Tshwane lesz Pretoria új neve
A dél-afrikai fővárost, Pretoriát legkésőbb a jövő év végén Tshwane névre keresztelik, főbb útjai pedig az apartheid elleni harc hőseinek nevét fogják viselni – jelentette be a város polgármestere kedden a Pretoria News című napilap szerint.
Az 1994 óta hatalmon lévő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) már régóta arra készül, hogy elfogadtassa az afrikai Tshwanét, mivel a főváros jelenlegi neve az egykori búr telepesek egyik hősének, a politikus és hadvezér Andries Pretoriusnak az emlékét idézi, aki egy 1838. decemberi csatában hatalmas vereséget mért a bennszülött zuluk tízezres seregére.
A névváltoztatást 2005-ben egyszer már majdnem jóváhagyták, a hatóságok azonban a nemzeti egységre hivatkozva meghátráltak a fehér bőrű lakosság egy részének erőteljes tiltakozása láttán. A Pretoriát körülölelő, elővárosokból és más településekből álló 2,5 millió lakosú közigazgatási egységet és a várost átszelő folyót ma is Tshwanénak nevezik. A most újra beígért fővárosi névváltoztatások végrehajtásához a kormány önkénteseket toboroz.
"Amikor azt mondjuk, hogy meg akarjuk változtatni a város nevét, az utcák elnevezését pedig a mi harcunk hőseinek nevével akarjuk felváltani, ők arról beszélnek, mennyibe fog ez kerülni" – mondta az ellenzőkre utalva az ANC polgármestere, Kgosientso Ramokgopa. Leszögezte: állják a szükséges kiadásokat, ha ezzel biztosíthatják, hogy az ország történelme megfelelően tükröződjék az új elnevezésekben.
"Ennek a városnak a vezetőiként biztosíthatjuk önöket, hogy a város minden közterületét és jelképét megváltoztatjuk" – tette hozzá, fel is sorolva néhány, már eldöntött névcserét. A búrok hőseinek és az 1990-es évek elején megdöntött apartheid rendszer vezetőinek nevét viselő főútvonalak bizonyosan át lesznek keresztelve, de ez a sors vár Pretoria központi sugárútjára, a Church Streetre is.
"A Church Streetet, a belváros leghosszabb utcáját az elsők között kell sorra venni" – jegyezte meg a polgármester. Ramokgopa egyúttal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a jelenlegi Nelson Mandela út – amely ma egyedüliként viseli "az új Dél-Afrika" valamely híres személyiségének nevét – igen rövid. "Valójában ez a Nelson Mandela iránti tisztelet hiányáról tanúskodik" – vélekedett.