A Kadhafi fiúkra is vadásznak

2011.08.22. 20:16 Módosítva: 2011.08.23. 07:13
Moammer Kadhafi még bujkál, így fiai elfogásáról szólnak egyelőre a hírek. A felkelők szerint sorra fogják el a diktátor családjának a tagjait, ám a legidősebbet kiszabadították, egy másikról pedig kiderült, hogy nincs is fogságban. A Kadhafi-fiúk legalább annyira különcnek bizonyultak, mint allűrjeiről is ismert apjuk, volt, aki korábban a Serie A-ban játszott focistaként, egy másik orosz katonai akadémián tanult, és volt, aki még apjával is szembefordult egy időben. Kadhafival együtt a családja is bukott.

Mohamed

avatar

Kadhafi legidősebb fia még az első feleségétől, Fatihától született (a többieknek már a diktátor második felesége, Szofia Farkas az anyja). Mohamed volt a Líbiai Olimpiai Bizottság elnöke, és sokáig apja utódjának tartották, kiderült azonban, hogy nincsenek ilyen ambíciói. Nem vállalt hangsúlyos szerepet a 2011-es eseményekben sem. Az Átmeneti Nemzeti Tanács bejelentette vasárnap este, hogy Mohamed megadta magát. Ezt ő maga is megerősítette telefonon, uganis éppen interjút adott, amikor behatoltak a lakásába a felkelők. Hétfő esti hírek szerint a diktátorhoz hű erők fegyveres harcban kiszabadították a fogságból.

Szaif al-Iszlám

Saif al Islam al Gaddafi

Kadhafi második legidősebb fia sokáig mérsékelt figurának tűnt, például a civil szervezetek fontosságáról írta a szakdolgozatát Londonban. A most 38 éves fiúnak a kétezres évek elején kezdődött közéleti szerepvállalása azzal kecsegtett, hogy kissé felenged a líbiai rezsim is. Az ország elkezdett közeledni a nyugati világhoz; lekerült a terrorizmussal vádolt országok listájáról, sőt, az USA egyik legfőbb muszlim szövetségese lett a terror elleni háborúban. Tripoli sorra látott vendégül olyan hatalmasságokat, mint a brit miniszterelnök, a francia köztársasági elnök vagy az amerikai külügyminiszter.

2011 elején Szaifot tolta előtérbe a diktátor a családból, aki a róla korábban kialakult képnek ellenmondva már első tévébeszédében a felkelőket fenyegette, a megszólalása másnapja pedig el is szabadult a pokol, és véres harcok robbantak ki több városnál. Hamar kiderült, hogy nem lesz alkalmas a közvetítő vagy kompromisszumos vezető szerepére, hiszen a neve véres megtorlásokkal forrt össze. A hírek arról szóltak, hogy bátyjával együtt őt is elfogták a felkelők, de hétfőn éjel váratlanul megjelent az újságírók között, hogy bizonyítsa, ez nem igaz. Apjához hasonlóan ellene is nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).

Szádi

Saadi Gaddafi

Kadhafi hét fia közül ő a harmadik legidősebb, az al-Arabíja szerint őt is elfogták hétfő estére a felkelők, de ezt még nem erősítették meg más források. Szádi nagyon szereti a focit, a főváros csapatának és az ország válogatottjának a kapitánya, majd a líbiai labdarúgó-szövetség elnöke lett. Légióskodhatott Olaszországban is, ahol három első osztályú csapatban (Perugia, Udinese, Sampdoria) is megfordult, igaz, csak perceket játszott. Csapattársai szerették, mert magángépén rendszeresen elvitte őket Párizsba bulizni a kedvenc klubjába, este mentek, reggel jöttek, másnap az edzésen beteget jelentettek. Szádit 392 ezer euróra büntette egy olasz bíróság, mert elfelejtette kifizetni egy 2007-es szállodai számláját. A számla tetemes lehetett, kíséretével együtt egy hónapig üdült ott.

2011-ben a harcokban nem vett aktívan részt, de többször is nyilatkozott a rezsim nevében. Órákkal a Líbia felett légtérzárat elrendelő ENSZ-határozat bejelentése előtt ő próbált meg időt nyerni a rezsimnek, azt is mondta, hogy Kadhafi egyfajta "Nép Atyja" tanácsadói szerepre készülhet bármilyen új líbiai vezetés mellett. Szádi pozitív földindulásnak nevezte a véres zavargásokat, amelyek szerinte megágyaznak a szükséges reformoknak. De azt is állította, hogy a tüntetők közül sokan drogok befolyása alatt állnak.

Hannibál

Hannibal Gaddafi

A nagy pun hadvezérről kapta a nevét Kadhafi negyedik fia. Hannibalnak több rendőrségi ügye is volt Európában. 2001-ben három olasz rendőrre támadt egy tűzoltókészülékkel. 2004-ben Párizsban forgalommal szemben betéve, 140-nel hajtott át a piroson a Champs-Élysées-en. Ezért is előállították. 2005-ben modell barátnője jelentette fel szintén Párizsban, mert megverte őt. Ezért négy hónap felfüggesztettet kapott.

2008-ban egy genfi szállodából vitték el két napra a rendőrök, miután bántalmazta az alkalmazottakat, az ügy miatt komolyan megromlottak a diplomáciai kapcsolatok Svájc és Líbia között. 2009-ben londoni hotelszobáját szállták meg a rendőrök, mert kiabálás hallatszott. Ugyanazzal a nővel találták, aki korábban feljelentette (eddigre a felesége volt), és a hölgynek be volt törve az orra. A nő újabb feljelentés helyett azt közölte, hogy elesett.

Mutaszim

Mutassim Gaddafi

Magas rangú katona, az összes róla készült, publikus képen mereven, kimérten áll. Többször is rivalizált apjával, a belső hatalmi villongások miatt éveket kellett Egyiptomban töltenie, amiért állítólag megpróbálta megszerezni Líbia vezetését. Visszatérése után, 2009-ben nemzetbiztonsági tanácsadó lett, és még Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel is tárgyalt. Saját csapatokat kapott a hadseregen belül, 2011-ben a Bregánál folyó harcokat irányította, és állítólag ő rendelte el a város körbeaknázását is. Egyelőre még nem érkezett róla hír, hogy elfogták volna.

Hamisz

avatar

A líbiai felkelők egyik legnagyobb fogása lenne Kadhafi második legkisebb fiának, Hamisznak az őrizetbe vétele, hiszen 28 éves kora ellenére ő irányította a líbiai hadsereg legjobban képzett és felszerelt egységeit, a Hamisz brigádokat. Már kétszer is elterjedt, hogy életét vesztette, először március 20-án, majd pedig egy április 5-i légi támadás után. A kormányerők azonban később mindkétszer tagadták Hamisz halálát. Hétfőn este az al-Dzsazíra meg nem erősített forrásokra hivatkozva azt állította, hogy találtak a felkelők két holttestet, az egyikük Hamiszé lehet.

Az apja belső köréhez tartozó fiú a Tripoli katonai akadémia után Moszkvában kapott katonai kiképzést, majd pedig egy építészeti vállalatnál dolgozott az Egyesült Államokban, amikor február közepén a forradalmi hullám elérte Líbiát is. Hamisz azonnal hazautazott és tevékenyen részt vett a harcokban, csapatai harcoltak Zavíjánál, Miszrátánál és Zlítennél is, valamint a NATO bombázásainak kezdete előtt nem sokkal őt küldte apja Bengázi ellen is.

Szaif al-Arab

Seif al Arab Kadhafi

Talán a 29 éves Szaif al-Arab vette ki a legkevésbé részét a líbiai rezsim ügyeiből, ám életét vesztette a Kadhafi tripoli rezidenciája ellen végrehajtott április 30-i légi csapásban, a diktátor három unokájával együtt. Németországban, Münchenben tanult, Líbiában nem nagyon ismerték a nevét. Külföldön sokat partizott, egyszer egy bár kidobójával is összetűzésbe keveredett, egy másik alkalommal pedig egy fegyvercsempészi ügyben merült fel a neve. Nemrég tért haza Líbiába, és még márciusban elterjedt a pletyka, hogy a parancsnoksága alá rendelt katonákkal átállt a felkelőkhöz, ezt azonban a felkelők részéről sem erősítették meg, és kevéssé teszi valószínűvé a hírt, hogy a diktátor rezidenciájában hunyt el.

Ajésa

Ayesha al Gaddafi

Kadhafi nyolc gyermeke közül az egyetlen lány. Jogász, tagja volt a Szaddám Huszeint védő ügyvédi csapatnak. Néhány hónapja kiment a frontra, hogy személyes varázsával lelkesítse édesapja katonáit. Olyan hírek is elterjedtek, hogy anyjával együtt Ciprusra szökött, azonban ezt később tagadták.

 

Hanna és Milád

avatar

1986-ban egy Líbiának tulajdonított, amerikai katonák ellen elkövetett nyugat-berlini diszkórobbantást torolt meg Reagan elnök, amikor elrendelte Kadhafi tripoli és bengázi rezidenciáinak bombázását. A támadásban meghalt a líbiai vezető adoptált lánya, Hanna.Kadhafi másik adoptált gyereke, Milád nemcsak túlélte a támadást, de állítólag ő mentette Kadhafi életét a bombázáskor.