Oszkár
20 °C
29 °C

Hangszálműtét is tolja a belga kormányalakítást

2011.05.30. 14:37

Ezúttal hangszálműtét csúszik a kormányalakítás Belgiumban, ahol már 351 napja nem sikerült megegyezni az új kabinetről. A II. Albert király által májusban másodszor is kormányalakítással megbízott Elio Di Rupo, a vallon szocialisták elnöke szerdán esik át hangszálműtéten, utána pedig egy hétig nem szabad megerőltetnie hangszálait, írja az RTBF Info.

Elio Di Rupo
Elio Di Rupo

A pártok vezetőivel így csak június 8-án folytatódhatnak az egyeztetések, így már az is biztosnak tűnik, hogy még egy évvel a 2010. június 13-i parlamenti választások után sem lesz meg az új kormány. Di Rupo műtétje miatt azért nem fagy le teljesen az egyeztetés, szakmai szinten tovább tárgyalnak például a költségvetés egyensúlyához szükséges lépésekről.

2010 júniusában előrehozott választást kellett tartani, amelyen a függetlenségpárti Bart De Wever Új Flamand Szövetsége (N-VA) lett Flandria és az ország legerősebb pártja, és rögtön előtérbe került az ország esetleges szétszakadása is. Belgiumban koalíciós kényszer van, a kedvezőtlen előjelek ellenére a pártok közötti egyezség részeként Elio Di Rupo, a vallon oldalon győztes szocialisták vezetője már 2010-ben megpróbálkozott a kormányalakítással.

Sikertelen kísérlete után azonban a felek visszakerültek a tárgyalóasztalhoz, de azóta sem sikerült megegyezniük. Sokan időhúzással vádolják Bart De Wevert, szerintük így próbálja bizonyítani, hogy a flamandok és a vallonok már nem képesek hosszú távon együttműködni.

A probléma lényege, hogy a flamandok közül nagyon sokan alapvető átalakításokat akarnak Belgium államszerkezetében, sokuk függetlenedési vágyát az évtizedes nyelvi és kulturális ellentétek mellett praktikus okok táplálják. Flandria az elmúlt évtizedekben dinamikusan fejlődő régió lett, míg a 20. század elején a Belgiumot az ipari  nagyhatalmak közé segítő szén- és vaskohászat fokozatos térvesztésével a valaha még gazdag Vallóniából az elszakadáspárti flamandok szerint költséges potyautas lett.