Hatalmas robbanás rázta meg Kabult
Öngyilkos merényletet követtek el kedden az afganisztáni fővárosban egy nagy síita kegyhely előtt, ahová sok hívő igyekezett az ásúra ünnep alkalmából – közölték a hatóságok. A robbanást - amelynek közel 60 halálos és 150 sebesült áldozata van - egy pakisztáni terrorszervezet vállalta magára. A Laskar e-Dzsangvi al-Alami nevű csoport eddig számos, csak pakisztáni síita célpontot támadott, nem ismert, hogy elkövettek volna más merényletet a szomszédos Afganisztánban.
Az afganisztáni merénylet miatt Hamid Karzai államfő lemondta tervezett londoni látogatását, és visszatér Kabulba, közölte a londoni afgán nagykövetség. A látogatás lemondásának hírét David Cameron brit kormányfő egyik szóvivője is megerősítette. Karzai szerdán a brit kormányfővel, a külügyminiszterrel és Károly herceggel találkozott volna. A kabuli elnöki palota közleménye szerint Karzai az áldozatok családjával találkozik, "hogy osztozzon a fájdalmukban".
"Most először történt, hogy egy ilyen fontos vallási ünnepen ilyen szörnyű terrorcselekményt követtek el" – mondta Karzai Bonnban, ahol előző nap az Afganisztán jövőjéről tartott nemzetközi konferencián vett rész.
Az ásúra a síiták egyik legjelentősebb ünnepe. Ők alkotják az afgán lakosság egyötödét. Noha a szunnita tálibok eretnekségnek tartják a síita felfogást, elítélték a robbantást.
A BBC szerint szinte ezzel egyidőben egy másik robbanás is történt az ország északi részén lévő Mazar-i-Sarifban, onnan négy halottról érkezett jelentés.
A felkelőkkel vívott harcban meghalt és megsebesült több rendőr Afganisztán északkeleti részében fekvő Badaksán tartományban hétfőn. Szajed Huszein Szafavi tartományi rendőrfőnök azt mondta, hogy Vardúj körzetbe rendőröket vezényeltek, mert a helybeliek a tálib szélsőségesek által elkövetett erőszakos cselekményekre és megfélemlítésekre panaszkodtak. A terület 65 kilométerre délkeletre található a tartomány fővárosától, Fajzabádtól.
A lázadók azt állítják, hogy elraboltak harminc afgán rendőrt és felgyújtottak húsz rendőrségi járművet. Szafavi ugyanakkor azt mondta, hogy néhány rendőrt valóban megöltek és megsebesítettek, de részletekkel nem szolgált.
Pakisztánban idén békésen telt az ásúra ünnep. A pakisztáni belügyminiszter kedden megköszönte a táliboknak, hogy a korábbi évektől eltérően nem követtek el támadásokat országában ezen a napon.