Jolán, Vid
13 °C
27 °C

Beleremeg a világ a görög pártok háborújába

2011.11.02. 16:35
A görög kormányfőnek elege van abból, hogy mindjárt belebukik a megszorításokba. A nagyapja és az apja is miniszterelnök volt, és most az egész párt összeomolhat alatta. A népszavazással ráadásul színvallásra kényszeríti az ellenzéket, meg kell mondaniuk, hogy készek-e megfizetni az euró megtartásának az árát. A belpolitikai zsarolás azonban az egész világ zsarolásává nőtte ki magát.

Jeórjiosz Papandreu alig három-négy emberrel egyeztetett, mielőtt bejelentette a világ tőzsdéit elkeserítő, és a forint árfolyamát is jelentősen gyengítő tervét: legyen népszavazás Görögországban az euró jövőjéről. Egészen pontosan arról, hogy a nép vállalja-e a nemzetközi mentőcsomagokért cserébe a megszorításokat, vagy lemondanak az euróról, aztán lesz ami lesz.

000 Par6626671
Fotó: Louisa Gouliamaki

Az ötlet kiakasztotta az EU befolyásos politikusait, de Papandreu saját pártjában is többen nagyon felháborodtak. Egy parlamenti képviselő már ki is lépett a kormánypártból, és így már csak 152-en várják a 300 fős törvényhozásban a kormánnyal szembeni pénteki bizalmi szavazást. Nem tudott előre a tervről a vakbélgyulladással kezelt pénzügyminiszter sem, aki egyébként a Paszok nevű kormánypártban Papandreu helyettese, és korábban frakcióvezető is volt.

Ha a Paszok bukik, akkor bukjon az euró is?

A görög belpolitikai helyzet eléggé kiélezett ahhoz, hogy Papandreu váratlan húzása mégiscsak értelmezhető legyen. Papandreunak ugyanis nem csupán saját kormányának politikai túlélése a tét, hanem egy teljes politikai oldal van nagyon nagy bajban. Egy olyan oldal, amelynek élén már saját nagyapja és apja is miniszterelnök volt.

A helyzet több mint feszült

Az elmúlt néhány hónapban többször is előfordult, hogy kormánypárti politikusokat megtámadtak az utcán. „Volt olyan nap, hogy délelőtt és délután is bejelentettek egy új adót” – mondta az Indexnek a görög társadalmat ért nehézségekről Fokasz Nikosz szociológus.

Az elmúlt másfél évben nagyon brutális megszorításokat kellett megélniük a görögöknek: a közalkalmazottak fizetését és a nyugdíjakat 25 százalékkal csökkentették, folyamatosak az elbocsátások, nagyon megnőtt az adóteher. Rendszeresek az erőszakos tüntetések és az országos sztrájkok.

Ráadásul a görögöknek azt is át kell élniük, hogy ezeket a sanyargatásokat külföldről diktálják, az EU és az IMF által adott menőcsomagokért cserébe ez az elvárás. A frusztrációt jól jelzi, hogy több, befolyásos kormánypárti politikus is bejelentette, hogy még egy megszorító csomagot megszavaznak, de aztán többet egyet se. 2009 óta 160 fősről 152 fősre fogyatkozott a frakció.

Ha a parlamenti többség elolvad, akkor előre hozott választást kell tartani. Ezt  pedig mindenképpen el akarja kerülni a miniszterelnök. A Paszok ugyanis a megszorítások miatt 15 százalék körül áll. Ez nagyon kevés, 1977 óta nem kaptak 38 százaléknál kevesebbet. Egy ekkora bukás a párt végét jelentheti.

A görög belpolitikát alapvetően két nagy párt határozza meg, a felváltva kormányzó balközép Paszok és a jobbközép Új Demokrácia. Mindkét nagy párt hatalmas klientúrát tart fenn, az állami hivatalokat kegyeltjeikkel töltötték fel. Egy ilyen kétpólusú rendszerben az egyik oldal bukása bonyolult hatalmi hálózatok szétesését is jelenti.

Apáról fiúra

A Paszok ráadásul nagyon szorosan kötődik a mostani miniszterelnök családjához. Papandreu nagyapja háromszor is miniszterelnök volt, az 1967-es puccs idején letartóztatták és házi őrizetében halt meg. Az édesapja 1981 – 89 és 1993-96 között volt miniszterelnök. Túlzás lenne egyszerűen családi vállalkozásként tekinteni a Paszokra, de az bizonyos, hogy a párt hatalmas bukása nemcsak politikai kérdés Papandreunak.

Kényszerek

Papandreu ráadásul joggal érezheti, hogy nem ő és pártja a felelős, hogy a 2009-es választási győzelem óta folyamatosan megszorításokra kényszerül. A mozgástér minimális: a csőd vagy a külföldi segítségért elviselt népnyúzás között kellett dönteni.

Papandreu már lassan egy éve igyekszik bevonni a kormányzás felelősségébe az ellenzéket. Az Új Demokrácia párt azonban nemet mondott több nagykoalíciós ajánlatra, de az egyes konkrét intézkedések megszavazására is.

Pedig szó sincs arról, hogy az Antonisz Szamarasz vezette jobboldal alapvetően EU-ellenes lenne, vagy éppen a kommunista ellenzékhez hasonlóan az euró-övezetből való kilépést akarná. Bár azt ígérik, hogy kormányra jutva újratárgyalnák a mentőcsomagokról szóló megállapodásokat az EU-val és az IMF-fel, de nyilvánvalóan a párt vezetése is pontosan tudja, hogy érdemi mozgástér nincs. Antonisz Szamarasz 2004-2009-ben EP-képviselő volt, otthonosan mozog az európai ügyekben, tudja, hogy most nem Athénból diktálják a feltételeket. De ha nem tudta volna, Angela Merkel német kancellár már külön elmondta neki.

A népszavazás igazi célpontja

Papandreu a népszavazási ötlettel – a világ pénzpiacain és az EU többi országának vezetőin kívül – éppen Szamaraszt hozta nagyon nehéz helyzetbe. Szamarasz ellenzi a népszavazás kiírását. Hiszen ha az ellenzék arra buzdítja a lakosságot, hogy szavazzanak az euró és a megszorítások mellett, akkor azzal beismeri, hogy nincs jobb ötletük annál, mint amit a kormány erőltet. Ha viszont nem szavazatra buzdít, akkor valami egészen újjal kell előállniuk, az EU-n kívüli görög világot kellene propagálniuk. És ez a cél eddig egyáltalán nem fogalmazódott meg bennük.

A jobboldalnak ezért az lenne a legjobb, ha a pénteki bizalmi szavazáson elbukna a Paszok-kormány, és ezzel a népszavazási kezdeményezés is elhalna. A Paszok viszont jó eséllyel összezárhat péntekre, mert a párt képviselői most átélhetik, hogy ha népszavazás lesz, akkor végre az ellenzéknek is színt kell vallania. És ennek végignézéséért talán még elviselik a kormányzás nyűgét. És a görög euró bukásának kockázatát is.

Dühből rácsukják az ajtót Európára

Fokasz Nikosz szerint nagyon veszélyes ez a népszavazási kezdeményezés, mert a görög közvélemény annyira dühös, hogy jó eséllyel nemet mondanak majd a nemzetközi szerződésekre, és így az euróra is.

A görög társadalom nem csupán a fájdalmas intézkedések miatt frusztrált. Fokasz Nikosz szerint nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy a vesztes oldalon legyenek, különösen a dicsőséges 2004-es év után, amikor foci EB-t nyertek és olimpiát is rendeztek. A hét évvel ezelőtti diadalittas hangulathoz képest még nehezebb feldolgozni, hogy Európa fekete báránya lett Görögország.

Pedig racionálisan nézve a görög csőd az EU és az IMF bábáskodása nélkül is hasonlóan fájdalmas lenne, mint amilyen most a diktátumaik által. Egyrészt a megállapodások felmondásával a csütörtökre virradóra elengedett mintegy százmilliárd euró tartozás mégse lenne leírható. Másrészt ha Görögország visszatérne a drachmához, akkor minden várakozás szerint olyan infláció szabadulna Görögországra, amitől az emberek fizetése nagyon gyorsan elértéktelenedne. Most is csökkentik az állami szférában a béreket, de akkor mindenkinek minden pénze, így a megtakarítások értéke is csökkenne.

Őrület?

A népszavazási terv miatt Papandreu az európai sajtótól most bőven kapja a kemény jelzőket, ezek közül a legenyhébb, hogy nyilván megőrült. (Az eurószkepticizmusra egyébként is hajlamos brit újságok még a legmegértőbbek vele.) Ugyanakkor a görög kormányfő korántsem egy futóbolond, sőt, a 2000-es évek elején, amikor még külügyminiszter volt, az egész EU-ban ünnepelték józanságáért és kompromisszum-készségéért. Papandreu ugyanis rengeteget tett azért, hogy Athén viszonya normalizálódjon Törökországgal és Albániával, illetve fellépett a ciprusi megbékélés érdekében is.

Ahogy mostani fő politikai ellenfele, Szamarasz is komolyan vehető figura. Papandreuval mindketten a Harvard diákjai voltak, és 1970-71-ben ugyanabban a kollégiumban laktak az amerikai Amherst College-ban, ahol diáktársaik visszaemlékezései szerint kifejezetten jóban voltak egymással. Egy gimnáziumba is jártak Athénban. Szamarasz családja is régóta politizál, nagyapja és nagybátyja is parlamenti képviselő volt.

Most azonban az esély, hogy leszámoljanak egymással, olyan helyzetbe hozta őket, hogy egész Európa gazdasága beleremeghet. A kölcsönös zsarolásoknak az lett a vége, hogy már nem is lehet könnyen követni, hogy ki kit fogott kutyaszorítóba.

Szamarasz Papandreut azzal, hogy egyedül kellett minden megszorítást végigvinnie? Papandreu Szamaraszt azzal, hogy a népszavazásig színt kell vallania, hogy tud-e jobbat mint az euró? Sarkozy a görög társadalmat, amikor egy centet se utalna? A dühös görögök Európát, hogy nem engednek a diktátumnak? Vagy egyszerűen a demokrácia logikája zsarolja az európai elitet azzal, hogy lehetőséget kapott beleszólni olyanba, amiről eddig csak zárt brüsszeli szobákban döntöttek?

A hadsereg lefejezése mellékszál lehet

Felmerült még lehetőségként az európai elemzésekben, hogy Papandreu népszavazási terve összefügghet a hadsereg vezetőinek keddi váratlan leváltásával. Ezt azonban semmilyen görög forrás sem erősítette meg. A görög hadsereg ugyan 1967-74 között katonai diktatúrát vezetett be, ám azóta nem vállaltak a katonák politikai szerepet, és Fokasz Nikosz szerint nagyon stabil a civil ellenőrzés a hadsereg felett.

Nem kizárt, hogy a katonai vezetés lefejezése inkább a megszorításokkal függ össze. Hiszen Görögország az EU-átlagnál jóval többet költ védelmi célokra, és a mostani megszorítások érinthetik a hadsereget is, ami biztosan kemény vitákhoz vezetett a háttérben a katonai vezetőkkel.

Van értelme a megszorításoknak?

Ha tényleg lesz népszavazás – márpedig a kormány azt akarja, hogy már decemberben legyen – akkor erős érv lesz az euró-ellenesek körében, hogy Görögország a nagy megszorítások ellenére is nagy bajban van még mindig. A legutóbbi EU-s terv, az adósság egy részének elengedésével is csak annyit ígér, hogy 2020-ra lehet akkora a görög államadósság mint 2009 elején volt. Nehéz arra rávenni a lakosságot, hogy ezért a célért szenvedjen.

Közben azonban az is látszik, hogy az adósságszolgálat nélküli hiányt sikerült máris erősen lenyomni. Napi működésre 2009-ben még 24 milliárd euróval költött többet a kormány mint amennyi bevétele volt. Idén már csak 2 milliárd euró kiadást kell hitelből finanszírozni, a hiány többi részét már a korábbi adósságok törlesztése teszi ki. Innen nézve lehet racionális döntés a megszorítások elviselése, ami az adósság egy részének elengedésével párhuzamosan hosszú távon elviheti az országot a működőképességig.