Gettóba zárnák a koszovói szerbeket

Hashim Thaci koszovói miniszterelnök egy július végi hétfőn gondolt egyet, és rendőrségének különleges egységével megpróbált elfoglalni két határátkelőhelyet Koszovó szerbek lakta északi része és Szerbia között.

A kísérlet végül kudarcba fulladt. Tudni kell, hogy itt soha nem volt ellenőrzés, a valódi, KFOR-csapatok által végzett ellenőrzés Koszovón belül volt, a szerbeket a koszovóiaktól elválasztó etnikai választóvonal mentén.

Kosovska Mitrovica és a környező települések hatvanezer szerbje így gyakorlatilag Szerbiához tartozott, Pristinához a gyakorlatban annyi közük volt, mint egy szegedi vagy nisi polgárnak, azaz nagyjából semmi; a szerb jog szerint ítélkeztek felettük, szerb rendszámú autóval jártak, dinárral fizettek, a boltokban szerbiai joghurtot vásároltak, a kórházakba Szerbiából hozták a gyógyszereket, satöbbi.

Egyfajta hallgatólagos megállapodás volt ez Belgrád, Pristina és a nemzetközi erők között. A lehetetlenséget súrolja ugyanis az itt egy tömbben, ráadásul a szerb határ mellett élő szerbek integrálása a koszovói államba. Maradjon hát így minden, Pristina örülhet, hogy kikiálthatta függetlenségét, és az ország 25 járásából 22-ben ő az úr, Belgrádnak nem kellett lemondania a Koszovóban egy tömbben élő szerbekről, legfeljebb csak papíron, a nemzetközi erőknek pedig nem kell direkt háborús helyzetet kezelniük.

Thaci hadműveletére a szerbek kétféle módon reagáltak:

1. Felgyújtották a jarinjei átkelőt. A tettesek kísértetiesen emlékeztettek szervezett, belgrádi futballhuligánokra, nem pedig az albánok lépésén feldühödött Kosovska Mitrovica-i polgárokra. Olyan alakok voltak, akik Koszovó függetlenségének kikiáltásakor törtek-zúztak a szerb nagyvárosokban, vagy akik miatt tavaly le kellett fújni az olasz–szerb focimeccset. A hivatalos Belgrád ezt az akciót mélységesen elítélte.

2. Megszállták, és a mai napig megszállva tartják a határhoz vezető utakat. Na ezek az emberek már valódi koszovói szerb polgárok voltak, és őket még belgrádi miniszterek is támogatták, mondván, mindenkinek joga van a szabad mozgáshoz. Paradox helyzet: miközben Európa éppen a határok lebontásán fáradozik, a Balkánnak ebben a térségében pont Európa bevonásával kell valamilyen megoldást találni egy vadonatúj határ érvényesítésére.

Belgrád már nem az a sötét erő

Na de miért pont most, három évvel Koszovó függetlenségének kikiáltása után szánta rá magát Thaci arra, hogy elfoglalja a szerbséget elválasztó határvonalat? Röviden: Belgrád viselkedése egyre inkább megfelel a nemzetközi közösség elvárásainak, miközben  Pristina egyre többször hozza zavarba Európát.

Szerbia idén nyárra teljesítette az Európai Unió elvárását: elfogta végre Ratko Mladicsot és Goran Hadzsicsot, a hágai törvényszék által körözött feltételezett háborús bűnösöket, így minden elvi akadály elhárult, hogy meginduljanak a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval.

A kilencvenes évek páriastátusától nehezen, de szabaduló Szerbia azzal is jó pontokat szerzett, hogy néhány hete megállapodást kötött néhány technikai kérdés rendezéséről az általa érthető okokból el nem ismert Pristinával: az emberek szabad mozgásáról, a születési anyakönyvek másolatának kicseréléséről, valamint az iskolai bizonyítványok kölcsönös elismeréséről.

Az egyre erősödő koszovói ellenzék, aminek egy része a balkáni albánságot egy államban akarja tudni, élesen támadta ezt a megállapodást, mivel a dokumentum – a szerbeknek tett gesztusból – közigazgatási választóvonalnak nevezi a két ország határát.

Talán emiatt is érezte Thaci, hogy lépéskényszerbe került. No meg azért, mert a nyugati világban a koszovói albánságot egyre kevésbé lengi körül a szabadságszerető kis balkáni nép mítosza. Az Európa Tanács tavaly decemberi jelentése gyilkosságokkal, szervkereskedelemmel vádolja Thaci miniszterelnököt, akiről azt állítja: a kilencvenes években maffiafőnök volt. És innen már nincsenek is olyan távol Milosevics egykori szerb és jugoszláv elnök vádjai: az UCK azért akarja leválasztani Koszovót Szerbiáról, hogy egy maffiaállamot hozzon létre Európa szívében. (Félreértés ne essék: Milosevics Szerbiája mindent elkövetett azért, hogy a koszovói albánság ne akarjon a szerbekkel egy államban élni.)

Erősít a NATO

A koszovói szerbség Szerbiába vezető köldökzsinorjainak blokádja fennmarad, és mind többen csatlakoznak hozzá. Belgrád, mint írtuk, bátorítja is a tiltakozásnak ezt a békés módját, joggal gondolja, hogy az elmúlt húsz évben mindent elvesztő Szerbia kisebbségbe szorult hatvanezer polgárát Európa nem hagyja gettóba zárni.

Nem kizárt azonban, hogy a Borisz Tadics szerb elnöktől némileg eltérő irányvonalat követő, és különféle huligánokkal szoros kapcsolatot ápoló szerb titkosszolgálat megpróbálja erőszakos irányba terelni az eseményeket, lásd a határátkelők felgyújtása. Biztató jel ugyanakkor, hogy Mladics elfogáskor a szélsőséges elemek messze nem okoztak akkora kárt a tüntetéseiken, mint Karadzsics elfogásakor, vagy Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltásakor. (Jellemző, hogy Mladicsot csak most kapták el, és előtte soha nem keresték Lazarevón, a rokonainál, pedig kézenfekvő lett volna. Mostanra lehetett benne biztos Belgrád, hogy az elfogással nem kockáztat egy kezelhetetlen zendülést.)

Talán a szélsőségesek akciójától tartva, talán túlzott óvatosságból, de a NATO csapaterősítést kért a KFOR megerősítésére. (Szolnokon éppen kedden búcsúztattak 220, Pristinába induló magyar katonát.)

Megoldás: nincs

Mondhatjuk erre, hogy már megint egy tüneti kezelés, a koszovói probléma ezzel nem oldódik meg. Koszovó szerbek lakta sávját nem valószínű, hogy odaadják Szerbiának, mert ezzel Bosznia-Hercegovina vagy Macedónia szétesését reszkíroznák. A nemzetközi közösség az egykori jugoszláv tagköztársasági belhatárok alapján ismerte el függetlenként az utódállamokat. Az egykori autonóm tartomány Koszovó felosztása durva és veszélyes precedenst teremtene a macedóniai albánoknak, a boszniai szerbeknek vagy horvátoknak.

De Belgrádnak se jönne jól egy ilyen megoldás, mivel a koszovói–szerb határ szerbiai oldalán (Bujanovac és környéke) meglehetősen nagy számban élnek albánok, akik alig várják, hogy Koszovóhoz csatlakozhassanak.

De mielőtt fanyalognánk a nemzetközi erők tehetetlenségén, a mesterségesen összetákolt Koszovó (és Bosznia-Hercegovina) működésképtelenségén, nem árt emlékezni: a kilencvenes években ezrek haltak bele a szerbek és albánok közötti ellenségeskedésbe. Most legalább nem lövik halomra az embereket, béke van. Nehéz, kegyetlen, izzadságszagú béke.