Az egyiptomi hadsereg a tüntetőkre támadt

2011.11.20. 16:11

Legalább három ember meghalt vasárnap délután Kairó központjában, ahol az egyiptomi rendőrség és katonaság rátámadt a Tahrír téren összegyűlt több ezer tüntetőre, hogy kiszorítsa őket a térről.

A katonák és rendőrök páncélozott szállító járművek kíséretében nyomultak be a térre, s könnygázt, gumilövedékeket, gumibotot használtak a tüntetők ellen.

A rendfenntartók felgyújtották a tiltakozók sátrait és transzparenseit, s kiszorították a katonai kormányzás ellen tiltakozókat, akik este, a sötétség leszállta után visszaszivárogtak és kővel kezdték dobálni az ellenük kivezényelt erők tagjait.

Vasárnap több ezren vonultak az utcákra amiatt, hogy kilenc hónappal Hoszni Mubarak elnök megbuktatása után még mindig a hadsereg kezében van a hatalom, a rendőrség pedig ugyanolyan brutálisan lép fel békés tüntetőkkel szemben, mint Mubarak uralma idején. Szombaton még ötvenezren skandálták a Tahrír téren a "Szabadság, szabadság!" jelszót.

Fiatal tüntetők töltényhüvelyeket és üres könnygázgránátokat lóbálva kiabálták: "Így néz ki, amikor a belügyminisztérium önmérsékletet gyakorol!" Egy biztonsági illetékes viszont azt állította, hogy a rendőrség szombaton kizárólag törvényes módszereket alkalmazva szállt szembe a "bajkeverőkkel".

Az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint vasárnap délutánig az összecsapásokban 942-en sebesültek meg. Egy belügyminisztériumi tisztségviselő közlése szerint 55 tüntetőt vettek őrizetbe az erőszak szombati kezdete óta.

Televíziós nyilatkozatában a hadsereg egy tábornoka arra figyelmeztetett, hogy az ország veszélyes helyzet felé sodródik. "Akik a kormányzat bukását követelik, azok az állam bukását akarják" - jelentette ki Mohszen Fangari tábornok.

Egyiptomban nyolc nap múlva kezdődnek a parlamenti választások, amelyeknek lebonyolítását veszélybe sodorhatja az országszerte erősödő erőszak. A szavazást ráadásul beárnyékolja a katonai kormányzat és a politikai pártok kötélhúzása. Ennek tétje nem kevesebb, mint az, hogy melyek legyenek a majdani alkotmány alapelvei, illetve hogy polgári ellenőrzés alá kerüljön-e a nagyhatalmú hadsereg.

Fangari tábornok szerint a választások a tervezett időben meg fognak kezdődni, a hadsereg és a belügyminisztérium pedig szavatolni fogja a biztonságot. Egyúttal megismételte, hogy a hadsereg 2012 végén "visszatér a kaszárnyákba", és akkor sor kerülhet az elnökválasztásra.

"Nagyon aggódom a legutóbbi kairói és alexandriai hírek miatt - hangoztatta berlini közleményében Guido Westerwelle német külügyminiszter. - Felszólítok minden felet, hogy tartózkodjék az erőszaktól. Az egyiptomi nép az utóbbi hónapokban a demokratikus haladás érdekében gyakorolt nyomást országában, Ennek nem szabad veszélybe kerülnie."

A választásokról szólva a német diplomácia vezetője hangsúlyozta: nagyon fontos azok békés és rendezett körülmények közötti megtartása, miáltal Egyiptom "jelentős lépést tehet a demokrácia felé", s mindent meg kell tenni azért, hogy a hatalom egy legitim, demokratikus kormány kezébe kerüljön.