Autóvezetésért korbácsolásra ítéltek egy szaúdi nőt
Tíz korbácsütésre ítéltek egy szaúd-arábiai nőt autóvezetés miatt kedden, két nappal azután, hogy Abdalláh király szélesebb jogköröket, így a négy év múlva esedékes önkormányzati választásokon választójogot és választhatóságot ígért a nőknek.
Az ultrakonzervatív muszlim országban a nőknek tilos autót vezetniük. A tilalom megszegése miatt indult ügyek általában azzal zárulnak, hogy a nő írásban megfogadja: a jövőben nem ül volán mögé. A szaúdi nők júniusban kampányt indítottak a világon egyedülállónak számító korlátozás feloldására, és azóta egyre többen dacolnak a tilalommal.
Szamar Badavi szaúdi aktivista szerdán elmondta, hogy a harmincas éveiben járó Saima Dzsasztainán a korbácsütésekről szóló ítéletet várhatóan egy hónapon belül hajtják végre. Az elítélt fellebbezett a bírói döntés ellen. Az Országos Emberjogi Társaság nevű kormányzati szervezet egyik tagja szerint a mostani ítélet a király vasárnapi bejelentésének a megtorlása az ország keményvonalas vallási vezetői részéről, akik a bíróságot és a rendőrséget is ellenőrzésük alatt tartják.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát
A két nőnek még január 7-én veszett nyoma.
február 24., 14:32
- Külföld
Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják
Jól sikerült az ellenzék megosztása. Alekszej Navalnij halála után nehezen találnak közös nevezőt.
február 24., 13:54
- Külföld
2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába
A térséget továbbra is a palesztin hatóságok vezetik, de hosszú katonai jelenlétre számíthatnak.
február 24., 17:06
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
3 órája
- Címlapon
Terepjáró hajtott a tömegbe Mannheimban, legalább két ember meghalt
A két halott mellett huszonöt sérültről számoltak be.
2 órája
- Külföld
Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég
A megválasztott elnök az Indexnek árult el részleteket a döntés hátteréről.
február 24., 17:28
- Külföld
Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón
Többek szerint aggasztó látni az apai ösztönei hiányát.
február 24., 17:50
- Külföld
Elon Musk bekeményített, 48 órát adott a szövetségi dolgozóknak
Visszaszámlálás indul!
február 24., 15:18
- Külföld
Évekig tartó huzavona ért véget, elindult Magyarországra Ukrajna újdonsült nagykövete
Sándor Fegyir elárulta, mik lesznek a prioritásai a diplomáciai szerepben.
február 24., 16:04
- Külföld
Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk
A matematikusból lett tüzér elárulta, milyen érzés civilként először a fronton lenni, és mi az egyetlen lehetőség.
február 24., 17:43
- Külföld
Volodimir Zelenszkij megsúgta az uniós vezetőknek, mely országok lehetnek Oroszország következő célpontjai
Nemzetközi biztonsági csúcstalálkozót tartottak Kijevben az EU több vezetőjének részvételével.
február 24., 16:53
- Címlapon
Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump
A miniszterelnök és az amerikai elnök régóta jó viszonyt ápol egymással.
4 órája
- Külföld
Szijjártó Péter: az EU milliárdokat költene a háborúra, pedig a béke reménye minden eddiginél erősebb
A külügyminiszter szerint a közösség háborús politikája kudarcot vallott.
február 24., 17:56
- Külföld
Elon Musk Orbán Viktort idézve gratulált az AfD-nek
A techmilliárdos szerint az AfD lesz a legnagyobb párt Németországban.
február 24., 19:07
- Címlapon
A Fidesz-alapító rutinos külpolitikus is megszólalt Trump és Zelenszkij botrányba fulladt találkozójáról
Az Országgyűlést sem kerülte el az amerikai és az ukrán elnök vitájának ügye.
2 órája
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
6 órája
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
7 órája
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
11 órája
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
8 órája
- Külföld
Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát
Olaf Scholz után ismét egy konzervatív kancellárja lesz Németországnak.
február 24., 06:21
- Külföld
Lesújtott a német népharag, de még kérdés, hogy most mi jön
A politikai elemző a nyertes CDU/CSU és a bukott szociáldemokraták házasságát tartja valószínűnek.
február 24., 12:00
- Külföld
Három év a pokolban
Aláaknázott, élhetetlen romok – összeszedtük és bemutatjuk képekben a háborús évek legfontosabb mozzanatait.
február 24., 05:55
- Külföld
A Mi Hazánk elnöke Weidellel és Chrupallával várta az AfD rekorderedményét
Toroczkai László kemény üzenetet küldött a Fidesznek.
február 24., 07:51
- Külföld
Az elemző szerint a német választások után is jó befektetésnek látszik Orbán Viktor politikája
Örülhet-e a magyar kormány az eredménynek?
február 24., 09:36
- Külföld
Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
Továbbra sem számoltak be javulásról.
február 24., 09:22
- Mindeközben
Fejes Tamásnak elege lett abból, hogy a Kincsvadászokban mindent rá akarnak sózni
10 órája
- Külföld
Orbán Viktor gratulált a német választásokhoz, de nem Friedrich Merzéknek
A miniszterelnök szerint a németek változást akarnak.
február 24., 11:27
- Külföld
Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál
A szervezetnek korábban 10 ezer alkalmazottja volt világszerte.
február 24., 07:21
- Külföld
Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi
Magyarország és a CDU viszonya az eddigieknél mindenképpen jobb lesz a szakértő szerint.
február 24., 10:45
- Címlapon
Ferenc pápa hamarosan lemondhat?
Egyre több spekuláció lát napvilágot, a lemondásról már megszólalt az egyházfő önéletrajzírója is.
2 órája
- Külföld
Rengeteg japán telepedik le Párizsban, az afrikaiak már más településeket választanak
Csökkenő tendenciát mutat a francia fővárosba érkező külföldiek száma.
február 24., 10:12
- Címlapon
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
45 perce
- Címlapon
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
44 perce