Valér
4 °C
8 °C

Iszlamista milícia végzett a felkelők tábornokával

2011.07.30. 23:26

A líbiai felkelők Átmeneti Nemzeti Tanácsát képviselő Ali Tarhúni olajügyi miniszter szerint a felkelőkkel szövetséges egyik iszlamista milícia tagjai végeztek Abdel-Fattah Júnisz tábornokkal, a felkelők erőinek főparancsnokával.

Júneszt és két segédjét azután ölték meg, hogy visszahívták őket Bengáziba, ahol ki akarták kérdezni őket. Agyonlőtt és összeégett holttestüket a felkelők fővárosának közelében találták meg.

Többen visszaélésekkel vádolták meg a korábban Moammer Kadhafi belügyminisztereként dolgozó tábornokot. Bizottság vizsgálja Júnisz halálának körülményeit, de a gyilkosokat már azonosították. Szemtanúk korábban azt mondták, hogy Júniszt lázadók lőtték agyon, miután árulás gyanújával őrizetbe vették, ezt Dzsalíl tagadta.

Abdel-Fattah Júnisz évtizedekig állt Kadhafi szolgálatában. Belügyminiszterként februárban pártolt el tőle és állt át a felkelők oldalára. A felkelőket ugyanakkor megosztotta érkezése, egyesek dicsérték az átállásért, mások viszont gyanakvással fogadták, mint Kadhafi régi szövetségesét.