Valér
4 °C
8 °C

Magyar lobbizott magyarnál DSK érdekében

2011.10.09. 19:17
Dominique Strauss-Kahn onnan kapott segítséget, amikor nemi erőszak miatt rács mögé zárták, ahonnan talán nem számított rá. Magyar hajolt össze magyarral DSK érdekében. Strauss-Kahn feleségének volt férje, Ivan Levai kereste fel titokban Sarkozy elnököt, hogy közbenjárást kérje a letartóztatott érdekében. Régóta ismerik egymást, hiszen magyarok. És erről könyv is született, amiben szóba kerül DSK korábbi szeretője, aki szintén magyar.

Dominique Strauss-Kahn (DSK) New York-i letartóztatását követően Nicolas Sarkozy államfő közbenjárását kérte Ivan Levai, a Nemzetközi Valutalap volt vezetője feleségének előző férje. Erről maga a magyar származású politikai újságíró számolt be a héten a DSK-ügyről megjelent Egy kivégzés krónikája című kötetében.

Az egyik legismertebb francia politikai jegyzetíró - akit magát Anne Sinclair volt férjeként és DSK egyik legjobb barátjaként mutatja be a könyvben - május 18-án járt a köztársasági elnöknél, amikor a volt IMF-vezért a Rikers-szigeti börtönben tartották fogva, miután négy nappal korábban őrizetbe vették a New York-i repülőtéren azzal a gyanúval, hogy a manhattani Sofitel szállóban erőszakoskodott az egyik szobalánnyal.

A helyzet azért is érdekes, mert az újságíró, aki DSK felesége két gyermekének az apja, a volt IMF-vezér legjelentősebb franciaországi politikai ellenfelétől kért segítséget. Strauss-Kahn ugyanis ekkor még a jövő évi francia elnökválasztás legesélyesebb baloldali jelöltje volt. 
"Magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan fogadott (Sarkozy)" - írja könyvében Ivan Levai, aki a letartóztatás híre óta azon gondolkodott, "hogyan tudná enyhíteni a fogoly sorsát", aki szerinte "mindenképpen ártatlan abban, amivel vádolják".

A köztársasági elnök kora reggel ingben, nyakkendő nélkül, az Elysée-palota kertjében fogadta Levait, aki azonnal tisztázta: sem DSK ügyvédjei, sem volt felesége nem tud a titkos találkozóról. "Régóta ismerjük egymás. Ő is magyar származású, mint én. Számomra egyébként ő nem is jobboldali" - fogalmaz a 74 éves, Budapesten született Levai a francia elnökről.

"Most már nyugodt lehetsz!" - kezdte ironikusan a jövő évi elnökválasztásra utalva az újságíró. "Nehogy azt hidd!" - vágott vissza kétértelműen az elnök. Levai ezután rákérdezett arra, hogy a New York-i francia konzulátus tud-e valamit tenni DSK érdekében. Sarkozy arról biztosította Levait, hogy ez már megtörtént, a konzul járt a börtönben, majd kifejtette, hogy "a modern történelemben még egyetlen francia politikust se látott a világ az Olimposzról ilyen gyorsan a pokolba szállni". 
Sarkozy megnyugtatta titkos látogatóját arról, hogy minden lehetőt megtesz Srauss-Kahnért, de arra is emlékeztette, hogy az amerikai igazságszolgáltatás "áthatolhatatlan akadályt jelent, ahogy azt mindenki jól tudja".

Az államfő azt is elárulta, hogy "figyelmeztette Dominique-ot" - amikor az IMF élére jelölte -, hogy vigyázzon az egyéjszakás kalandjaival, amelyek miatt bíróság elé is rángathatják az Egyesült Államokban. A figyelmeztetést pedig a magyar kolleganőjével folytatott viszony kapcsán kirobbant botrány után megismételte Sarkozy, de az "falra hányt borsónak" bizonyult.

Az államfő Anne Sinclairről is érdeklődött. Levai szerint a találkozó Sarkozy "emberségének a bizonyítéka, mindazok számára, akik kételkednének benne".

Az első kritikák szerint Levai könyve valójában szerelmeslevél volt feleségének, akit 35 éve ismer, és akitől soha sem szakadt el. Amikor a sztárújságírónő beleszeretett az akkor még csak a szocialisták egyik szakértőjének számító Strauss-Kahnba, a Levai-házaspár veszekedés nélkül vált el. Levai volt feleségének mutatta be elsőként jelenlegi feleségét, s azóta a két pár együtt jár nyaralni és együtt ünnepelték meg DSK valamennyi kinevezését.

"Anne erős, igen, mint a krízishelyzetben nők ezrei, de törékeny is. Nagyon szabad nő és képes mindent odaadni azért, hogy az maradhasson. Az önfeláldozásig is segít, ha kell" - írja Levai volt feleségéről.

"Dominique-ot illetően a gyermekeink tekintete érdekes megvilágítást ad. Jó apa és jó nagyapa. Anne nem maradna vele, ha tényleg megerőszakolt volna valakit" - véli egyik legjobb barátjáról a neves újságíró.