1954-ben betiltották. A februárban elűzött egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak uralma alatt megtűrtnek számított szervezet ma az egyik legkomolyabb politikai erő.
A Szabadság és Igazságosság június 17-én kezdi meg tevékenységét, és indul a szeptemberi parlamenti választásokon.