A felkelők bevonulnak Bani Válid városba
További Külföld cikkek
- Összegyűltek az uniós külügyminiszterek, ismét odaszúrtak Oroszországnak
- Szíriára figyel a világ diplomáciája, nagyhatalmi harcok színtere lett a közel-keleti ország
- A túszok kiszabadításáról tárgyalt Donald Trumppal az izraeli kormányfő
- Tovább gyűrűzik a válság Dél-Koreában, lemondott a kormánypárt elnöke
- Olaf Scholz megbuktatja magát, hogy így adjon magának esélyt a kormányzásra
Megállapodás született a líbiai felkelők és Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető csapatai között arról, hogy utóbbiak harc nélkül átadják Bani Válid városát - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.
A tévé értesülése szerint dél körül véglegesítik az egyezséget, és ezután a felkelők bevonulhatnak a Tripolitól 140 kilométerre délkeletre fekvő sivatagi városba, amelyet napok óta körülzárva tartanak.
Ez idő alatt a líbiai felkelők vezető testületének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak a képviselői folyamatosan tárgyaltak a népes és befolyásos, továbbra is Kadhafit támogató varfalla törzs véneivel. A tárgyalásokon az al-Dzsazíra tudósítása szerint kedd hajnalban sikerült áttörést elérni, azután, hogy Kadhafi sok híve elhagyta az ostromlott várost.
Korábban olyan feltételezések láttak napvilágot, hogy Kadhafi is a városban rejtőzködik. Hétfő este líbiai páncélozott katonai járművek hosszú konvoja érkezett a Niger középső részén lévő Agadez városba, nigeri katonai kísérettel. A konvoj állítólag Burkina Fasóba tart, és nem kizárt, hogy Kadhafi csatlakozik hozzá.
A líbiai konvoj 200-250 járműből áll, és a líbiai déli zászlóalj tisztjei utaznak rajta. A járművek valószínűleg algériai területen keresztül jutottak be Nigerbe - jelentette egy francia és egy nigeri katonai forrás..
A francia katonai forrást úgy tájékoztatták: elképzelhető, hogy Moammer el-Kadhafi megbuktatott líbiai vezető és egyik fia, Szaif al-Iszlám csatlakozik a konvojhoz, amely Burkina Fasóba tart. A Nigerrel szomszédos Burkina Faso korábban menedéket ajánlott fel Kadhafinak és családjának.
Már vasárnap Nigerbe szökött Kadhafi biztonsági embere, Manszúr Dao. Ugyancsak átlépte a líbiai-nigeri határt Aghaly Ag Alambo egykori nigeri tuareg lázadóvezér, akinek fegyveresei két éve hagytak fel lázadásukkal Niger és a Mali területén. Akkoriban Kadhafi közvetített a szembenálló felek között.
A líbiai népfelkelés kitörése után Alambo aktivizálta magát, és több száz volt tuareg harcost toborzott, akiknek élére állva Kadhafihoz hű erők oldalán harcolt a líbiai polgárháborúban. Hozzájuk csatlakoztak azok a tuaregek, akik korábban menekültek Líbiába, így az alakulat létszáma 1500-ra emelkedett. Miután Tripoli a lázadók kezére került sokan visszatértek Nigerbe.
"Moammer el-Kadhafi kitűnő egészségnek örvend, és szervezi a Líbia védelmét" - jelentette ki szóvivője, Musza Ibrahim, akit hétfő este idézett a damaszkuszi székhelyű Arraj tévé. "Továbbra is erősek vagyunk" - szögezte le a szóvivő, hozzátéve, hogy Kadhafi fiai - nem közölte, hogy melyek - "részt vesznek az ország védelmében".
Az új líbiai vezetés, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) szerint Musza Ibrahim szóvivő a Tripolitól 140 kilométerrel délkeletre lévő, sivatagi Bani Válidban tartózkodik, amelyet még a kadhafisták tartanak a kezükben, de amelyet körbevesznek a Kadhafi-ellenes erők, és arra várnak, hogy megrohamozhassák. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió tudósítója arról beszélt vasárnap az ÁNT katonai vezetőjére, Abdel-Hakim Belhadzsra hivatkozva, hogy már tudják, hol rejtőzködik Kadhafi, de a rejtekhely nevét nem árulják el.