A Türkmenisztán Hőse kitüntetést kapta a türkmén elnök

2011.10.25. 18:14
Türkmenisztán Hőse kitüntetést adományozták kedden a türkmén elnöknek. Gurbanguli Berdimuhammedov az elmúlt öt évben máris elévülhetetlen érdemeket szerzett a gazdaság, a kultúra és a tudomány területein, valamint a politikában is.

A közép-ázsiai volt szovjetköztársaságban ez a legmagasabb szintű elismerés, amelyet  a parlament és a civil társadalmat képviselő 600 fős bölcsek tanácsa kezdeményezésére ítélték oda az államfőnek.

Az indoklás szerint Berdimuhammedov elévülhetetlen érdemeket szerzett Türkmenisztán nemzetközi elismerésének erősítésében. Emellett jelentősen hozzájárult országa  gazdasági, kulturális és tudományos fejlődéséhez, s nagy mértékben segítette elő az oktatás és a sport fejlesztését is.

A türkmén államfő hatalomra kerülése óta fokozatosan személyi kultuszt épített ki maga körül, ez azonban a jóval visszafogottabb, mint elődjéé Szaparmurat Nyiazové volt. A 2006 decemberben elhunyt Nyiazov "türkménbasinak", vagyis minden türkmének atyjának neveztette magát. Szinte istenségnek kijáró tiszteletet követelt magának, számos szoborral és műemlékkel dicsőítette saját magát, és naptári hónapokat, illetve napokat nevezett el magáról és családtagjairól.