Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1%

Leszedték a magyar helységnévtáblát Gútán

2011.09.28. 09:56

Eltávolították a csallóközi Gúta magyar helységnévtábláját, Halász Béla független megyei képviselőt pedig közúti tábla engedély nélküli kihelyezése miatt feljelentették, írta az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerdán. A megyei képviselő a táblát szeptember 2-án szerelte fel saját költségén a Révkomárom felé vezető útnál, a szlovák helységnévtábla alá. Az újság úgy tudja: a rendőrség névtelen bejelentés alapján rendelte el a magyar tábla leszerelését.

"Természetesen utólag is le lehetett volna folytatni az engedélyeztetési eljárást, de az illetékes szervek gyorsan cselekedtek" – mondta Halász Béla, aki pénzbírságra számíthat. Halász megpróbálja visszaszerezni a hatóságoktól a magyar táblát, de a biztonság kedvéért újakat is rendelt. Az illetékes hatóságnál ezúttal kérvényezte a táblák kihelyezését.

A magyar helységnévtáblák törvényes kihelyezése érdekében a város is megtette a szükséges lépéseket. Varga Tamás, a révkomáromi közlekedésügyi és közúti körzeti hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint hivataluk hétfőn kapta meg Horváth Árpád gútai polgármester kérvényét.
"Ha a rendőrség pozitívan bírálja el a kérdést, kiadjuk az engedélyt. Októberben már kint lehetnek a magyar helységnévtáblák Gútán" – mondta. A megfelelő engedély birtokában az útkezelő vállalat helyezi majd ki a táblákat, amelyeket már a törvény véd a tolvajokkal és rongálókkal szemben.

Halász Béla azonban nem elégszik meg ennyivel, népszavazást kezdeményez, hogy a város szlovák megnevezése is Gúta legyen Kolárovo helyett. A héten akarja elkészíteni a petíciós íveket és megkezdeni az aláírásgyűjtést.