Visszatért Kína első repülőgép-hordozója
A hadihajó öt nap után, vasárnap délelőtt érkezett vissza útjáról, amely nagy figyelmet keltett világszerte a szakértők körében, tekintve a növekvő aggodalmakat Kína területi és tengeri törekvései miatt.
Tűzijáték fogadta a 306 méter hosszú vízi jármű befutását. A Varjag osztályú hajót Kína 1998-ban vásárolta meg Ukrajnától húszmillió dollárért, akkori közlés szerint úszó szállodának és kaszinónak, de a szigorú biztonsági intézkedések miatt kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy Peking saját anyahajót akar építeni.
Az út során végzett "tengeri kísérletek zökkenőmentesen zajlottak le" – írta a Hszinhua, hozzátéve, hogy a hordozón, amelynek még nincs neve, további átalakításokat hajtanak még végre. Ezekről azonban nem közöltek részleteket.
Szombaton a kínai sajtó azt az értesülést közölte, hogy repülőgyakorlatok lehetségesek a hajón, a gépek leszállását, majd azonnali felszállását gyakorolhatják, de a végleges leszállást nem.
Washington szerdán magyarázatot kért Kínától, mi szüksége van ilyen eszközre. Kitazava Tosimi japán nemzetvédelmi miniszter szintén magyarázatot kért pénteken Pekingtől, "támadó jellegű" eszköznek minősítve a repülőgép-hordozót.