Razziákon gyűjtötték be az illegális bevándorlókat
A Cross Check névre keresztelt akciót mind az ötven szövetségi államban és négy tengeren túli területen összehangoltan hajtották végre szeptember ugyanazon hetében - tartalmazza a hivatal közleménye, amely csoportosítva részletezi az illetők által az országban elkövetett bűncselekményeket. Az elfogottakat deportálni fogják.
John Morton, a hivatal igazgatója szerint az Egyesült Államok területén egymillió büntetett előéletű illegális bevándorló lehet. Kilátásba helyezte, hogy az ICE továbbra is hansúlyozott figyelmet fordít a bűnelkövetőkre."Nem ilyen embereket akarunk látni az utcáinkon" - mondta Morton.
A letartóztatottak között mexikói, dominikai, panamai, hondurasi és nigériai állampolgárok voltak. Az elfogottak közül több mint 1600-an súlyos bűncselekményt követtek el, 1282 embert pedig több ízben is elítéltek.
Az ICE évente mitegy 390 ezer személyt toloncol ki az országból, akiknek mintegy a fele elítélt bűnelkövető. Az Egyesült Államokban becslések szerint több mint 11 millió illegális bevándorló él.