Folytatódnak a véres összecsapások Kairóban
Hétfőn is folytatódtak az összecsapások Kairóban, ahol a biztonsági erők próbálják kiszorítani a tüntetőket a Tahrír térről. A rendőrök könnygázt vetettek be, miközben a több ezer tüntető egy része köveket és Molotov-koktélokat dobált feléjük, írja a BBC.
Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint huszonketten haltak meg, közülük húszan vasárnap, miközben már 1700-nál is többen sebesültek meg, mióta szombaton erőszakba csaptak át a tüntetések.
Ugyanakkor a kairói Zajnhum kórházban azt állították, hogy harmincöt holttestet szállítottak az összecsapások után a halottasházukba. Állítólag több tüntető halálát éles lőszer okozta, miközben a hatóságok tagadták, hogy éles lőszert is bevetettek volna.
Vasárnap különösen véres összecsapások voltak, éjszaka a rendőrök állítólag egy helyszínen felállított rögtönzött kórházon is rajtaütöttek. Hétfőn továbbra is sokan áramlottak a térre, és szemtanúk szerint az összecsapásokban egy közeli lakóház is kigyulladt.
Emad Abu Ghazi kulturális miniszter a hatóságok erőszakos fellépése miatt lemondott posztjáról.
A tüntetők állításuk szerint aggódnak, hogy az Egyiptomot Hoszni Mubarak februári bukása óta vezető katonai tanács továbbra is megpróbálja a kezében tartani a hatalmat. "A hadsereg azt ígérte, hogy hat hónapon belül átadja a hatalmat. Most már tíz hónap telt el, és még mindig nem tették meg" - mondta az egyik tüntető a BBC-nek.
A BBC egyik helyszíni tudósítója szerint a tüntetők követelései változtak a hétvégén, pénteken még azt sürgették, hogy a hadsereg határozza meg a hatalomátadás pontos időpontját, míg most már a katonai vezetők azonnali lemondását követelik.
Egyiptomban több lépcsőben tartanak majd parlamenti választásokat, amelyek első fordulója jövő hét hétfőn, november 28-án lesz. A mostani erőszakos események beárnyékolják a felkészülést a szavazásra.
A katonai tanács vasárnap kiadott közleménye szerint a választásokat az eredeti menetrend szerint megtartják. Egyben sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt.
Törvénnyel tiltotta ki a politikai életből a korrupcióért elítélt személyeket hétfőn az Egyiptomot irányító katonai tanács. A törvény szerint azok, akiket korrupcióért elítéltek, öt évig nem tölthetnek be kormányzati tisztséget, nem indulhatnak választáson és nem élhetnek szavazati jogukkal sem.