Árvizek pusztítanak Pakisztánban
Továbbra is heves árvizek pusztítanak Pakisztánban, a súlyos helyzetre való tekintettel az ország miniszterelnöke pénteken lemondta részvételét az ENSZ-Közgyűlés őszi ülésszakának jövő heti tanácskozásán, hogy koordinálhassa a mentési munkálatokat.
A monszun miatt megáradt folyók a déli Szindh tartomány nagy részét elöntötték, s ezért több mint 200 ezer embernek kellett elhagynia a lakhelyét. A pakisztáni kormány tavaly rengeteg bírálatot kapott az ország területének negyedét érintő árvizek kezelésének hiányosságai miatt.
Jelenleg a pakisztáni hatóságok, az ENSZ és különböző helyi és nemzetközi segélyszervezetek vizet, gyógyszereket és ételt osztanak szét, miközben a hadsereg a víz fogságába esett embereket menti ki. A gond a tiszta ivóvíz hiánya okozza, az ENSZ Gyermekalapja (Unicef) eddig körülbelül 200 ezer liter vizet osztott ki naponta 40 ezer embernek, illetve több tízezer víztisztító tablettát is kaptak a rászorulók. A segítség azonban több ezer emberhez nem jutott el, így ők a szabad ég alatt, az esőnek és a perzselő napnak kitéve húzták meg magukat.
Juszuf Raza Gilani kormányfő szombaton elutazik az árvíz sújtotta településekre, hogy személyesen felügyelje a mentési munkálatokat, így a külügyminiszter utazik el helyette New Yorkba - közölte a miniszterelnöki hivatal pénteken.