Nagyobb földrengéstől tartanak Dél-Olaszországban
Kisebb pánikot keltett, amikor az utóbbi két napban az olasz Országos Geológiai és Vulkanológiai Intézet (Ingv) földrengésmérő műszereket állított fel Rotonda, Orsomarso, Castelluccio és Santa Domenica Talao településén.
Itt már az év első négy hónapjában intenzív szeizmológiai tevékenységet mértek. Novemberben a rezgések huszonhét alkalommal lépték túl a Richter-skála szerinti kettes erősséget.
Az itt élők nem tudják elfelejteni Enzo Boschinak, a geológiai intézet volt elnökének 1999-ben tett kijelentéseit harminc éven belül pusztító földrengés rázza meg Dél-Olaszországot. Boschi szerint a helyszín nem a calabriai Reggio és nem a szicíliai Messina városa lesz, ahol már 1908-ban 7,2-es földrengés rombolt. Calabriában utoljára 1998-ban volt földrengés egy áldozattal.
8102 olasz önkormányzati település negyvenöt százaléka számít földrengésveszélyesnek, ez az arány Itália déli részén jóval magasabb, hetven százalékos. Az utóbbi száz évben Olaszországban százhúszezren haltak meg földrengésben (nyolcvanezren 1908-ban). Negyven év alatt száz milliárd eurót költöttek földrengés utáni újjáépítésre.
A 2009 áprilisában több mint háromszáz áldozatot követelő abruzzói földrengéskor Giampaolo Giuliani geológusprofesszor rezgésmérés alapján figyelmeztetett a közelgő tragédiára. Az őt akkor pánikkeltésért feljelentő geológiai intézet ellen idén ősszel, a l'aquilai bíróságon per indult katasztrófa okozás vádjával.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.