Gedeon, Johanna
2 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Rakétával is válaszolhatnának a hackertámadásra

2011.05.31. 18:58 Módosítva: 2011.05.31. 22:46
A Pentagon kiberstratégiájában is szerepel az adott esetben katonai erő alkalmazása a hackertámadást indító országok ellen. Ha egy hackertámadás emberéleteket követel, valamint olyan súlyos károkat okoz, mint egy hagyományos katonai támadás, akkor felmerülne a katonai válaszcsapás lehetősége.

A Pentagon arra a következtetésre jutott, hogy egy másik országból eredő hackertámadás és szabotázs háborús lépésnek felelhet meg. Ezzel fennállhat a lehetősége, hogy az Egyesült Államok hagyományos katonai erővel válaszoljon a hackertámadásokra, írja védelmi minisztériumi forrásaira hivatkozva a Wall Street Journal.

A Pentagon jelentésének egyes elemeit júniusban hozzák nyilvánosságra, de a Wall Street Journal több olyan katonai forrással is beszélt, akik már állítólag olvasták a dokumentumot. Az amerikai kormányzat a tervezetben megpróbál lépést tartani a változó világgal, ahol egy hacker már olyan komoly támadásokat követhet el amerikai atomerőművek, a metróhálózat vagy gázvezetékek ellen, mint egy ellenséges ország hadserege.

A Pentagon rendszerei elleni támadások, valamint az iráni atomprogram ellen bevetett Stuxnet komputervírus is arra sürgette az Egyesült Államokat, hogy kidolgozza hivatalos álláspontját a hackertámadásokról. A hétvégén a Lockheed Martin, az egyik legnagyobb amerikai katonai beszállító is elismerte, hogy behatoltak a rendszerébe.

A titkosított, harminc oldalas Pentagon-dokumentum tizenkét oldalas változatát hozzák majd nyilvánosságra. A dokumentum szerint a hackertámadások esetén is alkalmazhatnák azokat a háborús helyzetekre vonatkozó törvényeket és egyezményeket, mint a hagyományos hadviselés esetében.

Pentagon-tisztviselők úgy vélik, hogy a legveszélyesebb kibertámadásokhoz kormányzati forrásokra van szükség. Így a tervezettel részben figyelmeztetni akarják az Egyesült Államok lehetséges ellenségeit, hogy milyen komoly következményei lehetnek egy ilyen támadásnak. "Ha kiütöd az energiaellátásunkat, akkor előfordulhat, hogy egy rakétát küldünk le a kéményeden" - mondta egy katonai tisztviselő.

A jelentés a lap szerint nem érint a tervezett stratégia mellett felmerülő több bonyolult kérdést. Nem világos, hogy az Egyesült Államok mikor lehet egészen biztos egy támadás eredetében, sem pedig azt, hogy milyen súlyos hackertámadás ér fel katonai támadással.

A Pentagonon belül heves viták folynak a kérdésről, többen az úgynevezett kiegyenlítés politikáját szorgalmazzák. Eszerint ha egy hackertámadás emberéleteket követel, valamint olyan súlyos károkat okoz, mint egy hagyományos katonai támadás, akkor felmerülne a katonai válaszcsapás lehetősége.

A Pentagon más országokkal és a magánszektorral is együttműködne a stratégia megvalósításában. Kiemelik, hogy mindenképpen egyeztetni kell az amerikai kibertámadások elleni doktrínát az Egyesült Államok szövetségeseivel. A NATO már 2010-ben úgy döntött, hogy ha hackertámadás éri valamelyik tagországot, akkor a többiek közösen vitatják meg a lehetséges válaszlépéseket.

A lap forrásai szerint egyelőre még nem jelölték meg az Egyesült Államok lehetséges kiberellenfeleit, azonban a titkos szolgálati források a korábbi támadásokat Oroszországból és Kínából eredeztették.

Az amerikai kormány az előző héten már közzétette az új, internetes biztonsággal kapcsolatos stratégiáját tartalmazó dokumentumot, az International Strategy for Cyberspace-t. A hackertámadást ugyanolyan fenyegetésként értékeli, mint egy fegyveres támadást, és eszerint is reagál rá.