Toru Hashimoto pályafutása nem mondható szokványosnak. Ügyvédi végzettséget szerzett, majd egy rendkívül népszerű televíziós program műsorvezetője lett, onnan pedig egy újabb ugrással Oszaka prefektúra kormányzójává sikerült megválasztatnia magát 2008-ban. Ehhez képest csak mérsékelt váltás, hogy most – feladva kormányzói posztját – egy polgármesteri címet gyűjtött be.
A 42 éves, a japán politikában rendkívül fiatal Hashimoto hatalmas győzelmet aratott. Az elmúlt négy évtized legnagyobb közfigyelmét felkeltő választásán, amit a 61 százalékos részvételi arány jelzett, Hashimoto maga mögé utasította Kunio Hiramatsut, aki pedig az összes nagyobb politikai párt támogatását élvezte – írja a BBC.
Hashimoto fő ígérete a helyi bürokrácia megreformálása volt, ami a közigazgatási szintek összevonását takarta. „Remélem, hogy a közalkalmazottak vasárnap mindkét helyen (a prefektúra és a városi szinten) megértik az emberek üzenetét, hogy elégedetlenek a hatékonysággal” – nyilatkozta a jelölt a szavazás előtt.
A bürokrácia mellett a másik téma a gazdaság teljesítménye volt. Hashimoto javaslata itt is radikális volt. „Nincs még egy város, ami annyira vulgáris és obszcén, mint Oszaka” – mondta Hashimoto. „Támogatnunk kellene ezt a benyomást és ösztönözzük a kaszinók és a vöröslámpás negyedek fejlődését, hogy több embert vonzzanak.”
Kunio Hiramatsu, a 74 éves vesztes ellenfél hiába figyelmeztette a szavazókat, hogy „Hashimoto terve egy egyirányú buszutazásra hasonlít, ahol nem ismerjük a végállomást”, valamint, hogy a fiatal politikus csak diktálni és rabolni akar a polgármesteri hivatalban, az emberek nem hallgattak rá. A szavazókat Hashimoto családi háttere sem zavarta, hiába derült ki, hogy apja maffiózó volt.
Oszaka prefektúrában a munkanélküliség tavaly országosan a második legnagyobb volt 6,9 százalékkal, így Hashimoto nehéz feladat előtt áll.